2023. február 21. kedd

febr. 21
13:15
Vizsgálódik az EP-bizottság a kémbotrány ügyében, már az első nap érdekes részletek derültek ki (Nyugati Fény)
Előbb vagy utóbb, de kiderül az igazság.
febr. 21
13:15
Visszanyúlt a gyökerekhez új sisakjával Verstappen (Racing)
Max Verstappen megmutatta milyen sisakkal fog versenyezni ebben az évben. A kétszeres világbajnok már gőzerővel készül az idei szezonra. A teszt előtt a sisakját is bemutatta és elmagyarázta miért lett „hagyományosabb” a színvilág. Tavaly az arany uralta külsőt, ám idén a holland „visszakanyarodott a gyökerekhez”. A piros és a fehér szín dominál id
febr. 21
13:21
Gazdasági növekedésre számítanak az euróövezet vállalatai (Piac és Profit)
Februárban kilenc havi csúcsot ért el az üzleti aktivitás az euróövezetben a londoni S&P Global gazdaságkutató intézet előzetes adatokra támaszkodó felmérése alapján.
febr. 21
13:21
Kiválóan érzi magát, de most így jó neki - hivatalosan is távozik Pásztor Béla (Infostart)
Ahogy azt a múlt héten megírtuk, 58 év után lemond posztjáról Magyarország legrégebb óta hivatalban lévő polgármestere. Veresegyház vezetője február 28-ával távozik.
febr. 21
13:21
Elromlott a hangulat, mínuszban a magyar tőzsde (Portfolio)
A kereskedési idő felénél a hazai blue chipek közül kisebb pluszban van az OTP, stagnál a Mol, és egyaránt mínuszban vannak a Richter és a Magyar Telekom részvényei.
febr. 21
13:21
Visszaszóltak Putyinnak: "abszurd" (ATV)
Abszurdnak nevezte Jake Sullivan, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden azt állította: a nyugati fenyegetés miatt tört ki háború Ukrajnában.
febr. 21
13:21
Pintér Sándortól elvették a Nemzeti Bank biztonsági feladatait – többé ez már nem a TEK-hez tartozik (SzMo)
Az új szmsz alapján viszont erősödött a Rogán Antalhoz tartozó polgári nemzetbiztonsági szolgáltatok szerepe.
febr. 21
13:21
Megvan, ki viheti el a balhét a törökországi földrengésben ezrével összeomlott épületekért (Mandiner)
Az építőipari boomnak nagy szerepe volt a törökországi földrengés okozta katasztrófában. Hiába szigorúak ugyanis az építési szabályzat előírásai Törökországban, ha azokat évtizedek óta rengetegen megszegik, és az épületek jó része nem tud ellenállni a gyakori földrengéseknek.
febr. 21
13:27
A japánok már hozzáférnek az Ftx-en ragadt pénzükhöz (Kripto Akadémia)
A csődbe ment FTX kriptotőzsde japán leányvállalata bejelentette, hogy újraindítja a kifizetési funkciót az ügyfelei számára. Mindez egy hónappal azután jött, hogy a platform tevékenységének felfüggesztésére vonatkozó végzése hatályba lépett az országban. Az FTX Japan szerint a fiat- és kriptoeszközök kivonása a Liquid-en keresztül fog történni. Ho
febr. 21
13:27
Így használd ki az agroökológiai programban rejlő lehetőségeket! (Agroinform)
A talajkondicionáló használata magasabb hozamkilátásokat eredményez.
febr. 21
13:27
Nem férnek be az alagútba az új vonatok, lemond a spanyol államtitkár (444.hu)
258 millió euróért rendeltek rossz méretű szerelvényeket. Állítólag még időben kapcsoltak, így talán a pénz nem vész kárba.
febr. 21
13:27
Ezek a legvadabb kérések, amiket valaha a légiutas-kísérőkhöz intéztek a fedélzeten (Femcafe)
Van néhány igen meredek kérés, amit a légiutas-kísérőkhöz intéztek az utasok. Meglepő módon akadtak ezek között olyanok is, amiket teljesíteni tudtak.
