Fordulattal kezdte az évet az országos és a fővárosi albérletpiac, havi szinten januárban nőttek az bérleti díjak a decemberi csökkenés után - áll a Ksh-ingatlan.com lakbérindexéhez fűzött elemzésben
Az Air Liquide és a TotalEnergies 100 hidrogén töltőállomást telepít együtt Európa-szerte. A hidrogén alapú meghajtások vezető fejlesztője kétségkívül a Toyota, amelynek globális kínálatában a zéró emissziós, melléktermékként tiszta vizet kibocsátó hidrogén üzemanyagcellás személyautó, a Mirai mellett a technológiával hajtott targonca, busz, kisteh
Egy korábbi interjúban még azt mondta, nincs minden kampányköltésről számla, mostanra megváltozott a véleménye. Újabb adalékok az amerikai támogatások ügyéhez.
Mintegy 125 milliárd eurós piac volt a biotermékek piaca 2021-ben, a szegmens évről évre nő globálisan. A piac legjavát az USA adja, de komoly szereplőnek számít Németország és Franciaország is, míg a legtöbb biotermelő Indiában él, ahol mintegy 1,6 millió ember megélhetését biztosítja a biotermékek iránti kereslet.
Több mint 2,5 millió forintot érő hamis márkajelzésű ruhát találtak a pénzügyőrök egy román furgonban az M7-es autópályán - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) kedden az MTI-vel.
Kijött az eurózóna beszerzésimenedzser-indexe, amelyből az derül ki, hogy az európai szolgáltatószektor a vártnál jobban, az ipar viszont a vártnál gyengébben teljesít.
Több száz befektető mondta el a véleményét arról, hogy mennyi pénz szerinte az, amivel már kényelmesen el lehet éldegélni a nyugdíjas években. A válaszok alapján ez az összeg 3 és 5 millió dollár között van – írja a Bloomberg.
Digitalizációs stratégiájának fejlesztéséhez kibővíti együttműködését az SAP-val a Lockheed Martin Corporation. A nagyvállalat a Rise with SAP megoldásban rejlő lehetőségeket kiaknázva fejleszti felhőalapú képességeit, üzleti folyamatait, és ezzel tovább erősíti pozícióját.
Az aromás fűszernövények mindig is a Földközi-tenger menti területek vezető terményei közé tartoztak. Különösen Liguria (Albenga) és Cilento (Paestum) alkotott egy nagyon egyedi aromakomplexumot, amelyből az AromaDomus termelői szervezet született.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság III. Kerületi Rendőrkapitánysága 2023. február 17. és február 19. között ismét teljes hétvégés sebességmérési akciót tartott a kerületben a gyorshajtók megfékezése érdekében. A hétvége alatt, több napszakban, két óbudai helyszínen – a Szentendrei úton és a Bécsi úton – összesen 398 gyorshajtóról készített felvételt
Fekete fóliába csomagolt dobozokba rejtett hamis ruhákat találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai az M7-es autópálya sóstói pihenőhelyén egy román furgonban.
Az orosz-ukrán háború egy éves évfordulójához közeledve beszédet mondott az orosz elnök, aki kiemelte: Moszkva az utolsó pillanatig igyekezett békés megoldást találni az ukrajnai konfliktusra, a nyugati hatalmak azonban elzárkóztak ettől.
Magyarország volt Románia fő partnere az áramkereskedelemben 2022-ben - mutatott rá a román Economica.net gazdasági portál a január-novemberi adatokra alapuló, hétfőn közzétett elemzésében.
Januárban 11 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest az újonnan forgalomba helyezett autók száma az Európai Unióban. A növekedés azonban jórészt bázishatásnak tulajdonítható, hiszen az előző havihoz, a decemberihez képest kevesebb autó került forgalomba.
Januárban 11 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest az újonnan forgalomba helyezett autók száma az Európai Unióban. A növekedés azonban jórészt bázishatásnak tulajdonítható, hiszen az előző havihoz, a decemberihez képest kevesebb autó került forgalomba.
A lakásbérleti díjak országosan 1,7 százalékkal, a fővárosban 2,1 százalékkal nőttek januárban az egy hónappal korábbihoz viszonyítva, ami fordulatot jelent a tavaly szeptember-decemberben tapasztalt stagnáló-csökkenő tendencia után – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com lakbérindexéből.
A legendás megbízhatóságáról ismert, az elmúlt három évtizedben rendszerint világszerte az ügyfélelégedettségi, megbízhatósági és minőségi statisztikák élén végző Lexus a J.D. Power 2023-as amerikai megbízhatósági kutatásán sem talált legyőzőre.A környezetbarát japán luxusautómárka az összes közül az első helyen végzett megbízhatóság tekintetében 1
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta vizsgálatát az egyik legnagyobb globális e-kereskedelmi piactérrel, a Wish-sel szemben, a platform működtetője összetett jóvátételi csomagot vállalt – benne az érintett, mintegy 100-150 ezer fogyasztó pénzügyi kompenzálását –, hogy elkerülje a bírságot.
Egy 1976-ban eltűnt egyetemista maradványaiként azonosítottak egy folyóba esett autóban talált emberi csontokat az amerikai Alabama államban – erősítették meg a helyi hatóságok a The Guardian című brit lap keddi jelentése szerint.
Egy 1976-ban eltűnt egyetemista maradványaiként azonosítottak egy folyóba esett autóban talált emberi csontokat az amerikai Alabama államban - erősítették meg a helyi hatóságok a The Guardian című brit lap keddi jelentése szerint.