2023. február 26. vasárnap

febr. 26
11:24
Három turizmusban dolgozó magyar halt meg Ausztriában egy baleseben (Autószektor)
Összeütközött egy magyar rendszámú személygépkocsi és egy utasok nélküli helyi autóbusz szombat reggel Ausztriában, Salzburg mellett. Az autóban lévő két utas a baleset helyszínén meghalt, a személygépkocsi vezetőjét mentőhelikopterrel szállították a salzburgi kórházba, ahol nem sokkal később életét vesztette – írja a osztrák médiára hivatkozva az
febr. 26
11:24
Már csak néhány napig dönthetnek a rögzített áramárakra váltásról az intézmények (Üzletem)
A kiszámíthatóbb rezsikiadások érdekében kedd éjféli határidővel kérhetik a jelenlegi szerződésük szerinti változó helyett a fixált villamos energia árat az állami, önkormányzati, egyházi intézmények és alapítványi fenntartású egyetemek.
febr. 26
11:26
Izraeli tüntetés: Orbán egy molinóra került Erdogannal, Putyinnal és Homeini ajatollahhal (Mandiner)
Az emberek a hírek szerint Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök új kormányának igazságügyi reformja ellen tüntetek.
febr. 26
11:28
Putyin: Oroszországnak muszáj figyelembe venni a NATO nukleáris képességeit (Mandiner)
Az orosz elnök úgy látja, hogy a Nyugatnak egyetlen célja van: feloszlatni a volt Szovjetuniót és annak alapvető részét, az Orosz Föderációt.
febr. 26
11:30
Világszerte találgatják Mr. Bean valódi foglalkozását, pedig egyértelmű utalás van erre a 26 éves nyílt titokra (Promotions)
A mai napig sokan találgatják Mr. Bean munkáját, pedig már évtizedek óta ott van a szemünk előtt a válasz.
febr. 26
11:30
Átlagon felüli terméshozamra törekednek (Magyar Mezőgazdaság)
Az energiaválság és az inputanyagok példátlan mértékű drágulása miatt a spanyol zöldségtermesztők igyekeznek a terméshozamot maximalizálni, azért hogy a enyhítsék a termesztési költségek emelkedésének hatásait.
febr. 26
11:30
Az F1 védené a környezetet, de Hamilton szerint „veszélyes” és „értelmetlen”, amit terveznek (Racing)
A hétszeres világbajnok szerint ezzel inkább többet ártanak, mintsem használnak, de azért ez nem teljesen így van.
febr. 26
11:36
Így lehet szinte ingyen teljesen új autód: bárki élhet a lehetőséggel, mutatjuk a trükköt (Pénzcentrum)
Bár a magas kamatkörnyezet miatt visszaesett irántuk a kereslet, még így is nagy népszerűségnek örvendenek a gépkocsinyeremény-betétek.
febr. 26
11:36
24 napot élt túl a tengeren egy doboz ketchuppal egy dominikai férfi (SzMo)
Elvis Francois vitorlását egy vihar kisodorta a nyílt tengerre, ahol közel egy hónapig hánykolódott, mire észrevették. A Heinz most egy új hajóval akarja megajándékozni a férfit.
febr. 26
11:38
KVÍZ: Ismered a harmicas évek magyar filmművészetét? (SzMo)
Micsoda éra volt az 1930-as évek a magyar filmművészetben! Gyertek velünk erre az időutazásra!
febr. 26
11:48
Azta! Ellepte a hó a Baranya megyei települést (Blikk)
Február utolsó napjaiban az ország egyik felén ismét beköszöntött a tél: több térségben is havazott, Komlót 12 cm-es hótakaró lepte be.
febr. 26
11:48
Fontos határidőre hívta fel a figyelmet az Energiaügyi Minisztérium (ATV)
A kiszámíthatóbb rezsikiadások érdekében kedd éjféli határidővel kérhetik a jelenlegi szerződésük szerinti változó helyett a fixált villamosenergia-árat az állami, önkormányzati, egyházi intézmények és alapítványi fenntartású egyetemek - közölte az Energiaügyi Minisztérium vasárnap az MTI-vel.
