2023. február 23. csütörtök

febr. 23
9:27
Új vezérigazgató a Diófa Alapkezelőnél (Portfolio)
A Diófa Alapkezelő Zrt. Mikesy Álmost nevezi ki elnök-vezérigazgatónak. A tőkepiaci és befektetési szakember korábban a Diófa Alapkezelő általános vezérigazgató-helyetteseként és igazgatósági tagjaként vett részt a társaság irányításában - derül ki a társaság közleményéből.
febr. 23
9:27
A sajt után a csokoládéról is le kell mondanunk? Durva drágulásra számíthatunk (ATV)
A rekordmagas infláció miatt több élelmiszer ára, például a tejtermékeké is az egekbe emelkedett, ráadásul most egy újabb rossz hír érkezett sokak kedvenc édességéről.
febr. 23
9:27
Figyelem! Újabb átverések, ezúttal George nevében (Promotions)
Van új a nap alatt a csalóknál is.
febr. 23
9:27
GVH: Ez a döntés fontos iránymutatás a piac többi szereplőjének! (Növekedés)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) elfogadta a Samsung önkéntes kötelezettségvállalását, amely szerint a jövőben részletesebben tájékoztatja a fogyasztókat az okostévéinek menürendszerébe épített reklámfelület működéséről. A GVH döntése irányt mutat a piac többi szereplője számára is.
febr. 23
9:27
Gyurcsány Ferenc: Világosságot ajánlok a fejekbe (Mandiner)
Lehet velünk jönni és lehet lemaradni. Dönteni kell mindenkinek. Mutatjuk az utat.
febr. 23
9:27
A takarmánygyártás sikere az egész agrárium érdeke (Magyar Mezőgazdaság)
Az elmúlt két év precedens nélküli terheket rótt a mezőgazdaságra, benne az állattenyésztésre és a takarmánytermelésre. A nehézségek áthidalásában a kormány az ágazat segítségére sietett, és így lesz ez ebben az évben is – mondta Farkas Sándor a takarmánygyártó, gabona-és fehérjenövény kereskedő cégcsoport (UBM) Nemzetközi Szakmai Napján.
febr. 23
9:27
Az USA szerint Putyin kilőtte a „Sátánt” míg Biden Ukrajnában volt (BitcoinBázis)
A CNN meglepő jelentést tett közzé kedd este, amelyben két meg nem nevezett amerikai tisztviselőre hivatkozva azt állítja, hogy Oroszország
febr. 23
9:27
Az M-Sport frissíti a Rally3-as Fiestát (Racing)
A Ford ugyan leállította a Fiesták gyártását, az M-Sport lengyel központjában már elkészült a Rally3-as autó fejlesztési csomagja, mely idén lesz elérhető a JWRC-ben, valamint a privát ügyfelek számára is.
febr. 23
9:29
Még keményebb szankciók jöhetnek, bajban az oroszok? (Portfolio)
Egyre nagyobb lehet a bizonytalanság a nemzetközi energia- és nyersanyagpiacokon az ukrajnai háború fokózódásának közepette, a már lassan egy éve húzódó konfliktus a volatilis energiaárak mellett folyamatos ellátási kockázatot jelent, a szankciók pedig minderre rátehetnek még pár lapáttal, írja az S&P Global Commodity Insights elemzője. Egyes szaké
febr. 23
9:33
Változás a Diófa Alapkezelő élén (Privátbankár)
A Diófa Alapkezelő Zrt. Mikesy Álmost nevezi ki elnök-vezérigazgatónak. A tőkepiaci és befektetési szakember korábban a Diófa Alapkezelő általános vezérigazgató-helyetteseként és igazgatósági tagjaként vett részt a társaság irányításában.
febr. 23
9:33
Fontos figyelmeztetés a magyar autósoknak – ez sokba kerülhet (Infostart)
Csaknem százezer gépjármű-tulajdonosnak kell március 1-jén éjfélig rendeznie a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást.
