Az akkumulátorgyártás a következő években óriási mértékben növeli a feldolgozóipar termelési volumenét Magyarországon. Ennek kapcsán elkezdtek napvilágot látni különböző számok, amelyek a járműipar jelenbeli és jövőben várható gazdasági súlyát voltak hivatottak megbecsülni. A probléma csak az, hogy ezek a mutatók rendkívül falsak.
A súlyos demencia miatt visszavonuló sztár karrierjének voltak mélységei, de annál több magaslata. Elképesztő életművéből szemezgettünk most, szavazza meg ön, melyik volt karrierje legkiemelkedőbb alakítása!
Biden kilenc és fél órát vonatozott egy olyan területen, ami sem a földön, sem a levegőben nem áll amerikai ellenőrzés alatt. Ráadásul utoljára Abraham Lincoln járt ilyen közel egy aktív csatatérhez.
A lakásbérleti díjak országosan 1,7 százalékkal, a fővárosban 2,1 százalékkal nőttek januárban az egy hónappal korábbihoz viszonyítva, ami fordulatot jelent a tavaly szeptember-decemberben tapasztalt stagnáló-csökkenő tendencia után - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexéből.
A földrengés okozta károk enyhítéséért egyszerűsödnek a törökországi behozatali vámeljárások, az országba érkező segélyszállítmányok vámmentesen és a kereskedelempolitikai intézkedések alkalmazása nélkül importálhatók, amelynek módját ismerteti honlapján a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Az adószám törlése mint adóhatósági intézkedés komoly jogkövetkezményekkel járhat. Cikkünkben az adószám törlésére okot adó körülményeket vesszük sorra, s mint kiderül, sok esetben van lehetőség az adószám visszaállítására is.
Nemzetközi felsőoktatási együttműködési program koordinátora lesz a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem, hat intézmény és két civil szervezet részvételével - áll az intézmény keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
A 2019-es rekordévet is felülmúló tavalyi év forgalmához hasonló, jó évre számít idén a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) – közölte a társaság. Veigl Gábor elmondta, a 75 százalékban állami, 25 százalékban 21 tóparti önkormányzat tulajdonában lévő, 10,6 milliárd forint alaptőkéjű Bahart tavaly 4,3 milliárd forint árbevételt ért el, 11 százalékkal töb
Az MNB legfrissebb adatai szerint tavaly nőtt ugyan a lakosság pénzügyi vagyona, ez azonban messze elmarad az inflációtól. A részletes számokat vizsgálva az is kiderül, hogy sokan lehetnek bajban. Az „átlagmagyar” tipikus megtakarításai ugyanis olvadnak.
Állásinterjú - gyakran elszalasztjuk ezt a lehetőséget a lámpaláz miatt, pedig egy jól megfogalmazott kérdéssel levehetjük az interjúztatókat a lábukról.
2023. február 14-17. között zajlott Németországban a Biofach, a világ legnagyobb, ökológiai termékeket bemutató nemzetközi vására. A kiállítás négy napja alatt a bioélelmiszerek előállításával foglalkozó cégek és termékeik megismerésén túl nemzetközi szakmai konferencia is zajlott. A Biofach egyik visszatérő, kiemelt programja a világ biogazdálko
Amerikában vegyes hangulatban zajlott a három napos hétvége utáni első kereskedési nap a terménypiacon, kontinensünkön inkább az eladók kerültek fölénybe. Chicagóban a búza 2 százalékkal, a repce pedig 0,6 százalékkal lett olcsóbb, a kukorica 0,4 százalékkal, a szójabab pedig 1,4 százalékkal drágult mindeközben. Európában mind a malmi búza, a kukor
Március végén ér véget a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mobilkészülék-csere támogatási programja, így már csak néhány hétig lehet kihasználni azt a 40 ezer forintos kedvezményt, melyet eddig mintegy százezer mobiltelefon cseréjénél már igénybe vettek. Az NMHH azt közölte, hogy a Magyar Telekom 2022. június 30-ig teljesen megszüntette 3
Szeretettel meghívjuk a következő Mazak Nyílt Napokra, ahol nemcsak legújabb gépeinket tekinthetik meg demo megmunkálás közben, de még többet tudhatnak meg a Mazak iConnect rendszerről és annak előnyeiről. Az iConnect rendszerben elérheti az Ön gépéhez tartozó kézikönyveket, karbantartási videókat, alkatrészrendelési előzményeit és traininganyaga
Sok olyan károsító van, amely hasonló tüneteket okoz a fertőzött növényeken, így ezek a kórokozók könnyen összetéveszthetők. Az elkülönítésük viszont nagyon fontos, mert eltérő a védekezés módja és a betegség, kártétel következménye.
Egy sikeres projekt ismertetőjegye, hogy képes a hétköznapok során tapasztalható problémákra megoldást kínálni. Mivel a C+Charge korunk egyik legnagyobb kihívására,
A kormány fél évvel ismét meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, mert az illegális migráció továbbra is fenyegeti Magyarországot - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) kedden az MTI-vel.
Már az ENSZ 68 tagállama biztosította támogatásáról a béketárgyalásokat és az ukrajnai háború beszüntetését sürgető határozati javaslatot – közölte az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete.
Folytatódik Annalena Baerbock kommunikációs ámokfutása. A német külügyminiszter után általában Scholz kancellár takarít, de vannak olyan szituációk, amin valószínűleg ő is csak kínosan nevet. Pedig egy háború közepén annyira nem is vicces látni, ahogyan Németország egyik legfontosabb politikusa folyamatosan félrebeszél.
A kormány fél évvel ismét meghosszabbítja a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet, mert az illegális migráció továbbra is fenyegeti Magyarországot - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ (KTK) kedden az MTI-vel.
A brutalitás soha nem változtat az emberek szabadságvágyán, Oroszország sohasem győz Ukrajnában – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök kedden a varsói Királyi Vár kertjében mondott beszédében.
Az ipari ingatlanok piaca, a logisztika és az iroda-, valamint a hotelfejlesztések állnak a Magyarország-Budapest-stand fókuszában a világ egyik legjelentősebb ingatlanfejlesztési kiállításán, a MIPIM-en.