2023. február 21. kedd

febr. 21
11:57
Kitálalt a légiutas-kísérő: undorító titkot árult el a repülőgépek vécéjéről (Femcafe)
A korábbi stewardess lerántotta a leplet arról, amiről a légitársaságok nem akarják, hogy az utasok tudjanak: kiderült például, mikor nem érdemes semmiféleképpen használni a mosdót, valamint az is, mégis mennyiszer takarítják a vécét az alkalmazottak.
febr. 21
11:57
Meghalt a The Walking Dead fiatal színésze, Jansen Panettiere - mindössze 28 éves volt (Glamour)
Borzasztó tragédia: hétvégén elhunyt Jansen Panettiere. A halál oka egyelőre ismeretlen, de nem merült fel idegenkezűség gyanúja. A színész még néhány hete vidám közös fotót posztolt nővérével, Hayden Panettiere színésznővel.
febr. 21
11:57
Kínos: másodszorra sem találta el a magyar zászlót a német nagykövet (Demokrata)
Julia Gross bocsánatot kért, elismerte, hogy tévedett, mentségként azt hozta fel, hogy sötétben, autóból posztolt.
febr. 21
12:03
Érdekes fordulat a hazai élelmiszerboltok árcímkéin (Infostart)
Egy hét alatt 0,13 százalékkal csökkent a félbarna kenyér ára. Fordulatnak ezt még nem lehet nevezni, de érezhető, hogy jelentősen fékeződik a drágulás.
febr. 21
12:03
Készül a Volkswagen olcsó villanyautója! (Autónavigátor)
Jelenleg a Volkswagen ID. kínálata nem foglal magában kisebb, városba szánt autókat. Mindez 2025-ben változhat meg, amikor a Volkswagen ID.2
febr. 21
12:03
Megszűnik a Tünet Együttes (Márkamonitor)
Az alapító, Szabó Réka belefáradt a szélmalomharcba. Búcsúlevelét változtatás nélkül közöljük.   „A Tünet teremben ülök a Jurányiban. Jobb volna kinézni az ablakokon, valami tágabb horizont felé, de a fűtőtestek és az ablakok ugyanazon a falon vannak. Kell most a meleg a hátamnak. Így hát maradnak szemlélődni a csukott ajtók: egy a raktár felé, egy
febr. 21
12:03
Valgyimir Putyin: Senki se sajnálja azokat, akik jachtokat meg palotákat veszítettek külföldön (Biztosító Magazin)
Az egyszerű orosz állampolgárok egyáltalán nem sajnálják azokat, akik külföldön jachtokat, palotákat és tőkét veszítettek a különleges művelet miatt. Ezt Vlagyimir Putyin orosz vezető nyilatkozta a szövetségi közgyűlés előtti beszédében - írta a pravda.ru kedden.
febr. 21
12:03
Látogatási tilalom lépett életbe Somogy fekvőbeteg-ellátó intézményeiben (Demokrata)
Látogatási tilalom lépett életbe Somogy vármegye valamennyi fekvőbeteg-ellátó intézményében.
febr. 21
12:03
Évértékelőt tart Vlagyimir Putyin: Azt állítja, nem ő kezdte a háborút (Nyugati Fény)
Hosszan beszél az orosz elnök.
febr. 21
12:05
Románok hódították meg Budapestet? (Demokrata)
Mihályi Balázs kutatóval beszélgettünk Budapest ostromának legendái (1944–1945) című új könyve kapcsán.
febr. 21
12:09
Kína a háború eszkalációjától tart (HírTV)
Eközben Nagy-Britanniában Károly király meglátogatta a brit kiképzést kapó ukrán katonákat
febr. 21
12:09
Nagy bajban vannak a magyar cégek, nincs kiút a válságból? (Portfolio)
Bajban vannak a magyar vállalatok, a mutatók szerint egyre nagyobb a késedelmes fizetések aránya, sok cég profitvisszaesést is tapasztalt. A hatékony követeléskezelés lehet a megoldás a nehéz helyzetbe került vállalkozásoknak - derül ki az EOS közleményéből.
febr. 21
12:09
Látogatási tilalmat rendeltek el ezekben a magyar kórházakban (ATV)
Látogatási tilalom lépett életbe kedden a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórházban és Somogy vármegye valamennyi fekvőbeteg-ellátó intézményében - közölte a kórház a honlapján.
febr. 21
12:09
Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama (Biztosító Magazin)
Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (Ákk).
