Tóth Andi nagyon komolyan veszi feladatát a Sztárban Sztár ítészeként, azt ígérte szigorú lesz. Igaz, ha Oláh Ibolyát kell bírálnia, akkor nehéz helyzetben érzi magát.
A Forma-1 1997-es kanadai világbajnoka híres a megmondó stílusáról. Jacques Villeneuve most éppen az Alpine számára szolgálta nem túl pozitív véleménnyel, aminek köze van Fernando Alonso távozásához. Talán a tavalyi év legmeglepőbb igazolása Alonsóé volt, aki a semmiből jelentette be, hogy az Alpinet hátrahagyva az Aston Martin versenyzője lesz 202
Több, mint 30 híresség vett részt annak a videóban az elkészítésében, amelyben bátorító üzenetet küldtek Ukrajna népének a háború első évfordulóján – írja a United24.
A szociológusokat régóta foglalkoztatja, hogy az internet mindennapivá válása mennyiben befolyásolta párkeresési módszereinket. Vajon a technológia ténylegesen megkönnyíti az életünket, vagy éppen ellenkezőleg, magabiztosan a privát szféránkba kúszva ránk telepszik? Akárhogy is, a hagyományos netes társkeresők ideje úgy tűnik, végérvényesen lejárt:
Magyarország szomszédos államként közvetlenül találkozik a fegyveres konfliktus súlyos következményeivel nap mint nap, tanúja az emberek szenvedésének.
A prevenciós jellegű, egészséget támogató „rost-szokások” azaz egy mindennapi rost-rutin kialakítását, népszerűsítését célozza a most első alkalommal meghirdetetett Rostaktív hónap.
Oktatási kérdésekről, elsősorban a gyerekek genderideológiával szembeni védelméről egyeztetett Orbán Viktor miniszterelnök pénteken több órán keresztül Pintér Sándor belügyminiszterrel és a kormány több tagjával illetve államtitkárával a Karmelita kolostorban – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. Közösségi
Nem árt ha tudjuk, mi teszi tönkre a legtöbb házasságot, mi vezet váláshoz, hogy mi ne essünk bele ezekbe a csapdákba. Van néhány egészen abszurd válóok is.
Angliában több iskola diákjai erőszakosan tiltakoznak a nemrég bevezetett új vécéhasználati szabályok ellen. A dolgok annyira elfajultak, hogy a rendőrségnek kellett közbelépnie.
A szlovén külügyminisztérium bekérette a horvát nagykövetet Davor Filipovic horvát gazdasági miniszter néhány nappal ezelőtt tett „nem helyénvaló” kijelentése miatt, miszerint nem tankol a szlovén Petrol olajipari vállalat töltőállomásain.
Egy Los Angeles-i bíróság 16 év börtönnel sújtotta csütörtökön Harvey Weinstein bukott filmmogult, akit még decemberben talált bűnösnek az esküdtszék egy színésznő megerőszakolása ügyében.
Lengyelország kész ukrán pilóták kiképzésére F-16-os vadászgépek használatára – jelentette ki Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő pénteken Kijevben, a Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel közösen tartott sajtótájékoztatón.
Békássy Szabolcs, az országos kollegiális szakmai vezető háziorvos aggályosnak tartja, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) etikai eljárás alá vonta az egyik vármegyei háziorvosi szakmai vezetőt, miután tájékoztatót tartott az új ügyeleti struktúráról a kollégáinak.
Tízezer euró pénzbírságot és húsz nap hajózási tilalmat szabtak ki Olaszországban az Orvosok Határok Nélkül (MSF) civil szervezet hajójára, az elsőre, amelyre szankciókat vetettek ki a migrációs rendelkezések szigorítása óta – közölte Ancona kikötőkapitánysága pénteken.
A Szeged–Hódmezővásárhely vonalon közlekedő tram-train szerelvényeket 2021. november végén adták át. Azóta több-kevesebb sikerrel, de folyamatosan használatban vannak. Nem egész másfél év alatt azonban megkopott az a sínpár, ahol ezek a járművek is közlekednek. A nyári pályakarbantartás ezért most több mint százmillió forinba kerül majd.
A Meta egy új nyelvi modellt képzett ki, jelentette be pénteken Mark Zuckerberg vezérigazgató. A LLaMA nevű modell célja, hogy segítse a tudósokat és mérnököket a mesterséges intelligencia alkalmazási területeinek kutatásában, a technológia a későbbiekben majd matematikai problémákat oldhat meg, illetve tudományos kutatásokat is tud majd végezni.
Az ATV megbízásából a Magyar Target-Pulzus Média Kutató Kft. a háború kitörésének első évfordulóján a következő kérdésekre kereste a választ a 18 év feletti magyar állampolgárok körében.