febr. 21
13:27
Álprobléma, vagy valós aggályokat vet fel Isten „genderének” boncolgatása? (Mandiner)
Az anglikán egyházban a gendersemleges liturgikus nyelvezet létrehozását tervezik. Isten nemiségére az „Atya" és egyéb megnevezésekből következtetnek, noha valójában Isten esetében ez fel sem merül.
febr. 21
13:27
Részletek derültek ki a biciklibalesetet szenvedett F1-es pilóta sérüléséről (Racing)
A tesztet kihagyó Lance Strollt nemrég begipszelt karral látták, ami nem jelent jót a jövő heti szezonnyitót illetően.
febr. 21
13:29
Gréczy Zsolt: Orbán miatt Magyarország szövetségesek nélkül maradt (Mandiner)
Nagy Imre helyett Hruscsov – ez ma Orbán krédója, elárulva 56 minden üzenetét.
febr. 21
13:33
Lassan kiszáradnak Velence csatornái az apály és az eső hiánya miatt (SzMo)
Alacsony a Pó vízállása, a Garda-tónál már szárazföldi sétával is el lehet jutni az egyik szigetre.
febr. 21
13:33
Fideszezett és fasisztázott Tordai, amikor a szélsőbaloldali viperás támadásokról kérdezték (Mandiner)
Bárki megirigyelhetné a párbeszédes politikus kitérő válaszát.
febr. 21
13:33
GVH: a Wish 150-225 millió forint kompenzációt ad a magyar fogyasztóknak (Üzletem)
A Gazdasági Versenyhivatal lezárta vizsgálatát a világ egyik legnagyobb e-kereskedelmi piacterével, a Wish-el szemben. A platform működtetője összetett jóvátételi csomagot – benne az érintett, mintegy 100-150 ezer fogyasztó pénzügyi kompenzálását – vállalta, hogy elkerülhesse a bírságot.
febr. 21
13:35
Nagy Gábor: Orbán oda lőtt, ahova célozni akart (Mandiner)
A miniszterelnöknek idén nem kellett tömegeket megszólítania. Nem kellett attól tartania, mi történik az esedékes választáson. Üzeneteket kellett eljuttatnia a megfelelő helyekre.
febr. 21
13:39
Kiderült, hogy spórolnak az utóbbi időben a magyarok (Portfolio)
Tízből hatan spóroltak valamilyen új módszerrel az elmúlt hónapokban: a legtöbb megtakarítási megoldás a bolti bevásárlásokhoz kapcsolódik, de otthon is sokan igyekeznek csökkenteni kiadásaikat, főleg az élelmiszerek pocsékolása terén.
febr. 21
13:39
Ez hihetetlen! Robotok fogják helyettesíteni a méheket? (Agroinform)
A lágy testű robotok képesek járni, ugrani, repülni és lebegni.
febr. 21
13:39
Döbbenetes ámokfutás Szombathelyen: végül a rendőrség nyert (ATV)
Kattant a bilincs annak a 33 éves férfinak a kezén, akit a Vas vármegyei rendőrök több bűncselekmény elkövetése miatt fogtak el a napokban Szombathelyen.
febr. 21
13:39
Közös hallgatói versenyt tartott az ELTE és a Bosch (autopro)
Matók Milán és Szeiler Pál nyerték az ELTE Informatikai Kar és a Robert Bosch Kft. közös hallgatói versenyének megosztott első helyét.
febr. 21
13:39
Ezt tudja a legújabb okosmobil (MMonline)
Március elejétől megvásárolható a HONOR Magic5 Lite Magyarországon. A Magic széria legújabb Lite terméke a mindennapi praktikum jegyében lett tervezve, használatra kiváló megjelenítési élményt nyújt 120Hz-es OLED ívelt kijelzőjével, nagykapacitású, strapabíró akkumulátorával és a Qualcomm Snapdragon 695 5G mobil platformmal, amik a tervezői szakért
febr. 21
13:39
A Filmión látható először online a Blokád című film (Demokrata)
A Blokád és a Veszélyes lehet a fagyi című magyar filmekkel bővült a Filmio kínálata.
febr. 21
13:39
Bejelentkezett Dobrev Klára: Pécsen fog beszédet tartani (Nyugati Fény)
16-kor élőben is lehet nézni a Facebookon.