febr. 23
9:33
A németek kijátszották földgáz-ügyben az Európai Bizottságot (Portfolio)
Nem sokkal azután, hogy Oroszország lerohanta Ukrajnát, a német gazdasági minisztérium 12 új cseppfolyósított földgáz-terminál számára tette szabaddá az utat, ami az Európai Bizottság értékelése szerint jóval több, mint amennyire szükség lenne Németországban. Az energiaátmenet közben pedig feleslegesnek is tűnnek a beruházások.
febr. 23
9:33
A magas kamatok robbanthatják be az államilag támogatott lakáslottót (Bank360 blog)
Hiába az elérhető 4,5 milliós állami támogatás, a magyarok még nem haraptak rá a nemzeti otthonteremtési közösségek (NOK) nyújtotta megtakarításra.
febr. 23
9:33
Az energiahatékony otthonok lehetnek az újlakáspiac nyertesei (MMonline)
2022-ben Magyarországon 20540 új lakás épült, 3,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban, miközben a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 17 százalékkal 35 002-re emelkedett. Budapesten 6610 lakást vettek használatba (-6,1%), ám az építési engedélyek száma közel két és félszeresére növekedett – derül
febr. 23
9:33
A Daily Mail szélsőjobboldalinak bélyegezte Orbán Viktort (Demokrata)
A lap hiányolja a miniszterelnököt a Bukaresti Kilencek csúcsról, ahova egyébként csak az államfők hivatalosak.
febr. 23
9:33
Baktériumokkal segíti a vetőmagok kelését a Marton Genetics (Mezőhír)
Termékfejlesztési díj: az aszályban is megmutatták eredményességüket a Marton Genetics baktériumokkal bevont vetőmagjai.
febr. 23
9:39
A reálkeresetek a választási kampány előtti szinten (Piac és Profit)
2022 decemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete – a legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozásoknál, a költségvetési intézményeknél, valamint a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezeteknél – 581 900, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 400 300 forint volt. A bruttó átlagkeres
febr. 23
9:39
Újabb iskola tanárai csatlakoztak az érettségi bojkottjához (Blikk)
Ezúttal a budapesti Veres Pálné Gimnázium 28 tanára határozta el magát amellett, hogy nem vállal önkéntes feladatot az érettségi vizsgák lebonyolítása során, amíg a kormány nem foglalkozik a 9 pontba szedett követeléseikkel.
febr. 23
9:39
Nagy lendületben a magyar tőzsde, erősen indul a nap (Portfolio)
Erősen indult a nap a magyar tőzsdén, főleg a Magyar Telekom van a reflektorfényben, miután a cég erős negyedéves jelentését követően kilőtt az árfolyam.
febr. 23
9:39
Két évtizede nem emelt ekkorát a fizetéseken a Toyota (autopro)
A béremelésen kívül egy óriási összegű bónuszt is kapni fognak a japán OEM dolgozói.
febr. 23
9:39
Nagyobb zaj lesz több térségben: honvédségi Gripenek gyakorlatoznak délután és este (SzMo)
A pilóták ma és március 2-án 14 és 21 óra között hajtják végre repülési feladataikat.
febr. 23
9:39
Nevetgélve pacsizott Haaland és Szoboszlai a csütörtöki döntetlen meccs után (Mandiner)
Közösen elevenítették fel a szép salzburgi emlékeket.
febr. 23
9:45
Magyar Gripenek zavarhatják meg a nyugalmát, de most előre szólnak (Infostart)
Délutáni és éjszakai kiképzési gyakorlatot tartanak a Magyar Honvédség Gripenjei február 23-án és március 2-án - közölte a kecskeméti MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár.
febr. 23
9:45
Háború Ukrajnában: Harapófogóba került Bahmut városa (HírTV)
Árendás Péter külpolitikai szerkesztő elemezte a legfrissebb híreket, majd Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértőt kérdezték műsorvezetőink. Adásunk második felében kapcsoltuk If. Lomnici Zoltán alkotmányjogászt és Dunda György kárpátaljai tudósítót.
