Egy éve pusztít a háború és még nem látjuk a végét - jelentette ki Novák Katalin köztársasági elnök a Twitteren közzétett videóüzenetében, megemlékezve arról, hogy egy éve tört ki a háború Ukrajnában.
Ukrajna a szabadságért, a demokráciáért és az Európai Unióban elfoglalt helyéért harcol - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke az ukrajnai háború kezdetének évfordulóján pénteken.
Az ENSZ Közgyűlése elfogadta az ukrajnai békét sürgető határozatot. A nemzetközi jogász szerint a háború kitörése óta azt látni, mintha az ENSZ "tesztelné" a tagállamokat, hogy később felélesszen egy 1950-ben elfogadott határozatot. Egy esetleges tűzszünettel kapcsolatban azt mondta: jelenleg mindkét fél álláspontja rendkívül becsontosodott, egyikü
Általában izgalmas időtöltésnek, remek mókának ígérkezik, ha Dns-tesztnek vetjük alá magunkat, ám az ilyen alkalmakkor néha rég eltemetett családi titkokra is fény derül - az ilyesmi pedig nem mindig kellemes élmény.
Egy iskola alagsorában bányászott illegálisan kriptovalutát egy férfi az amerikai Massachusetts államban. Közel 18 ezer dollárnyi áramszámlát csinált az intézménynek,
Oroszország Ukrajna elleni háborúját nem a megtámadott ország önvédelmét segítő fegyverszállítások hosszabbítják meg - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár pénteken.
A Tiszai PET Kupa – lelkes önkénteseinek köszönhetően – 10 év alatt összesen több mint 300 tonna hulladéktól mentesítette a magyarországi folyókat. Tevékenységének fókusza a Tiszán van, azonban ezt öt évvel ezelőtt kiterjesztette a Tisza-tóra, négy évvel ezelőtt pedig a Bodrogra. Idén újabb folyó megtisztítását tűzték ki célul a petkalózok: májusba
Törölte az ügyészség a hollywoodi filmszínész, Alec Baldwin ellen felhozott vádak egy részét, melynek következtében jelentősen csökkent a kiszabható büntetés hossza.
A gyermeket tervező pároknak a jelenlegi magas kamatkörnyezetben jelentős segítség a 2024 végéig 10 millió forint összegben igényelhető Babaváró hitel, amely kamatmentessé válik már az első gyermek 5 éven belüli megszületése esetén. A hitelt a legkényelmesebben, teljesen digitálisan a Gránit Banknál lehet igényelni, ahol a szerződéskötéshez sem kel
A Forma-1 háromnapos szezon előtti tesztje pénteken folytatódott a napsütéses Bahreinben. Az első mért kört a ferraris Carlos Sainz produkálta, 1:38.225-tel, de természetesen ez még nem volt mérvadó. Sorra javultak a köridők. Sergio Pérez kezdéskor megtett három kört az RB19-essel, majd visszatért a boxba, ahol a szerelők intenzív munkába fogtak. M
Az Egyesült Államok csak a Zelenszkij-formula alapján kész tárgyalni az ukrajnai rendezésről Oroszországgal, és nincs köze az Északi Áramlat gázvezetékek felrobbantásához - jelentette ki Victoria Nuland amerikai külügyi államtitkár a TASZSZ orosz hírügynökségnek adott, az ukrajnai háború kitörésének első évfordulóján, pénteken megjelent interjújába
Alaposan belenyúlt a kormány a gépjárművezető-oktatókra vonatkozó adózási jogszabályokba tavaly év végén. Először november elején adott egy engedményt, mely szerint a személygépjárművezető-oktató egyéni vállalkozók átalányadó választása esetén 80 százalékos költséghányadot alkalmazhatnak, majd karácsony előtt, december 23-án egy GKM-rendelet-módosí
Online számlaadatokon bukott meg egy élelmiszerboltot működtető egyéni vállalkozó, aki az ellene indított vizsgálat hatására majdnem 7,5 millió forint adókötelezettséget vallott be - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV)
Nagy lendülettel indult az idei év a tőzsdéken, februárra azonban elfogyott a kraft, miután ellentmondásos makroadatok érkeztek az Egyesült Államokból. Ugyan az inflációs nyomás tovább mérséklődött, de korántsem a piaci szereplők által várt mértékben, és Jerome Powell amerikai jegybankelnök is hamar lehűtötte a kedélyeket azt követően, hogy a befek
Online számlaadatokon bukott meg egy élelmiszerboltot működtető egyéni vállalkozó, aki az ellene indított vizsgálat hatására majdnem 7,5 millió forint adókötelezettséget vallott be - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénteken.
Számtalan kárpátaljai magyar veszítette életét a háborúban, és folyamatosan zajlik a sorozásuk. A HírTV stúdiójában vendégünk volt Simicskó István, a KDNP-frakció vezetője.
Dánia nyitott arra, hogy F-16-os vadászgépeket szállítson Ukrajnának, ezzel támogatva az ország háborús törekvéseit az orosz támadást követően - mondta az ország védelmi minisztere a DR dán televíziós csatornának pénteken.
Hódi Pamela már a második esküvőjét tervezgeti Tóth Bencével, de a nagy nap még várat magára. A kétgyermekes édesanya szeretné, ha Evolet is meg tudná élni a pillanatot, viszont néhány részletet már most elárult a menyegzővel kapcsolatban.
Számtalan kárpátaljai magyar veszítette életét a háborúban, és folyamatosan zajlik a sorozásuk. A HírTV stúdiójában vendégünk volt Simicskó István, a KDNP-frakció vezetője.
Az európai polgárok többsége továbbra is elégedett az Európai Uniónak az Ukrajna elleni orosz invázióra adott válaszával – derül ki a legfrissebb Eurobarométer-felmérésből.
A zöldségek szinte minden házikertben megtalálhatók, ezért a jó minőségű, egészséges palánta előállítása olyan tudást jelent, amelyet széleskörben lehet hasznosítani. Ennek elősegítése érdekében hirdet gyakorlatközpontú zöldségnövény palántanevelési tanfolyamot a Mate Kertészettudományi Intézete. A kétnapos tanfolyamot március 17-én pénteken és már
Az illetékes izraeli minisztérium hozzájárult a 4iG tőkeemeléséhez, így a magyar vállalatnak immár 20 százalékos részesedése lett a műholdas sugárzásban tevékenykedő cégben.