febr. 21
13:45
Az orosz nagykövetséghez vonul majd a szolidaritási menet (Menedzsment Fórum)
Az orosz-ukrán háború első évfordulóján, február 24-én az ukrán civil szervezetek szolidaritási menetet szerveznek, melynek végállomása az orosz nagykövetség lesz az Andrássy úton.
febr. 21
13:45
Mi lesz a méztermelőkkel? Annyira drága lett a magyar méz, hogy már senkinek sem kell (Blikk)
Több hónapja befagyott a hazai mézfelvásárlás, az akácmézre nincs kereslet, közben az ukránok olcsó mézzel árasztják el a magyar és az európai piacot.
febr. 21
13:45
Képesek vagyunk arra, hogy csökkentsük az éhezést: újabb zöld forradalomra van szükség (Portfolio)
Az emberiség egyik legnagyobb vívmánya a múlt században az volt, hogy hatalmas mértékben nőtt az élelmiszertermelés. 1900 és 2000 között a termésmennyiség terén hatszoros növekedés volt kimutatható, miközben a világ népessége kevesebb mint négyszeresére nőtt. Ez azt jelenti, hogy jelenleg átlagosan 50 százalékkal több élelmiszer áll rendelkezésünkr
febr. 21
13:45
Ízléses mosdót szeretnél? Így varázsolj igazi wellness oázist a fürdőszobádból! (Femcafe)
Fontos, hogy fürdőszobánk tiszta és rendezett legyen, nem kell viszont feltétlenül csak a funkcionalitásra koncentrálnunk egy mosdó berendezésekor - különösen, ha szép környezetben szeretnénk élvezni habfürdőnket a nap végén, vagy jó háttérre van szükségünk a tükrös szelfikhez.
febr. 21
13:45
Csőtörésre 100 ezer, cascóra félmillió forintot fizet átlagban a biztosító (Bank360 blog)
A lakásokat ért károk közül a legtöbbet a csőtörések okozzák, de a viharokhoz kapcsolódókból is összejön ennyi. Csőtörésnél 100 ezer az átlagkár, tűzesetnél viszont már egymillió forint. Cascóra átlagosan 500 ezret fizetnek.
febr. 21
13:45
Pszichiátert javasolt Németh Zsolt a szlovák külügyminiszternek (Demokrata)
Rastislav Kácer az elmúlt hetekben magyar területi követeléseket emlegetett.
febr. 21
13:45
800 híd, 28 viadukt – biztonságossá teszik Románia leglátványosabb magashegyi útját (Autószektor)
Az Erdélyt Románia déli részével összekötő, a Fogarasi-havasokon áthaladó mintegy 150 kilométeres magashegyi úton az elmúlt években gyakori volt a kőomlás, ezért biztonsági hálóval vonják be a hegyoldalakat, lejtőket - jelentette közösségi oldalán a vállalat. Mint írták, a beavatkozás a hegyvidéki út legmagasabb részén, a kétezer méternél magasabba
febr. 21
13:47
Megkaptuk a hivatalos választ: a tankerület azonnal kirúgta a 13 éves kislány megrontásával vádolt történelemtanárt (Blikk)
Azonnal kirúgták a pedofíliával gyanúsított nagyszénási történelemtanárt, amint tudomásukra jutott a bűncselekmény – ezt közölte a Blikkel a tankerület.
febr. 21
13:51
Megérkeztünk, Putyin szerint a magyarok is hibásak az ukrajnai háborúért (Piac és Profit)
Pontosabban az Osztrák-Magyar Monarchia, miután a mai Nyugat-Ukrajna egy része egykor a monarchiához tartozott.
febr. 21
13:51
Érdemes előre végrendelkezni a termőföldről (ProfitLine)
Ha valakinek termőföldje van, akkor mindenképpen érdemes előre végrendelkezni róla, ezzel ugyanis megelőzheti a vitát az örökösök között - tudatta a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (Mokk) kedden az MTI-vel.
febr. 21
13:51
Megelégelték az EU-ban a szankciók kitrükközését, több tagállam azonnali retorziót követel (Portfolio)
Tizenkét uniós ország felszólítja az Európai Uniót, hogy akadályozza meg, hogy egyes vállalatok és az unión kívüli országok kijátsszák az Oroszországgal szembeni uniós szankciókat a kereskedelem az európai egységes piachoz való hozzáférésen keresztül. Bővítenék az embargós termékek listáját is.
