A nemzetközi tényezők mellett a magyar helyzetet olyan dolgok is nehezítik, mint a kormány folyamatos vitája az Európai Unióval, illetve régóta fennálló árstopok is.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta vizsgálatát a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi piacterével, a Wish-el szemben. A platform működtetője összetett jóvátételi csomagot – benne az érintett, mintegy 100–150 ezer fogyasztó pénzügyi kompenzálását – vállalta, hogy elkerülhesse a bírságot, olvasható a GVH oldalán.
Az illetékes londoni bíróság szerdai végzése szerint nem kaphatja vissza brit állampolgárságát és nem térhet haza az a fiatal brit nő, aki nyolc éve, még kiskorúként Nagy-Britanniából Szíriába utazott és ott csatlakozott az Iszlám Állam nevű dzsihadista terrorszervezethez.
2022-ben mintegy 20 600 ember vesztette életét közúti balesetekben – derül ki az Európai Bizottság által a 2022-ben bekövetkezett halálos kimenetelű közúti balesetekről kiadott előzetes adatsorból.
Gyorsult az infláció az év elején Németországban, elsősorban az energiaárak emelkedése miatt a szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis szerdai jelentése alapján.
Összességében kedvező évet zárt tavaly az új lakások piaca. A lakásátadások száma kismértékű növekedésével párhuzamosan a lakásépítési kedv jelentősen nőtt - áll az ingatlan.com hivatalos adatokat feldolgozó elemzésében.
Hódi Pamela családja mögött nehéz időszak van, megpróbáltatás volt a számára, hogy megteremtse a családjában a harmóniát. Bevallotta, sokszor kellett harcolnia Berki Krisztiánnal.
Az autóipar szinte sosem látott változásokon megy át jelenleg. Terjednek az elektromos autók, fejlődik az autonóm vezetés, egyre nagyobb a jelentősége a szoftvereknek és egyre jobban terjed a közösségi autómegosztás is. Mindez jelentős befektetést igényel az autógyártók részéről, akik egyre több elektromos autót dobnak piacra és óriási összegeket
Mint mindig, idén is az új autók (vagy legalábbis azok festésének) bemutatója volt az első F1-es esemény a szezonban. Az hivatalos előszezoni teszten pedig várhatóan már mindenki a valós, új autóját viszi pályára. Ekkor kezdhetjük el sejteni, hogy ki mennyit tudott valójában a tél folyamán fejlődni. Míg régebben a csapatok annyit tesztelhettek, ame
Teljesül a NASCAR szurkolók egyhangú kívánsága, és előreláthatóan lesz még egy rövid ovál (short track) a versenynaptárban. Ami a szponzorok szempontjából is jó, az új helyszín nem az eddigi short trackek környékén lenne, hanem az Egyesült Államok másik felén, Kaliforniában.
Szinte minden korlátozást felold a kormány, hogy a hazai földgázkitermelést felpörgesse. Minden gáztermelést fokozó intézkedést kiemelt beruházássá nyilvánítanának, így a legtöbb engedélyeztetési eljárás alól felmentenék az egyes projekteket. Magyarország egyelőre az utolsó uniós országok között még tud vezetékes orosz földgázt venni.
A magyarországi születési statisztikák szerint az anyák több mint fele elmúlt 30 éves, amikor gyermeke születik, és az utóbbi évtizedben számottevően nőtt a 40 év felett szülő nők aránya is. Mindeközben az utóbbi években csökkent a magyar anyáktól külföldön született gyermekek száma, a közülük Magyarországon anyakönyvezettek aránya viszont némileg
Az Európai Bizottság intézkedéscsomagot terjesztett elő az uniós halászati és akvakultúra-ágazat fenntarthatóságának és ellenálló-képességének javítására - közölte az uniós bizottság kedden.
Felbomlott a leginkább talán a Fahidi Éva-féle Sóvirágról ismert, több mint húszéves Tünet Együttes, ami nagy vesztesége a magyar kultúrának. Szabó Réka művészeti vezetőt kérdeztük az okokról.
Elutasította a kínai akkumulátorgyár elleni, a Momentum által kezdeményezett helyi népszavazás kérdésének hitelesítését Debrecenben a helyi választási bizottság
Az Ukrajna ellen indított hadjáratra válaszként az Európai Unió már több szankciócsomagot vezetett be Oroszország gazdasági ellehetetlenítésére. Ennek ellenére Magyarország nem szakította meg a külkereskedelmi kapcsolatait az oroszokkal, sőt... és ugyanezt az álláspontot képviseli másik négy uniós tagállam.
Moszkvába látogathat Kína vezetője, Hszi Csin-ping sajtóhírek szerint. A témában Hírdónkban kapcsoltuk a Matthias Corvinus Collegium szakértőjét, Vigóczki Mátét.
A holland titkosszolgálat bejelentette, feltevésük szerint Oroszország az elmúlt hónapokban megpróbálta feltérképezni az energiaellátáshoz szükséges tengeri infrastruktúrát.
Inkább nem is vásárolsz már fehér ruhákat, ágyneműket vagy törölközőket, mert úgyis beszürkülnek egy-két mosás után? Ne mondj le a tisztaság legszebb színéről, ezzel a trükkel új életet lehelhetsz kedvenc textíliáidba.
Az Eurostat friss adatai szerint az EU földgázfogyasztása 19,3 százalékkal csökkent a 2022 augusztusa és 2023 januárja közötti időszakban, összehasonlítva a 2017 és 2022 közötti azonos hónapok (augusztus-január) átlagos gázfogyasztásával.
A nem körültekintő permetezés, a műtrágyahasználat és a gyógyszermaradványokkal így vagy úgy szennyeződött talaj illetve természetes vizek ösztrogéntartalma az állatvilágot sem kíméli, őket is elérték a nemkívánatos hormonhatások. És ők nem menekülhetnek el, nem védekezhetnek, sőt még csak megérteni sem tudják, vajon mi történhetett velük.