febr. 21
12:09
Az új Kolodko-miniszobor hatalmas meglepetést tartogat a Keletinél (SzMo)
Ismét egy Trabant került a városba, ezúttal némi extrával.
febr. 21
12:09
Nyáron érkeznek Ukrajnába a Leopard 1-esek (Mandiner)
Az év végéig közel 100 harckocsit ígértek a németek.
febr. 21
12:11
Az infláció lefeleződhetne a békekötéssel (Mandiner)
„Ha az inflációt le akarjuk küzdeni, akkor a megértéssel kell  kezdeni.” – Orbán Viktor kormányfő évértékelő beszédében arra kereste a választ, miért van egész Európában infláció. A Makronóm Intézet megvizsgálta és elemezte az infláció  összetevőit.
febr. 21
12:13
AK: Zakatol a nyílt társadalom hálózata által finanszírozott „civilek” uniós forrásokkal megtámogatott agymosása (Mandiner)
Az intézet levezeti, hogyan függenek össze az elmúlt hetekben napvilágra került, iskolákban elkövetett cselekmények és a civil szervezetek által végzett érzékenyítés.
febr. 21
12:15
Forradalmi áttörés: robot műtött daganatos beteget Pécsen (Blikk)
Az országban elsőként távolítottak el rosszindulatú, a beteg mandulájából kiinduló daganatot a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában (PTE KK) - közölte a Baranya vármegyei felsőoktatási intézmény pénteken az MTI-vel.
febr. 21
12:15
Elhunyt a Real Madrid legendája, tiszteletbeli elnöke (Infostart)
Vélhetően gyászkarszalaggal lép pályára ma a Real Madrid a Liverpool elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen. Életének 84. évében elhunyt Amancio Amaro, az egyesület korábbi legendás játékosa, tiszteletbeli elnöke
febr. 21
12:15
435 milliárd forint árbevétel a tőkefinanszírozott magyar vállalkozásoknál (ProfitLine)
Hat év alatt 84 milliárd forintot fektetett hazai vállalkozásokba az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures, amelyből 2022-ben 24 milliárdot realizált. A tőkealap-kezelő tevékenysége felpörgette a magyar startup és vállalati életet, és katalizátor szerepe van abban, hogy a tavalyi évben 435 milliárd forint árbevételt termeltek a portfóliójában szereplő
febr. 21
12:15
Kisfia szoptatása közben fotózták le Szilágyi Szilvit: A kismama elbűvölően gyönyörű kisgyermekével a karján (Femcafe)
Igazán intim pillanatban kapták lencsevégre Szilágyi Szilvit, Molnár Ferenc Caramel feleségét.
febr. 21
12:15
Emelkedett a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama (Biztosító Magazin)
Hozamemelkedés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (Ákk).
febr. 21
12:15
Mercedes: Megbánhatjuk még de Vries elvesztését (Racing)
A Mercedes műszaki igazgatója, Andrew Shovlin szerint a csapata akár pórul is járhat egy napon Nyck de Vries elveszítése miatt. A holland fiatal a tavalyi évben még a Mercedes tartalék és tesztpilótája volt. Az Olasz Nagydíjon azonban megkapta élete nagy lehetőségét és vezethette az egyik Williamst, miután Alex Albon nem tudott rajthoz állni a vakb
febr. 21
12:21
A nyugdíjas foglalkoztatásnál a legnagyobb, 16 százalékos a bérfejlesztés (Piac és Profit)
2023 elején a diákmunka esetén átlagosan 7 százalékkal emelkedtek a bérek. A növekedés a legtöbb ágazatban hasonlóan alakult, százalékosan a minimálbérhez közelebb eső kifizetéseket jobban érintette, mint az annál magasabbakat. A nyugdíjas foglalkoztatásnál idén januárban átlagosan 16 százalék körüli bérfejlesztés figyelhető meg, köszönhetően a min
febr. 21
12:21
MÁV: több mint 1,7 millió tonna szén-dioxid-kibocsátást takarítottak meg az utasok a vasúti közlekedéssel (Alternatív Energia)
A vasúti közlekedés választásával több mint 1,7 millió tonna szén-dioxid-kibocsátást takarítottak meg az utasok két év alatt - közölte a MÁV pénteken az MTI-vel.
febr. 21
12:21
Ha nem tudnak megegyezni az örökösök, jön a termőföld kényszerértékesítése (Agroinform)
Az osztatlan közös tulajdon felszámolása a cél.
