A Momentum parlamenti képviselője azt mondta a Mandinernek, nem tekinti hadüzenetnek, hogy az MSZP sorra jelenti be a polgármesterjelöltjeit, de ők sokkal fontosabb ügyekkel foglalkoznak.
A bankok 100 ezer forinttól, más pénzügyi szolgáltatók ennél kisebb összegű nyugdíjra is nyújtanak személyi kölcsönt. Most 170 ezer forintos nyugdíjjal kétmilliós hitelt két évre havi 57 ezer forintos törlesztővel lehet felvenni.
Pergola vagy boltív, házfal vagy kerítés, rézsű, rács vagy takarni kívánt oszlop – mi a közös bennük? Mind olyan növények támasztékai, amelyek különleges tulajdonságaiknak köszönhetően a kertészkedés egy merőben más formáját kínálják az érdeklődők számára. Futnak, kúsznak és kapaszkodnak – de mi hogy válasszunk közülük?
Szinte biztosra vehető, hogy most sem változtat a kamatkondíciókon a Monetáris Tanács, hiszen az inflációban egyelőre nem látszik csökkenés, az uniós források sorsa pedig erősen kérdéses. A szakemberek szerint legkorábban a március végi ülésen merülhet fel reálisan a 18 százalékos irányadó kamat csökkentése. Ugyanakkor míg nemrég ez a dátum konszen
Ez a hét egészen káprázatos és szerencsés fordulatokat tartogat. Nagy lesz a jövés-menés az égbolton. A Vénusz és a Jupiter a szerencsét hozza meg, míg a Merkúr és a Szaturnusz fényszöge a kommunikációt támogatja. Éljetek a kivételes lehetőségekkel!
Craig Breen a tavalyi rossz szezon miatt nagyon mélyre került, azonban annak köszönhetően, hogy hitt magában és közvetlen környezet is bízott benne, sikerült visszatérnie a sikeres útra.
A törvényhozásnak egyebek mellett döntenie kell a svéd és finn NATO-csatlakozás jóváhagyásáról. A képviselők vitát rendeznek az akkumulátorgyárak környezeti és gazdasági hatásairól.
A 2023-as év kritikus lesz abból a szempontból, hogy az Egyesült Államok minden eszközbeli és hírszerzési támogatást megadjon Ukrajna számára – jelentette ki a CIA igazgatója egy vasárnap megjelent interjúban.
Javult az árvízi biztonság a Közép-Tiszán Kisköre és Szolnok között – közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) múlt szerdán az Mti-vel. A közlemény szerint az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a Kötivizig konzorciumában megvalósuló projekt (a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban (Kehop), az Európai Unió és a mag
Német kutatók vizsgálják, hogyan lehetne a parkok ökoszisztéma-szolgáltatásait mérhetővé tenni, és a várostervezés során az adatokat felhasználni. Ezeket a szolgáltatásokat mindig egyedi szempontok alapján kell értékelni, ami megnehezíti a mérést. Ennek a problémának az áthidalására hozták létre Németországban az Imecogip projektet
Januárban kilyukadt a költségvetés és a Pénzügyminisztérium napokban megjelent részletes havi államháztartási tájékoztatójából azt is tudjuk már, hogy miért. Az állam átutalt a Vodafone Hungary 49%-os részesedésének megszerzéséért cserébe több száz milliárd forintot. Emellett mutatunk még pár érdekességet a részletes bevételi és kiadási számokról a
A Wagner orosz zsoldoscsoport mintegy kétszáz tagja halt meg február 20. és 22. között a Donyeck megyei Bahmut irányában zajló harcokban – közölte vasárnap esti helyzetjelentésében az ukrán vezérkar.
Igazából a Toyota Corollába eddig sem nagyon lehetett belekötni. Az alsó-középkategória meghatározó alakja. Története messzire nyúlik egészen az 1960-as évekig,
Az Azénpénzem.hu kigyűjtötte, hogy az elmúlt években miként alakult a költségvetés bevétele. Jól látszik például, hogy a megugrott infláció mekkora pluszt hozott a kormányzatnak. Az idén folytatódik a pénzbehajtás. Az év első hónapjában a tavalyihoz képest a cégektől bő harmadával többet szedtek be.
A héten idén harmadszor vizsgálják a hitelminősítők a magyar adósbesorolást, eddig nem sok sikerélményünk volt, hiszen januárban a Fitch negatívra rontotta a kilátást, a Standard & Poor’s pedig leminősített. Kérdés, követi-e őket a harmadik nagy cég, a Moody’s is, nem lenne meglepetés egy újabb negatív kilátás. Emellett az MNB Monetáris Tanácsának
Magyarország jövőjét az EU-ban képzeljük el, amely ugyanakkor jelen formájában egyre kevésbé képes válaszokat adni az Európát érintő kihívásokra – hangsúlyozta a miniszterhelyettes.
A magyar fővárosban az egyik legsúlyosabb a klímára és egészségre egyaránt káros nitrogén-dioxid-szennyezési helyzet a 28 vizsgált európai főváros közül; a légszennyező anyag kibocsátása 2022-ben Budapesten már április 25-én átlépte az éves határértéket.
Így nevelj könnyedén otthon avokádót és kávécserjét, így tudod megvédeni a palántákat a palántadőléstől, így nevelj a lakásban ehető virágokat. Az Agroinform Házikert rovatának februári összefoglalója
Az amerikai hírszerzés vezetője szerint minden jel arra mutat, hogy az orosz elnök ma még túlságosan magabiztos abban, hogy képes lehet Ukrajnát kifárasztással felőrölni, illetve játszik az európaiak politikai kifáradására.
Hétfőn északon vékony, délen és keleten vastag felhők lesznek felettünk, havazásra, havas esőre elsősorban a Tiszántúlon és északkeleten számíthatunk, a Nyírségben eső is eshet.
A résztvevők technológiai előadásokra, ipari alkalmazási példákra, számos nyomtatott bemutatótárgyra, élő 3D nyomtató, 3D szkenner és munkafolyamat bemutatókra számíthatnak. A budapesti FreeDee Kft. először 2022-ben hirdette meg a 3D technológiák ipari alkalmazásait középpontba helyező országjáró roadshow-ját, amely során több partnerük, a Dana Hun
Peking azt fontolgatja, hogy drónokat és lőszert küld Moszkvának, hogy segítse az oroszok előrejutását Ukrajnában – értesült a Politico című brüsszeli lap amerikai hírszerzési információkra hivatkozva.
Az év első hónapjában 427,7 milliárd forintban teljesültek a nyugdíjellátási kiadások, ami 27 százalékkal magasabb, mint egy évvel ezelőtt volt – írta meg a Portfolio.