febr. 23
9:45
Aggasztó jelentés: nincs mit tenni, továbbra is rohamosan fogy a magyar (Pénzcentrum)
Az előzetes adatok szerint 2023 januárjában 7398 gyermek született, és 11 342-en haltak meg. Az elmúlt 12 hónapban, 2022. február és 2023. január között a születések száma 3,4, a halálozásoké 14, a házasságkötéseké pedig 12 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön a
febr. 23
9:45
Enyhül a nyomás a tőzsdéken, fellélegezhetnek a befektetők (Portfolio)
A hét első felében negatív volt a hangulat a nemzetközi piacokon, hiszen újra előtérbe kerültek az amerikai kamatemelésekkel kapcsolatos befektetői aggodalmak, amelyekre tegnap este ráerősített a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve, mely szerint az infláció továbbra is jóval a jegybank célszintje felett van, a munkaerőpiac pedig feszített, ami felf
febr. 23
9:45
Gyurcsány Ferenc: A Demokratikus Koalíció mutatja az utat (Nyugati Fény)
Szerinte nem beszélni, hanem dolgozni kell.
febr. 23
9:45
Daily Express: Orbán Viktor zsarolja az uniót (Mandiner)
A brit lap szerint azonban Brüsszel kész engedni a magyar kormányfő követeléseinek.
febr. 23
9:51
Alig hittek a szemüknek a rendőrök: egy 11 éves fiú vezette az autót Szereden (Blikk)
A rendőrök egy járókelő bejelentését követően a napokban megállítottak a szlovákiai Szereden egy autót, amit egy 11 éves fiú vezetett. Rajta kívül a nagyanyja és a kocsi tulajdonosa is a járműben ült. Mind a rendőrségen végezték – írja a parameter.sk.
febr. 23
9:51
Angliába szerződött az UTE válogatott kapusa (Infostart)
A szezon hátralevő részét az angol Coventry Blaze csapatában tölti az Újpest válogatott kapusa. Rajna Miklóst a lila-fehérek adták kölcsön. a szigetországba azért, hogy a tavaszi A-csoportos világbajnokságig folyamatos játéklehetősége legyen.
febr. 23
9:51
Javul a hangulat, fellélegezhetnek a befektetők (Portfolio)
A hét első felében negatív volt a hangulat a nemzetközi piacokon, hiszen újra előtérbe kerültek az amerikai kamatemelésekkel kapcsolatos befektetői aggodalmak, amelyekre tegnap este ráerősített a Fed legutóbbi ülésének jegyzőkönyve, mely szerint az infláció továbbra is jóval a jegybank célszintje felett van, a munkaerőpiac pedig feszített, ami felf
febr. 23
9:51
Mi a helyzet 2023-ban az internetes szólás- és sajtószabadsággal Magyarországon? Mutatjuk (Glamour)
Lassan, de biztosan növekszik a (média)tudatosság, azaz a fogyasztókban életszerű és erőteljes igények mutatkoznak a médiatudatosság használatában és társadalmi fejlesztésében – derül ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) közelmúltban végzett kutatásából, amely kitért a tájékozottság iránti igény, az információfelelősség és a magánszféra
febr. 23
9:51
A bioágazat fejlődése Hollandiában (Agrofórum)
– A dolgok mindig dinamikusan és viharosan változnak, és ez a biotermékek esetében sincs másképp, mint a hagyományosaknál. A bioágazat fokozatosan növekszik. Néha túl nagy a kereslet, néha átmeneti hiány vagy átállási „boom” van, és akkor a keresletnek ezzel együtt kell változnia. Ennek megvan a maga dinamikája – kezdte mondandóját Jan Groen, a Gr
febr. 23
9:51
Kínában máris feketelistára tették a ChatGPT-t (Bitport)
A kínai szabályozók felszólították a nagy hazai techcégeket, hogy ne tegyenek nyilvánosan elérhetővé az MI-chatbotrta épülő szolgáltatásokat.
febr. 23
9:51
PEGA: véget ért a bohózat (Demokrata)
A bizottság munkájába előre kódolva van a brüsszeli elit birodalmi gőgje és ezzel együtt a magyarellenesség is – közölte Nagy Ervin.
febr. 23
9:51
A nehéz évben is bizonyított a Upl technológiája (Agrárágazat)
Mezőgazdaság: a Upl átfogó technológiai megoldásai az időjárás és a piac szeszélyeire is választ adhatnak.
