Nap mint nap kimértnek, fegyelmezettnek látjuk a képernyőn, és úgy képzeljük, Erős Antónia ilyen a magánéletben is, ez az alaptermészete, valószínűleg ő volt egykor a pedagógusok álma, a stréber, kötelességtudó diák. Korántsem volt így. Olyannyira nem, hogy az RTL Híradó műsorvezetőjét majdnem kirúgták az iskolából.
Míg Európában 130, addig az Egyesült Államokban mindössze 30 fegyverrendszer van. Ezért is célja Washingtonnak, hogy a Nyugat kizárólag az amerikai fegyvereket, harckocsikat és katonai eszközöket vásárolja - közölte a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója.
Idén várhatóan nem csökken a burgonya belföldi termőterülete; a téli csapadék jót tett az ültetvényeknek- közölte az Országos Burgonya Szövetség és Terméktanács.
Jól látható a több évtizedes csúcsra gyorsuló infláció, ezen belül a több mint 40 százalékos élelmiszer-drágulás a kártyás költéseken is - derül ki a K&H összefoglalójából. Tavaly decemberben a pénzintézet lakossági bankkártyás ügyfelei összesen 32,3 milliárd forintot költöttek élelmiszerre – többek között az élelmiszert forgalmazó boltokban -,
Magyarországra egyre nagyobb nemzetközi nyomás nehezedik az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban, de a magyar kormány álláspontja változatlan: ki kell maradni a háborúból – jelentette ki Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter szombaton, a Kormányinfón.
Egyre több konfliktushoz vezet a Balatonon a kishajók kikötőkön kívüli veszteglése, szabályozatlan tárolása; az önkormányzatokat tömörítő Balatoni Szövetség elnöksége jogszabálymódosítást szeretne - nyilatkozta a szövetség elnöke az MTI-nek.
Éjjel-nappal működő traffipaxok elhelyezése legalább 100 helyszínen, a 30-as zónával vagy lakó-pihenő övezetekkel védett lakóterületek kiterjedésének megduplázása, alacsonyabb sebességhatárok a belvárosban, zebramegújítási program, intézményi együttműködés és lakossági szemléletformálás. Ezek a Közlekedésbiztonsági Stratégia rövid távú javaslatai a
A 64 éves Madonna felvette a harcot a korral, plasztikai műtétei miatt pedig folyamatosan a figyelem kereszttüzében van. Az énekesnő most éppen a beavatkozásain viccelődött.
A babaváró hitel évről évre egyre többe kerül az államnak, de nem csak azért, mert egyre több a szerződés, hanem azért is, mert a meredeken emelkedő kamatok miatt rakétaként lőttek ki a kamattámogatás költségei.
Apró meglepetés, de teljesen érthető. Ha a világ legkedveltebb konyháiról beszélünk, könnyen fel tudunk sorolni pár nyilvánvaló kedvencet. Ott van az olasz konyha, ahol a pizzák és a tészták verhetetlenek, de a fűszeres, csípős mexikóit se kell bemutatni, ahogy a kifinomult és gazdag franciát se. Ez is érdekelhet: Egy falat Olaszország: s
Vilmos herceg és Katalin hercegné walesi herceg és walesi hercegnő címei immár hivatalosak. Annak ellenére, hogy Erzsébet királynő már tavaly szeptemberben elhunyt, a pár nemes címét csak a hónap közepén pecsételték meg.
Elkezdődött a Kormányinfó, amelyen Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő számol be a legfrissebb kormányzati intézkedésekről, a kormány álláspontjairól. A Portfolio élőben tudósít az eseményről, cikkünket frissítjük.
Ha NATO-tagországok részt vesznek ebben a háborúban, az a harmadik világháború kitörésével fenyeget – jelentette ki a Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter. Arról is beszélt, hogy a kormány szigorítani készül a gyemekvédelmi szabályokat.
A magyar autósok 18 százaléka szeretne egy-két éven belül elektromos vagy hibrid járművet vásárolni, tavaly ez az arány 16 százalék volt - mutat rá a Generali Biztosító januári reprezentatív felmérése, amelynek eredményeit csütörtökön közölte az MTI-vel.
Gyökeresen átalakítja a városiasodás az élőhelyeket - derül ki abból a kutatásból, amelyet az Elkh Ökológiai Kutatóközpont, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem és a dániai Aarhus Egyetem munkatársai végeztek.
A tavaly év végén zárult otthonfelújítási program utolsó hónapjában másfélszer annyi kérelmet adtak be a családok, mint a program teljes első évében. Ez több mint 100 ezer új igénylés beérkezését jelentette a program végeztével. A Kincstár megemelt létszámmal végzi az ügyintézést, amelynek eredményeként csaknem félévnyi otthonfelújítási kérelmet do
Ha Nato-tagországok részt vesznek ebben a háborúban, az a III. világháború kitörésével fenyeget – jelentette ki a mai Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Szokatlan időpontban, szombaton 1-kor tartott tájékoztatót a kormány. Gulyás Gergely azt mondta, a kormány áttekintette, egy évvel a háború kitörése után szükséges-e a magyar álláspont felülbírálása. Cikkünk folyamatosan frissül. Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra, kormányszóvivő tartott tájékoztatót. Csü
Szombat délutánra hirdetett kormányinfót Gulyás Gergely kancelláriaminiszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő. Az átlagfogyasztásig 2023-ban is fenntartják a rezsicsökkentést a lakosságnak - húzta alá a tájékoztatón.
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő Mit, miért tesz a kormány? címmel tartott sajtótájékoztatót.
A Fidesz hétközbeni kihelyezett frakcióülése miatt szombaton megtartott, ily módon rendkívülivé vált Kormányinfón a Miniszterelnökséget vezető miniszter azt is elmondta, Ukrajnát továbbra is segítik.
Egy veszett róka betért egy tiszabecsi udvarba, ahol rátámadt egy kutyára. A feltehetőleg Ukrajna térségéből érkező állat miatt is fenntartja a Nébih a szükséges járványügyi intézkedéseket.