A gyermekvállalást tervező házaspároknak kézenfekvő megoldás az első lakás megvásárlásához az állami támogatásnak köszönhetően kedvezményes Babaváró kölcsön, amelyből múlt évben több mint 457 milliárd forint került az érintettekhez.
A legtöbb esetben a hajtöredezettség csak átmeneti állapot, és bizonyos termékek használatával, illetve hajápolási szokásaink vagy táplálkozásunk megváltoztatásával helyrehozhatjuk hajunk állapotát, és visszanyerhetjük annak erősségét.
A MÁV folyamatosan frissülő cikkében tisztázza a május elsejétől induló vármegye- és országbérletekkel kapcsolatos kérdéseket. Mára már világos, hogy a diákok 90%-os kedvezménye érvényes-e az új bérletekre, illetve mely járatokra lehet érvényes, és melyekre nem az új lehetőség.
Akkor kezdett el a vidámparkba járni, amikor elveszítette az állását, és később munka mellett is folytatta a szokást. Végül a covid miatt maradtak abba a látogatások.
Demi Rose szívesen mutogatja magát: akárhová megy, a ruháit igyekszik otthon felejteni. Amilyen napos tájakon jár a modell, nem is csoda, ki akarna izzadni? Pláne, ha olyan idomokkal rendelkezik, mint ő...
Hamarosan új kötelező tantárgy jöhet az általános iskolákba, ugyanis a Belügyminisztérium, az Oktatási Hivatal és az ORFK-Országos Baleset-megelőzési Bizottság egy olyan koncepciót kezdett kidolgozni, amely keretében már a 2023/2024-es tanévtől hangsúlyosabb szerepet kapna az iskolai tantervben a közlekedési ismeretek oktatása. A részletekről egyel
Az Aston Martin Felipe Drugovich-ot indítja a 2023-as Bahreini Nagydíjon, miután Lance Stroll most sérülés miatt kiesett, mondták el a London Insider forrásai szombaton. Ezt pedig később a csapat is megerősítette. Stroll az előszezoni tesztek előtt szenvedett kerékpáros balesetet, a kanadait csuklósérüléssel kezelik, ami miatt nem tudott részt venn
Bryce Barker régészprofesszort és három helyi egyetemi hallgatót még február 20. környékén rabolta el húsz fegyveres férfi a szigetország középső, hegyvidéki, lakatlan részén.
Vilmos herceg és Katalin hercegné szombaton a cardiffi Principality Stadionban töltötte a délutánt, ahol a Hat Nemzet Bajnoksága harmadik fordulójában Wales és Anglia küzdött meg egymással.
Csaknem 300 millió forintos támogatást nyert egy új, kizárólag kamionok tankolására alkalmas benzinkút és hozzá kapcsolódó önkiszolgáló étterem kialakítására a bajai Bácska Logistik Kft. A 2010-ben alakult KKV fő tevékenységi körébe tartozik a kavicsbányászat, kőbányászat és a közúti fuvarozás. Ma már kavicsdepót, kamion- és gépmosót, kamionszervi
Összeütközött egy magyar rendszámú személygépkocsi és egy utasok nélküli helyi autóbusz szombat reggel Ausztriában, Salzburg mellett. Az autóban lévő két utas a baleset helyszínén meghalt, a személygépkocsi vezetőjét mentőhelikopterrel szállították a salzburgi kórházba, ahol nem sokkal később életét vesztette – írja a osztrák médiára hivatkozva az
A kiszámíthatóbb rezsikiadások érdekében kedd éjféli határidővel kérhetik a jelenlegi szerződésük szerinti változó helyett a fixált villamos energia árat az állami, önkormányzati, egyházi intézmények és alapítványi fenntartású egyetemek.
Az energiaválság és az inputanyagok példátlan mértékű drágulása miatt a spanyol zöldségtermesztők igyekeznek a terméshozamot maximalizálni, azért hogy a enyhítsék a termesztési költségek emelkedésének hatásait.
Elvis Francois vitorlását egy vihar kisodorta a nyílt tengerre, ahol közel egy hónapig hánykolódott, mire észrevették. A Heinz most egy új hajóval akarja megajándékozni a férfit.
A kiszámíthatóbb rezsikiadások érdekében kedd éjféli határidővel kérhetik a jelenlegi szerződésük szerinti változó helyett a fixált villamosenergia-árat az állami, önkormányzati, egyházi intézmények és alapítványi fenntartású egyetemek - közölte az Energiaügyi Minisztérium vasárnap az MTI-vel.
Az elfoglalt kétgyermekes anyukát össztűz alá vették a felhasználük, miután TikTok-videójából kiderült, hogy amíg takarítja a lakást, a gyerekeit egy kartondobozba rakja, és engedi nekik, hogy zsírkrétával összerajzolják a doboz falát.
Oroszországnak az Egyesült Államoké mellett a többi NATO-ország nukleáris arzenálját is számításba kell vennie egy olyan helyzetben, amikor a szövetség fő céljának tekinti Oroszország stratégiai legyőzését - jelentette ki.