Kína és az USA hasonlóan fejlődtek a technológia terén még néhány évvel ezelőtt is – de vajon mivel rendelkezik az USA, ami Kínának nincs, és amivel lekörözte a legnagyobb kelet-ázsiai országot?
Csou 1:31.610 perces eredménnyel végzett az élen, mindössze négy századdal megelőzve a Red Bull holland vb-címvédőjét, Max Verstappent. A mezőnyből csak ők ketten értek el 1:32 percen belüli időt. A harmadik leggyorsabb köridőt a spanyol Fernando Alonso (Aston Martin) autózta, míg a legtöbb kört az amerikai Logan Sargeant tette meg. A Mercedes csak
Az Egyesült Királyság védelmi minisztériuma szombaton is elkészítette szokásos, orosz-ukrán háborúval foglalkozó napi jelentését, melyben ezúttal az Iránban gyártott, Oroszország által Ukrajnában bevetett Sahed–136-os drónokról értekeztek.
Egy nemrégiben készült tanulmány szerint a mentális egészségügyi okok miatt a sürgősségi osztályra kerülő gyermekek körülbelül felénél nem történt meg a 30 napon belül előírt kontrollvizsgálat.
Bár a magas kamatkörnyezet miatt visszaesett irántuk a kereslet, még így is nagy népszerűségnek örvendenek a gépkocsinyeremény-betétek. Megvásárlásukkal nemcsak megtakaríthatunk, hanem esélyünk nyílik tárgyi nyeremények megszerzésére is. Jelenleg két pénzintézet, az OTP és a Takarékbank forgalmaz ilyen termékeket, őket kérdeztük meg a nyereménybeté
A MÁV-Start forgalomba állította mind a 40 KISS emeletes motorvonatot, amelyet a Stadler cég szállított a vasúttársaságnak a 2017-ben kötött keretszerződés alapján, ezzel teljessé vált a vasúttársaság emeletesmotorvonat-flottája.
Minden magyar számít, éljen akár Magyarországon, a Kárpát-medencében vagy pedig a diaszpórában bárhol – jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
A hazai építőipar termelése 2022-ben három százalékkal növekedett a megelőző évhez képest, a termelés értéke a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint megközelítette a 6874 milliárd forintot. A 2016 óta tartó lendület azonban megtört, az előrejelzések idén már visszaeséssel számolnak. Az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ)
WhistlinDiesel YouTube-csatornája korántsem a szokványos autós tartalmakról ismert. Korábban egy rózsaszín-ezüst fényezésű Bugatti Chironnal mutatkozott, szűk egy éve pedig azzal
Az 1950-ben feloszlatott szerzetesrendek több mint ötszáz tagja nyugszik a pannonhalmi köztemetőben. A Pannonhalmi Szociális Otthonba száműzött és ott elhunyt szerzetesek sírhelyét jelölő márványtáblát és parcellakövet avatott a kommunizmus áldozatainak emléknapja alkalmából a Pannonhalmi Főapátság és a Nemzeti Örökség Intézete 2023. február 24-én.
Január elején jelent meg Harry herceg Spare című könyve, amely a brit királyi család – botrányoktól egyáltalán nem mentes – életéről számol be Sussex hercegének olvasatában. A sokak által csak botránykötetként emlegetett memoárról hamarosan Dr. Máté Gáborral, a magyar származású kanadai orvossal beszélget a herceg.
Szánti Iván, aki utoljára kapta el Magyarországon a vírusos gyermekbénulást, a barátom most már több mint harminc éve. Míg én kamaszként a hitemet és az identitásomat kerestem, ő már teológiát végzett, világlátott, érett fiatalember volt, akinek azonban csak három ujja mozog, mégis hatással van a környezetére. Miben rejlik a kisugárzása? Reményteli
„Nem vagyok tökéletes, messze vagyok ettől, de tovább nem tudom támogatni a jelenlegi rendszert, amely messze van attól, amit a legmagasabb szint megkívánna.”
Az asztmások mellett a COPD-s betegek panaszai is felerősödhetnek a napokban gyakori esőzések hatására. A párás levegő mellett az időjárási frontok, a hideg vagy a szeles idő is kedvezőtlenül befolyásolhatja a betegek állapotát.
Esteban Ocon úgy gondolja, hogy a Netflix gyártásában készült Drive to Survive néhol elferdíti a valóságot a szórakoztatás céljából. Ezt már a korábbi évadokkal kapcsolatban is emlegették néhányan, például Max Verstappen is ezért zárkózott el attól, hogy benne legyen, viszont idénre megenyhült, és vállalt némi szerepet. A sorozat 2022-es évet feldo
Egyre több, korábban lelkes külföldi beruházó hagyja el Kínát. Bár nem egyszerű döntés áthelyezni más országba a termelőeszközöket, de még az egyelőre maradók közt is felmerül, hogy máshol jobban megtalálnák a számításaikat. Az Economist szerint Ázsia más részei kiváló lehetőségeket kínálnak a Kínát elhagyó nyugati vállalatoknak.