febr. 26
11:48
Kiégtek az amerikaiak (Demokrata)
Tavaly decemberben és idén januárban az Egyesült Államokban 1,2 millióval nőtt a részmunkaidőben dolgozók száma az előző hónapokhoz képest.
febr. 26
11:48
Vera Jourová újra akcióban: szerinte Orbán elárulja az Európai Uniót és veszélybe sodorja Magyarországot (Mandiner)
Természetesen a lengyelekről is ejtett pár szót.
febr. 26
11:48
Digitális megoldásokkal a környezettudatosság irányába (Transpack)
Évente közel 14 tonnával kevesebb papírt használ a Spar azzal, hogy adminisztrációjában digitális megoldásokat vezet be.
febr. 26
11:48
Ítéletidő tombol a Dunántúlon, már 12 centi hó esett (AC News)
És még nincs vége: a Mecsekben további 15 centi havat várnak.
febr. 26
11:54
Putyin: Moszkvának az összes arzenált számításba kell vennie, amikor a Nato a vereségét akarja (HírTV)
Oroszországnak az Egyesült Államoké mellett a többi NATO-ország nukleáris arzenálját is számításba kell vennie egy olyan helyzetben, amikor a szövetség fő céljának tekinti Oroszország stratégiai legyőzését - jelentette ki.
febr. 26
11:54
Ez a szintetikus emberi bőrből készült kesztyű megváltoztathatja az orvostudomány jövőjét (Hamu és Gyémánt)
A tudósok egy szintetikus emberi bőrből készült kesztyű elkészítésén dolgoznak, ami forradalmasíthatja a bőrátültetések kivitelezését.
febr. 26
11:54
Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai a tél utolsó és a tavasz első napjaiban? (Üzletem)
Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre a február 27-én kezdődő héten.
febr. 26
12:00
Duplázott a magyar csatár Amerikában (Infostart)
Remekül kezdte a MLS idényét a Philadelphia Union. Az amerikai csapat magyar játákosa, Gazdag Dániel 2 gólt szerzett és csapata 4-1-re nyert.
febr. 26
12:00
Havazás miatt adott ki figyelmeztetést az Omsz (Agroinform)
Van, ahol 10 cm friss hó is hullhat.
febr. 26
12:00
Vlagyimir Putyin: Moszkvának az összes arzenált számításba kell vennie (Demokrata)
Szerinte a NATO az Ukrajnába irányuló fegyverszállításai miatt a konfliktus részesévé vált.
febr. 26
12:00
Kirúgott 110 idős tisztet a kormány, majd közölték, mégis számítanak a nyugdíjas katonákra (Nyugati Fény)
Ki érti ezt?
febr. 26
12:00
Bayer Zsolt: Ezeket mikor viszik el végre? (Mandiner)
Budaházy ennek tizedéért 17 évet kapott.
febr. 26
12:06
Putyin közölte: Oroszország feldarabolására készült a Nato (Blikk)
Oroszországnak az Egyesült Államoké mellett a többi NATO-ország nukleáris arzenálját is számításba kell vennie egy olyan helyzetben, amikor a szövetség fő céljának tekinti Oroszország stratégiai legyőzését – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök vasárnap a Rosszija 1 tévécsatorna a Moszkva. Kreml. Putyin című heti magazinműsorának adott interj
febr. 26
12:06
Itt a Máv friss közlése: ezt kell tudni az új vármegye- és országbérletekről (Blikk)
Május elsejével vezeti be Magyarország kormánya az új vármegye- és országbérleteket, amelyekkel egyszerűen és megfizethető áron lehet utazni a MÁV-START, a Volánbusz, a MÁV-HÉV vagy a GYSEV helyközi járatain.
febr. 26
12:06
Aki Buffettre halgatott, alaposan meggazdagodott (Portfolio)
Megjelent Warren Buffett befektetőknek írt levele, amiből kiderült, hogy új rekorderedményt ért el tavaly a vállalat, és az is, hogy aki kitartott Buffett befektetőcége, a Berkshire Hathaway mellett az 1964-es indulás óta, az bizony igencsak jól járt.
