A Bilbao a triplázó Oihan Sancet vezérletével 4–1-re nyert a Cádiz ellen, a vendégeken az sem segített, hogy fél órán át emberelőnyben futballozhattak.
A Magyar Telekom és a Ferencvárosi Torna Club különleges aktivitással készül a vasárnapi derbire: a játékosok február 5-én, az FTC-UTE mérkőzésen egyedi mezben lépnek pályára, mellyel egy fontos, jó ügyre kívánják felhívni a figyelmet. A Magyar Telekom által 2020-ban életre hívott Mobildonor program célja, hogy a fiókban pihenő régi, de még kiválóa
Az Unilever Magyarország is csatlakozott az Önszabályozó Reklám Testület (ÖRT), a Magyar Marketing Szövetség (MMSZ), valamint a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) által életre hívott Green Pledge kezdeményezéshez.E környezetvédelmi és fenntarthatósági kezdeményezés lényege, hogy a csatlakozók – mint a reklámipar szereplői –
Ami késik, nem múlik! Hétfőn lesz két éve, hogy Fresh Andi kimondta a boldogító igent a férjének, Jánosnak, ám a betegsége miatt csak most sikerült megejteniük a nászutat.
Kiképzési feladatokat hajt végre a Magyar Honvédség vitéz Bertalan Árpád 1. Különleges Műveleti Dandár a jövő hét elején Szolnokon, ezért megnövekedett hanghatásra kell számítani - közölte a szolnoki polgármesteri hivatal pénteken közleményben az MTI-vel.
Az orosz nyersolajra kivetett szankciók eddig "teljesen kudarcot vallottak", és az új árplafonok is lényegtelennek bizonyulhatnak - mondták elemzők a CNBC-nek. Az Európai Unió azt tervezi, hogy vasárnaptól betiltja az Oroszországból származó finomított kőolajtermékek, köztük a gázolaj és a repülőgép-üzemanyag behozatalát. Az árplafont "pénzügyi dip
A 29. FeHoVa kiállítás több mint 200 kiállítóval nyit jövő csütörtökön, és négy napon át lesz nyitva a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban - közölte a Hungexpo pénteken az MTI-vel.
A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren 2022-ben 12 205 070 utas fordult meg, az utasforgalom így az év végére elérte a 2019-es rekordév 75 százalékát - közölte a Budapest Airport pénteken az MTI-vel.
A Szűz pedig kicsit elviselhetetlen lesz, a kedélyállapota miatt, míg a Halaknak épp itt az ideje átgondolnia a rossz döntéseit, amiket még ki tud javítani.
A Duna House Cégcsoport közreadja havi Tranzakciószám Becslését (Dh-Tb) és jelzáloghitel előrejelzését, amely szerint 2023 januárjában, országosan 5 853 lakóingatlan cserélt tulajdonost, valamint 37 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
A Louis Erard már korábban is bemutatta tehetségét érdekes, ámde megfizethető órák terén. Az Alain Silberstein különkiadások vakmerőségén túl, kifinomult és elegáns darabokat is felvonultat a le noirmont-i márka. Mint…
Titokzatos villát árul Galambos Lajcsi. A csaknem félmilliárd forintot érő ingatlan Buda egyik exkluzív részén található, és már napok óta kint virít rajta az „Eladó” tábla. De mi köze ehhez a házhoz a sztártrombitásnak?
Egészen elképesztő az a kutatási adat, mely szerint egy átlagember idejének több mint 90%-át zárt térben tölti anélkül, hogy napfény érné. Az emberi szervezetnek sokkal nagyobb szüksége van a természetes fényre, mint gondolnánk.
Egészen elképesztő, már-már gyomorforgató jelenetek játszódtak le kedden délután a fővárosi Széll Kálmán téren! Amíg az idős állatmentő, Lakos György éppen a nővérével találkozott a metróbejáratnál, hogy az elhunyt testvérükről beszéljenek, néhány méterrel odébb kikötötte a kétmillió forintot érő ír farkaskutyáját.
Lezárult, de még nem lépett értékesítési szakaszba a SafetyCard projekt. A Corvex Üzleti Megoldások Zrt SafetyCard néven, a meglévő bankkártya elfogadó hálózatot használó rugalmas és biztonságos fizetési platformot hozott létre, amelynek használatával a szerződött kereskedők, szolgáltatók – a kártyatársaságok és bankok nélkül – virtuális fizetési k
Nem várhatóak dízel-ellátási gondok Magyarországon a február 5-ével életbelépő, orosz kőolajat sújtó szankciók hatására – erről beszéltek Híradónknak a megkérdezett szakértők. Vasárnaptól ugyanis az EU megtiltja, hogy a tagállamok orosz kőolajszármazékokat vásároljanak. Magyarország mentességet kapott a szankció alól, és a környező országokba is ex
Ha szerencsés vagy, talán soha nem tapasztalod meg az érzést, amikor működésbe lépnek a túlélési ösztöneid. De az igazság az, hogy soha nem tudhatod, mikor kerülsz egy baleset következtében váratlanul élet-halál közé, amikor minden az időn és a kritikus döntéshozatalon múlik.