Az 1968-ban alapított Mitsuoka Motor egyike Japán legrégebbi autóipari vállalkozásainak. Az évtizedek során számos saját, eredeti – többnyire meglehetősen szokatlan – típust is terveztek, a Bubu kockaautótól kezdve az Orochi szupersportkocsin át számos otthon összeszerelhető Kei Carig, hírnevüket mégis retro stílusú átépítéseiknek köszönhetik. Habá
A Forma-1 korábbi teljhatalmú ura, Bernie Ecclestone szerint Mick Schumacher ma már egy versenyképes autóban ülne, ha édesapja, Michael Schumacher segíteni tudta volna őt a királykategóriában.
A parlament tavaszi ülésszakának kezdete előtt tartanak frakcióülést a kormánypártok. A témák közt az orosz–ukrán háború, valamint az elhibázott brüsszeli szankciók is szerepelhetnek.
A Sátán-2 nevű rakéta akár egy 40 megatonnás robbanófejet is képes hordozni, hatótávolsága 10 ezer kilométer, és hozzávetőleg egy Franciaország méretű területet képes megsemmisíteni.
Február 12-én minimálisan csökkent a bitcoin hálózati nehézsége, pontosan 0.49%-kal. Ennek ellenére most arra lehet számítani, hogy február 24-én komoly
Lakatos Márkról köztudott, hogy mindig nyíltan kimondja, amit gondol. A stylist ezúttal sem hazudtolta meg magát: egy Hajdú Péterrel való interjúra reflektált a maga sajátos stílusában. Elárulta, hogy a műsorvezető mely megszólalásaival nem értett egyet, egyben felszólította őt, hogy kérjen elnézést.
Idei második, egyben utolsó filmforgatási napját is teljesítette a Williams Forma-1-es csapata – a brit istálló a McLarenhez és a Haashoz hasonlóan Bahreinben vitte pályára versenyautóját.
Az ATV Csoport a fő platformjain, az ATV-n, az atv.hu-n és a Spirit FM-en február 24-én kiemelten foglalkozik az orosz-ukrán háború egyéves évfordulójával.
A Partizán Chill műsorában a kvízshow-k voltak terítéken, ezért két kiváló kvízműsor-vezető, Vágó István és Gundel Takács Gábor mesélt a műfajról, élményeikről és tapasztalataikról.
A Samsung Electronics és a Natural Cycles cikluskövető alkalmazás most bejelentett együttműködésének eredményeként a Galaxy Watch5 okosórákra hamarosan elérhetővé válik a hőmérsékletalapú menstruációs cikluskövetés funkció. Először adaptálták a mobilapp különleges algoritmusát okosórára, egyesítve a Samsung kifinomult érzékelő, valamint a Natural C
2022-ben 20 540 új lakás épült, 3,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 35 002 volt, 17 százalékkal több, mint 2021-ben.
Oroszország sikertelen tesztelést hajtott végre a legyőzhetetlennek titulált ballisztikus rakétájával, miközben Joe Biden Ukrajnában tartózkodott – állítja két, az ügyben jártas amerikai tisztviselő.
Carlo Ancelotti, a címvédő Real Madrid vezetőedzője a duplázó Vinícius Júniort, valamint veterán labdarúgóit dicsérte azok után, hogy csapata 2-0-s hátrányról fordítva 5-2-re nyert a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének első, keddi meccsén Liverpoolban.
A 2001. szeptember 11-i amerikai terrortámadások áldozatai nem jogosultak az afganisztáni központi bank vagyona egy részének lefoglalására egy amerikai bíró döntése szerint.
A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (Mate) négy kampuszán 3,3 milliárd forintos beruházás indul - jelentett be keddi sajtótájékoztatóján Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (Nkfih) elnöke és Gyuricza Csaba rektor a gödöllői Szent István Campuson.
Az autógyártó Stellantis nemrég tette közzé legfrissebb gyorsjelentését, melyben a vállalat közölte, hogy a tavalyi év második felében 17 százalékkal nőtt az operatív profit többek között a jó árazásnak köszönhetően, a logisztikai és félvezető-ellátási problémák fennmaradása ellenére sikerült ilyen kedvező számokat szállítania a cégnek. A számok kö
Szerdán Varsóban találkoznak a kelet-közép-európai országok vezetői egymással és Joe Biden amerikai elnökkel, hogy az ukrajnai háború állásáról és a NATO-ról egyeztessenek – így folytatódik a Bukaresti Kilencek együttműködés.
A háromszoros DTM-címvédő csapat, a Team Rosberg idén nem indul a sorozatban, miután a nevezési határidőig nem tudott elegendő pénzügyi támogatást szerezni ahhoz, hogy versenyképes legyen. A Team Rosberg 2017 és 2020 között minden egyes évben bajnokság nyeréshezsegítetteaz az Audi pilótáját, Rene Rastot. Aztán a tavalyi bajnokságban Nico Mullerrel