A korábbi évekhez hasonló mértékben, 11 százalékkal drágult 2022-ben a termőföld hektáronkénti átlagára, és ezzel – az Agrotax Kft. éves földpiaci elemzése szerint - átlépte a 2 millió forintos újabb lélektani határt.
Dánia nyitott arra, hogy F-16-os vadászgépeket szállítson Ukrajnának, ezzel támogatva az ország háborús törekvéseit az orosz támadást követően – mondta az ország védelmi minisztere a DR dán televíziós csatornának pénteken.
„Ukrajna győzni fog. Az még mindig kérdés, mennyi időt vesz igénybe a háború, és pontosan mit jelent számukra a győzelem” – mondta Mark Galeotti egy budapesti panelbeszélgetésen.
A stockholmi politikai vezetés mellett a svédek is elkötelezett támogatói Ukrajnának, és agresszorként tekintenek az oroszokra. A részletekről Bugnyár Zoltán tudósítónk számolt be.
A Mérce.hu szerzője kiakadt a Vitézi Rend erdélyi akcióján, korábban meg az egyházakon is. Példája jól mutatja, miként tűnik minden szélsőjobbnak a szélsőbalról.
Ahogy mindannyian emlékszünk, hogy mit csináltunk 2001. szeptember 11-én, úgy ma már arról is mindannyiunknak vannak emlékei, hogyan tudtuk meg tavaly február 24-én, hogy a szomszédunkban kitört a háború. Bojár Gábor, a Graphisoft alapítója, Bod Péter Ákos egyetemi professzor, egykori jegybankelnök, valamint Helmeczi László, Záhony polgármestere os
A 4iG Nyrt. tőkeemeléssel 9,538 százalékról 20 százalékra növelte az izraeli Space Commmunications Ltd.-ben fennálló részesedését - tette közzé a vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
Tavaly ősz óta 173-ra emelkedett a kihűléses esetek száma, ugyanis január közepétől összesen 75 ember fagyott halálra Magyarországon. Ez pedig rekord a tavalyi évhez képest: akkor 118 ember hunyt el a mínuszok miatt.
A Federal Reserve által preferált inflációs mutatók januárban váratlanul felgyorsultak, és a fogyasztói kiadások az év végi visszaesés után megugrottak, ami további nyomást gyakorol a döntéshozókra, hogy tovább emeljék a kamatlábakat.
Bochkor Gábor szerint nincs rendjén, hogy váláskor a felek az 50-50 vagyonelosztás elvét követik akkor, ha a férj és a feleség nem egyenlő vagyonnal ment bele a házasságba.
A Basf alma növényvédelmével foglalkozó nyíregyházi rendezvényén kiderült, menyire kedvező volt az eddig eltelt idő az almafa-varasodás kórokozójának. Mindössze néhány fagyos februári nap fogta vissza a fejlődését, ezért már március vége felé fertőzhet. A cég idén piacra kerülő új gombaölő szere lehetővé teszi, hogy a legveszélyesebb időszakban vál
A 42 éves korában elhunyt Móricz-Sabján Simon emlékére nyílik kiállítás hétfőn a budapesti Einspach Fine Art & Photography galériában. A kiállító művészek és a kurátorok a fotóriporter családját támogatják a felajánlott képekből befolyó összeggel.
Demcsák Zsuzsa nem gyakran oszt meg részleteket a magánéletéről, különösen a gyerekeiről. Ezúttal viszont kivételt tett, és bővebben beszélt arról, milyen is a kapcsolata a fiával és a lányával.
Vlagyimir Putyin orosz elnök az Ukrajna elleni háborújának veszteseként vonul be a történelembe – jelentette ki Frank-Walter Steinmeier német államfő pénteken Berlinben.
Két nemzetközi vitát és egy belső válságot oldhat meg. Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének megbízott vezetőjét kérdeztük.
Egy éve tört ki a háború. A stúdióban Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő és Csizmadia Tamás elemző, majd kapcsoltuk Vejkey Imrét, a Kdnp politikusát. Adásunk második felében pedig vendégünk volt Litkei Máté, az MCC Klímapolitikai Intézetének igazgatója és Toldi Ottó, az MCC Klímapolitikai Intézetének kutatásvezetője. Műsorveezető: Árend
Február 28-ig regisztrálhatnak a normál üzleti évben működő vállalkozások projektcsoport-minősítésre a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál (Sztnh) - hívta fel a figyelmet pénteki közleményében a hivatal.
Az infláció mértékével megemelhetik bankszámláik díjait az egyes pénzintézetek, ami két év alatt akár 33 százalékos drágulást is eredményezhet. Minden bank él ezzel a lehetőséggel, valóban ilyen mértékben drágulnak a számlacsomagok? A helyzet nem ilyen egyszerű, egyelőre csak négy pénzintézet jelentett be 2023-ra költségmódosítást: az Erste, a K&H,
Bizonyára észrevettétek már, hogy tesztek esetén gyakran kerülnek a Forma-1-es autók oldalára jókora rácsok. Ezek nem lepkefogók, és nem is arra szolgálnak, hogy szappanos vizet rálocsolva méretes szappanbuborékokat gyártsanak az autók (pedig megnézném :D). De akkor mik is ezek? Az úgynevezett aero rake széles, állványzatszerű fémszerkezet, amely é