febr. 26
12:06
Demkó Attila: Van-e feszültség Magyarország és egyes szövetséges országok között? (Mandiner)
Persze, de teljes tévedés azt gondolni, hogy ez ahhoz vezet, hogy hazánk elhagyja a NATO-t vagy az EU-t.
febr. 26
12:12
Az infláció lassan enyhülhet már - mi lesz a bérekkel? (Piac és Profit)
A fogyasztói infláció már túl van a csúcspontján, de az elmúlt évben tapasztalt – harminc éve nem látott mértékű − áremelkedés hosszú távú hatásairól még jó darabig zajlik majd a vita. Jerome Powell, a Fed elnöke a múlt hónapban még nem volt meggyőződve, és úgy nyilatkozott, hogy „jóval több bizonyítékra” van még szükség ahhoz, hogy kimondhassuk: a
febr. 26
12:12
Gömöri András Máté: most már hivatalosan egy új szakmám is van (Blikk)
Gömöri András Máté több mint egy évtizede foglalkozik testépítéssel a színészi munkái mellett, most pedig a szeretett hobbija már hivatalosan is a második szakmájává nőtte ki magát.
febr. 26
12:12
Aki Buffettre hallgatott, alaposan meggazdagodott (Portfolio)
Megjelent Warren Buffett befektetőknek írt levele, amiből kiderült, hogy új rekorderedményt ért el tavaly a vállalat, és az is, hogy aki kitartott Buffett befektetőcége, a Berkshire Hathaway mellett az 1964-es indulás óta, az bizony igencsak jól járt.
febr. 26
12:12
Figyelem! Már a rendőrség nevével is visszaélnek a csalók, az adataikra vadásznak (ATV)
A Magyar Rendőrség a Facebook-oldalán figyelmeztet mindenkit, hogy csalók e-mailben a rendőrség és az Interpol nevével visszaélve próbálnak adatokat kicsalni a gyanútlan áldozatoktól.
febr. 26
12:12
Több tízezer forintot spórolhatnak havonta a családok (Demokrata)
A megszokott kedvezmények az új bérlettípusok esetében is igénybe vehetők.
febr. 26
12:12
Látlelet az orosz-ukrán háborúról – új könyvet írt Schmidt Mária (Mandiner)
Bár a háborút az oroszok indították el, a béke megteremtése érdekében nemcsak a két szemben álló ország tehetne lépéseket, erőfeszítéseket – írja Schmidt Mária az új kötetében.
febr. 26
12:12
Verstappen elégedett: Soha nem volt még ilyen sima tesztem (Racing)
Max Verstappen máris ódákat zeng a Red Bull idei autójáról, az RB19-ről. A kétszeres holland világbajnok rendkívül elégedetten nyilatkozott az autóról és mindennek tetejében még az egyensúllyal sem voltak problémái. Az energiaitalosok holland kiválósága saját elmondása szerint „mindent sikerült megcsinálnia, amit elterveztek” a bahreini teszt előtt
febr. 26
12:14
Az EU intézményei kiüresedtek, nem tudják, mi a jó és rossz, mégis tőlük várjuk a békét – brit filozófus Budapesten (Mandiner)
Működőképes-e egy olyan társadalom, ahol nincsenek értékek?
febr. 26
12:18
Magyarországon egyre több az öreg autó (Infostart)
Szakértők ezt a romló életszínvonallal is magyarázzák.
febr. 26
12:18
Putyin elárulta, szerinte mi kell az oroszok győzelméhez (Privátbankár)
Az orosz elnök a Rosszija 1 állami tévécsatornának adott interjút.
febr. 26
12:18
Ítéletidő: beázott Vajna Tímea 2,5 milliárdos otthona (Blikk)
Úgy látszik, a dollármilliók sem védenek az ítéletidő ellen: beázott a kaliforniai esőzésekben Vajna Tímea 8,9 millió dollárért, azaz 2,5 milliárd forintért vásárolt luxusháza. A családi ház Beverly Hills egyik legfelkapottabb helyén található, ám ez sem védte meg az államban ritka időjárástól.