febr. 23
9:51
Pokorni Zoltán kíméletlenül kiosztotta Karácsony Gergelyt (Mandiner)
„Isten óvjon mindenkit attól, hogy maguk hatalomra kerüljenek egyszer. Az amit itt csinálnak, vérlázító” – fogalmazott Hegyvidék polgármestere.
febr. 23
9:51
turisták vs állatok, avagy ne szórakozz a természettel (Helló Magyar)
Videók és fotók olyan turistákról, akik azt gondolják, ők a világ urai és semmit sem kell tisztelniük, aztán megleckézteti őket a természet
febr. 23
9:51
Újabb kritikus alapanyagból vásárolt be a Tesla (Villanyautósok)
A saját anód gyártáshoz kellhet a szerződés.
febr. 23
9:53
Máthé Zsuzsa: Hol van ilyenkor Greta Thunberg? (Mandiner)
A gyermekvédelem az otthonokban kezdődik!
febr. 23
9:57
Nagy kudarc a családpolitikai program, csökkent a születések és a házasságkötések száma (Piac és Profit)
Az előzetes adatok szerint 2023 januárjában 7398 gyermek született, és 11 342 fő halt meg. Az elmúlt 12 hónapban, 2022. február és 2023. január között a születések száma 3,4, a halálozásoké 14, a házasságkötéseké pedig 12 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest.
febr. 23
9:57
Gázkazán helyett hőszivattyú: Bécsben elkezdték az épületállomány dekarbonizálását (Alternatív Energia)
Az osztrák főváros 2040-ig mintegy 580 ezer egyedi gázfűtést szeretne klímasemleges fűtési megoldásra cserélni.
febr. 23
9:57
 Novák Katalin ezt mondta Joe Bidennel a varsói csúcstalálkozón (ATV)
“A háborúról beszéltem az amerikai elnökkel, akinek hangsúlyoztam, mielőbbi békekötésre van szükség, a magyarok mielőbb békét szeretnének” - írta ki Novák Katalin a Facebook oldalára a Varsói B9 csúcsról.
febr. 23
9:57
Steven Seagal puffaszkodásából az évszázad legnagyobb égése lett, rettenetesen ciki dolgot tett az akcióhős (Promotions)
Steven Seagalról szinte csak rosszat lehet hallani, és ez a történet is arra utal, hogy nem éppen jó arc.
febr. 23
9:57
A print a tévés arcokra épül (MMonline)
Kevesebb lett az eladható, el nem koptatott híresség – mondta el a Marketing&Mediának adott interjúban Takács Gabriella. A Best, a Story és a story.hu főszerkesztője beszélt arról is, hogyan hat egymásra az online és a nyomtatott kiadvány, és miért lesznek egyes sztárok évekre stabil szereplői a címlapoknak. - Hogyan hat egymásra a nyomtatott Story
febr. 23
9:57
Bidennek ismét meggyűlt a baja a lépcsőkkel, ezúttal Varsóban (Demokrata)
Joe Biden amerikai elnöknek nem sikerült gond nélkül felszállni az elnöki gépre.
febr. 23
9:57
Herczegh Anita: A véradással életet menthetünk (Demokrata)
A Civil Véradás 2019-ben indult, amire tavaly több mint háromezren jelentkeztek.
febr. 23
9:57
Az egészségügyi államtitkár elárulta: Versenyeztetni akarják a kórházakat (Nyugati Fény)
Így akarják megoldani a problémákat.
febr. 23
10:03
Megtorló támadás érte Izraelt (Privátbankár)
Rakétákat lőttek ki Izraelre, miután sok palesztin meghalt Izrael nabluszi szerdai rajtaütésében.
febr. 23
10:03
Az önkormányzati közvilágítás államosítása lehet a következő kormányzati lépés (Portfolio)
Számos egyéb önkormányzati feladat állami bekebelezése után Orbán Viktor miniszterelnök egy közelmúltbeli egyeztetésen az önkormányzati közvilágítás állami átvételét „választotta” – írja a Népszava Szita Károly jelzésére hivatkozva, aki Kaposvár polgármestereként és a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökeként a minap személyesen egyeztetett a ko

Keresés