A Fidesz EP-képviselője reagált arra, hogy az Európai Bizottság alelnöke szerint az európai adófizetők se szeretnék, ha az uniós források Magyarországra jönnének.
A legszebben virágzó fák és bokrok a magnóliák, de hazai tartásuk nem könnyű. Néhány kivételtől eltekintve savanyú talajban fejlődnek kielégítően, akkor gyönyörködhetünk hatalmas, porcelánszerű virágaikban.
Ha a címből nem lett volna világos: a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz fordult Kamila Valijeva orosz műkorcsolyázó doppingügyében.
Az európai autógyártók szakmai képviseleti szervezete, a brüsszeli ACEA keddi jelentése alapján januárban 760 ezer új személygépkocsit helyeztek forgalomba az
Március végén ér véget a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság mobilkészülék-csere támogatási programja. Így már csak néhány hétig lehet kihasználni azt a 40 ezer forintos kedvezményt, melyet eddig közel százezer mobiltelefon cseréjénél már igénybe vettek.
Biden hétfőn előre be nem jelentett látogatást tett Kijevben, ahol a katonai támogatás újabb csomagját jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek.
A következő hetekben az Európai Bizottság egy sor javaslatot terjeszt elő az európai ipar és versenyképesség javítására, ez különösen sürgető a jelenlegi, kihívásokkal teli helyzetben - jelentette ki Maros Sefcovic.
Ha valakinek termőföldje van, akkor mindenképpen érdemes előre végrendelkezni róla, ezzel ugyanis megelőzheti a vitát az örökösök között - tudatta a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (Mokk) kedden az MTI-vel.
Új béremelési ajánlatot vár az Auditól a szakszervezet a mai bártárgyalási forduló után – olvasható az Audi Hungaria Független Szakszervezet tájékoztatója a Facebookon.
Az Egyesült Államok értesítette Oroszországot Joe Biden előkészületben lévő kijevi látogatásáról, ám az amerikai elnöknek Moszkva nem adott biztonsági garanciákat – jelentette ki Alekszandr Bortnyikov, az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) igazgatója a Shot Telegram-csatornának nyilatkozva.
Tudatosan gyermektelennek lenni ugyan ma már nem ördögtől való, de még mindig éri bírálat azokat a férfiakat és nőket, akik úgy döntenek, gyermek nélkül szeretnék leélni az életüket. És bizony, a világsztárok között is akadnak ilyenek!
Kamikaze- (önmegsemmisítő) harci drónokat vásárol Szerbia az Egyesült Arab Emírségektől – jelentette be Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök az Abu-Dzabiban rendezett nemzetközi fegyverkiállításon. A szerb elnök sajtótájékoztatóját élőben közvetítette a
Vasárnap hajnalban brutális támadást történt a fővárosi Erzsébet téren: két társaság összeszólalkozott, amelynek során az egyik férfi kést rántott, amivel súlyosan megsebesítette a másikat. Martin felépüléséért sokan imádkoztak, és szerencsére a fiú már túl van a közvetlen életveszélyen. A családja sorra küldi a fenyegető üzeneteket az elkövető csa
A lakosság esetében az átlagfogyasztásig egész évben nem emelkedik a gáz, az áram és a távhő rezsicsökkentett ára, miután a kormány megtette a szükséges lépéseket a hazai fogyasztók energiaellátásának biztonságáért, és azért, hogy az árak megfizethetőek, kigazdálkodhatóak legyenek - mondta az energiaügyi miniszter az MVM-csoport energetikai konfere
Rekordszintű infláció Európában, ezzel párhuzamosan az ügyfelek fizetési gyakorlata folyamatosan romlik. A magyar vállalatok 55 százalékában jelent problémát a körbetartozás és ahazai cégek 57 százaléka már most profitvisszaesést tapasztal.
Oroszország felfüggeszti részvételét a hadászati támadófegyverek csökkentéséről megkötött orosz-amerikai Új START megállapodásban - jelentette ki Vlagyimir Putyin.
Megsemmisített az orosz hadsereg két amerikai gyártmányú HIMARS sorozatvetőt a donyecki régióban lévő Kramatorszk város térségében - jelentette be Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a keddi hadijelentést ismertetve.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A következő hetekben az Európai Bizottság egy sor javaslatot terjeszt elő az európai ipar és versenyképesség javítására, ez különösen sürgető a jelenlegi, kihívásokkal teli helyzetben - jelentette ki Maros Sefcovic, az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért felelős tagja (címlapképünkön) Brüsszelben kedden.
A Gazdasági Versenyhivatal gyorsított ágazati vizsgálatai folyamatban vannak annak érdekében, hogy kiderítsék: mi okozhatja ugyanazon termékek teljesen különböző árait az Európai Unión belüli országokban. A fogyasztói árak csökkenésének elősegítését célzó fellépéssorozatnak máris van látható eredménye: a határozott fellépésnek már önmagában van vis
A jelenlegi válság lehetőséget nyújt a Nyugat-Balkán európai integrációs folyamatának felgyorsítására, ez nem csak Magyarország nemzetbiztonsági és nemzetgazdasági érdeke lenne, hanem európai érdek is – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.
A Dél-Dunántúlon az Otthon Centrum becslése szerint tavaly 13 500 ingatlan-adásvétel történt, ezáltal a régió várhatóan ismét utolsóként végez az országrészek között.
Minden jel arra mutat, hogy súlyosan visszaéltek a kémszoftverekkel Magyarországon – jelentette ki az Európai Parlament (EP) Pegasus kémszoftvert vizsgáló bizottsága Magyarországra küldött delegációjának vezetője a szervezet mai budapesti sajtótájékoztatóján.
III. Károly király koronázására májusban kerül sor, a ceremónia egyes részei ugyan exkluzívak lesznek, de Londonban ezekben a napokban minden a királyi családról fog szólni. Az alábbi cikkben bemutatjuk, hogy mire érdemes számítani azoknak, akik a koronázás idején látogatnak a brit fővárosba.
A következő hetekben az Európai Bizottság egy sor javaslatot terjeszt elő az európai ipar és versenyképesség javítására, ez különösen sürgető a jelenlegi, kihívásokkal teli helyzetben - jelentette ki Maros Sefcovic, az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért felelős tagja Brüsszelben.
Japán első engedélyezett emberi részvétellel történő tesztrepülését hajtotta végre egy kétszemélyes drónautó. A Nikkei Asia üzleti hírportál beszámolója szerint az Okayama Kurashiki Mizushima Aero & Space Industry Cluster Study Group
A belföldi turizmus a koronavírus-járvány, majd az orosz-ukrán háború okozta sokk után visszaépült a járvány előtti szintre, az idei év teljesítménye megközelítheti a 2019-es évet - hangzott el a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Jubileumok éve a turizmusban címmel rendezett konferenciáján kedden, Budapesten.
A következő hetekben az Európai Bizottság egy sor javaslatot terjeszt elő az európai ipar és versenyképesség javítására, ez különösen sürgető a jelenlegi, kihívásokkal teli helyzetben - jelentette ki Maros Sefcovic, az Európai Bizottság intézményközi kapcsolatokért felelős tagja Brüsszelben.
Max Verstappen elárulta, hogy melyik két versenyzőt szerződtetné, ha saját csapata lenne a Forma-1-ben. A kétszeres világbajnok a Mobil 1-től kapott egy olyan feladatot, hogy hozza létre „saját alakulatát.” A szponzor kitétele az volt, hogy magát semelyik pozícióba sem teheti és csak a jelenlegi mezőnyből választhat. A Red Bull pilótája csapatfőnök