febr. 26
12:18
Gálvölgyi János fél a magatehetetlenségtől: „Nem akarok kúszónövény lenni” (Blikk)
.
febr. 26
12:18
Az ukrajnai háború előtti szintre süllyedtek az üzemanyagárak Németországban (Alternatív Energia)
Visszaálltak az ukrajnai háború előtti szintre az üzemanyagárak Németországban - közölte csütörtökön a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis).
febr. 26
12:18
Csökkenő forgalomban mérséklődött a BUX a héten (ProfitLine)
Csökkenő forgalom mellett mérséklődött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 45 268,11 ponton zárt pénteken, 358,81 ponttal, 0,79 százalékkal alacsonyabban, mint egy héttel korábban.
febr. 26
12:18
Másfélfok: az elmúlt évtizedekben harmadára csökkent a hóvastagság a magyarországi hegyekben (Tiszta Jövő)
Az elmúlt 60 év alatt harmadára csökkent Magyarország magasabban fekvő területein az átlagos hóvastagság - írta pénteki cikkében a Másfélfok - Éghajlatváltozás közérthetően című szakportál.
febr. 26
12:18
Keményen kiosztotta az oroszbarát politikája miatt Orbán Viktort az EB-alelnök (Nyugati Fény)
Nem lesz ennek jó vége.
febr. 26
12:24
Rügyfakadás vagy rügyfagyás? Ezek a gyümölcsfák vannak a legnagyobb veszélyben! (Agroinform)
A tavaszi fagyok nagy veszélybe sodorhatják az egyes bokrokat és fákat, amely nagy hatással lehet azok virágzására.
febr. 26
12:24
Jennifer Lawrence visszatért a hollywoodi pezsgésbe, és megjelenésével mindenkit letarolt (Glamour)
Jennifer Lawrence egy olyan nagy Y2K-trenddel vetette bele magát a Hollywood-i éjszakába, amit mindenki ismer, aki partizott a kilencvenes évek végén, és a kétezres évek elején. A csodás ruha apropója, hogy a W Magazin péntek éjjel hatalmas bulit tartott a Los Angeles-i Chateau Marmontban.
febr. 26
12:24
Két hónaposan egymásra találnak, életük végéig együtt maradnak: ilyen az év madara, a barkóscinege (egy.hu)
Ahogyan 1979 óta minden évben, a Magyar Madártani Egyesület az idén is meghirdette az „Év madara” programot. Ennek célja, hogy a társadalom számára olyan fajokat vagy madárcsoportokat mutasson be, amelyek fennmaradását valamilyen átfogóbb természetvédelmi probléma vagy emberi tevékenység fokozott mértékben veszélyezteti. Az Mme „Év madara” programj
febr. 26
12:24
Másodszor találkoztak a bivalytenyésztők Hajdúnánáson (Magyar Mezőgazdaság)
A 2027-ig tartó Közös Agrárpolitikában (KAP) számos olyan új elem, támogatási forma megjelenik, amely a korábbiaknál több címen nyújt segítséget a gyepre épített, extenzív állattartás számára – tájékoztatta Feldman Zsolt a Magyar Bivalytenyésztők Egyesülete által rendezett tanácskozáson résztvevőket, pénteken, Hajdúnánáson.
febr. 26
12:30
Halálos diagnózist kapott a háromgyerekes anya: a barátnője ezután olyat tett, hogy megkönnyezi a világ (Femcafe)
Meg vannak számlálva a 34 éves nő napjai, barátnője ezért is döntött úgy, hogy teljesíti élete nagy vágyát.
febr. 26
12:30
Magyarok, ki se mozduljatok! - tomboló hóvihar fehérítette ki hazánk kedvenc túracélpontját (Promotions)
Az előzetes várakozásokkal ellentétben egy napot csúszott, de megérkezett a hó Magyarországra.

Keresés