febr. 21
13:51
Fordulat Szilágyi Liliána ügyében, elutasították Szilágyi Zoltán feljelentését (ATV)
A Fővárosi Törvényszék jogerős döntése értelmében a Magyar Úszó Szövetség által felállított eseti bizottság jog szerint járt el, így elutasította Szilágyi Zoltán rágalmazás és becsületsértés miatt tett feljelentését a Szilágyi Liliána ügyével foglalkozó testület tagjai ellen az őt elmarasztaló megállapításaik nyilvánosságra hozatala után.
febr. 21
13:51
Vége a dalnak: veszélyes tablettákra csapott le a hivatal, be ne vedd ezeket! (Pénzcentrum)
Gyógyszerhatóanyagot tartalmazó étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az intézkedés az ANACONDA FOR MEN, a KingER és a TITÁN POWER CLASSIC termékek minden tételét érinti minőségmegőrzési időtől függetlenül.
febr. 21
13:51
Több mint 400 milliárd forint értékű beruházást tervez a Mavir (Tiszta Jövő)
Több mint 400 milliárd forint értékű korszerűsítést, kapacitásbővítést és rekonstrukciót tervez a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir) a következő négy évben, a beruházások elősegítik, hogy a hálózat lépést tartson a fogyasztás várható növekedésével és az erőteljes naperőmű-építési hullámmal.
febr. 21
13:51
Szívmegállító kartörést szenvedett a világhírű MMA-harcos (Promotions)
Ijesztő videón a híres sportoló horrorisztikus sérülésre.
febr. 21
13:51
Pszichiátert javasolt Németh Zsolt a szlovák külügyminiszternek (Demokrata)
Rastislav Kácer az elmúlt hetekben magyar területi követeléseket emlegetett.
febr. 21
13:51
Elképesztő autósüldözés Szombathelyen (Mandiner)
A menekülő sofőr kilenc tilos jelzésen hajtott keresztül megállás nélkül.
febr. 21
13:51
Tombolni kezdtek a kommentelők Németh Szilárd legújabb „bölcs” tanítása miatt (Nyugati Fény)
Kiosztották érte rendesen.
febr. 21
13:53
Ebből mi lesz? Néhányan bóbiskoltak a Putyin-beszéd alatt (Mandiner)
Sokan elfáradtak a maratoni hosszúságú beszéd során, melyben az orosz elnök nem csak a háborúról, hanem infrastruktúra-fejlesztésekről, önkormányzati folyamatokról, oktatás helyzetéről is beszélt.
febr. 21
13:57
Itt az első hivatalos amerikai reakció Vlagyimir Putyin beszédére (Infostart)
Abszurdnak nevezte az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden azt állította: a nyugati fenyegetés miatt tört ki háború Ukrajnában.
febr. 21
13:57
Megelégelték az EU-ban a szankciók kijátsszását, több tagállam azonnali retorziót követel (Portfolio)
Tizenkét uniós ország felszólítja az Európai Uniót, hogy akadályozza meg, hogy egyes vállalatok és az unión kívüli országok kijátsszák az Oroszországgal szembeni uniós szankciókat a kereskedelem az európai egységes piachoz való hozzáférésen keresztül. Bővítenék az embargós termékek listáját is.
febr. 21
13:57
Férfiaknak szánt étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a Nébih (Femcafe)
Gyógyszerhatóanyagot tartalmazó étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Az intézkedés az Anaconda For Men, a KingEr és a Titán Power Classic termékek minden tételét érinti minőségmegőrzési időtől függetlenül.
febr. 21
13:57
Szexuális nevelés és gyermekvédelem témájú konferenciát tartanak a CEU-n (Demokrata)
Úgy tűnik, az LMBTQ-kurzus képviselői szerint a gyermeki ártatlanság védelme genderellenes támadás.
febr. 21
13:57
Újabb ENSZ-szervezet központja költözik Budapestre (Növekedés)
Aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében Budapestre költözik a Világélelmezési Program (WFP) globális pénzügyi központja, ezzel jelentősen nő Magyarország szerepe az éhezés elleni harcban - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Rómában.

Keresés