febr. 21
12:21
Szerb elnök: akinek nincs erős hadserege, azt megtámadják (ATV)
Szerbiának erős hadseregre van szüksége, ellenkező esetben az ország három napon belül megsemmisülhetne, ezért a katonaság és a fegyveripar fejlesztésébe az év végéig további 700 millió eurót fektet Belgrád - közölte Aleksandar Vucic szerb köztársasági elnök az Abu-Dzabiban rendezett nemzetközi fegyverkiállítás apropóján.
febr. 21
12:21
Johnny Depp lánya ledobta a textilt: szinte az összes testrészét fedetlenül mutatja meg a 23 éves Lily-Rose (Femcafe)
A francia-amerikai modell-színésznő sosem tartozott a szégyellősebb nepo baby-k táborába, de friss fotósorozatával tényleg minden létező határt átlépett.
febr. 21
12:21
Kiderült, milyen vezetői pozíciót kapott az állami propagandatévénél Kárász Róbert (Nyugati Fény)
Áder volt sajtósa a felettese.
febr. 21
12:21
Mindjárt virágzik az Év fája, a vénic-szil (egy.hu)
Település- és földrajzi neveink is szépen őrzik a közönségszavazáson az Év fájának választott vénic-szilt, a Szilas vagy Szilágy elnevezéssel gyakran találkozni a Kárpát-medencében elterjedt szilfák okán. A vénic-szil kérgét valaha gyógyhatásáért fogyasztották, termését olajjal és ecettel keverve salátának ették. Gyönyörű fa.
febr. 21
12:21
Már Szerbia is keményen fegyverkezik – mi lesz itt? (Helló Magyar)
Szerbia elnöke egy nemzetközi fegyverkiállításon, Abu-Dzabiban jelentette ki, hogy akinek nincs erős hadserege, azt megtámadják. Egyetértesz vele?
febr. 21
12:21
Mini Transformers segíthet négyszerezni a parkolóhelyek számát (Villanyautósok)
Észszerű megoldás lehet a csökkenő parkolóhelyek mellett is élhető belvárosokra.
febr. 21
12:27
Egyre nagyobb bajban Schadl György és Völner Pál, sorra farolnak ki mögülük embereik (Menedzsment Fórum)
Több végrehajtó is elismerte bűnösségét a Schadl-Völner ügy mai előkészítő tárgyalásán.
febr. 21
12:27
Jó hír az autósoknak: tartós csökkenés jöhet az üzemanyagárakban (Blikk)
Tartós csökkenés jöhet az üzemanyagárakban, amennyiben az olajkitermelő országok megegyeznek a 80 dollár körüli árszintben.
febr. 21
12:27
Kemény üzenet (HírTV)
„Elvesszük a németek álmát, hogy saját autójuk és otthonuk legyen” - mondta Katja Diehl klímaaktivista a Greta Thunberg nevével fémjelezett Fridays for Future lübecki gyűlésén tartott beszédében. A hamburgi radikális zöld aktivista küldetése saját bevallása szerint a közlekedési rendszer átformálása. Lipcséből Szűr Krisztina tudósított.
febr. 21
12:27
Az ascites, vagyis a hasűri folyadékgyülem (WebBeteg)
Az ascites (aszcitesz) a hasüregen belül felgyűlő, alapesetben savós folyadékgyülem. Hogyan alakul ki? Mi okozhatja? Mik a tünetei? Hogyan diagnosztizálják? Hogyan kezelhető?
febr. 21
12:27
Túlságosan is vonzónak tartotta mindenki, kénytelen volt eljönni a Mekiből egy eladó (Promotions)
Azóta megtalálta a számítását máshol.
febr. 21
12:27
Bendarzsevszkij Anton: Mai putyini beszéd, és micsoda narratíva! (Mandiner)
A háborút valójában nem Oroszország kezdte, nem-nem, ez nem az, aminek látszik.
febr. 21
12:27
Lezárták az M3-ast – mentőhelikopter is úton van (Autószektor)
Azt írták, a 134-es kilométernél baleset történt. A Vásárosnamény felé vezető oldalon teljes útlezárást vezettek be, a forgalmat a 128-as kilométernél lévő Mezőkövesd csomópontban terelik le. A katasztrófavédelem a honlapján arról számolt be, hogy egy kisteherautó és egy személyautó karambolozott. A mezőkövesdi hivatásos tűzoltók egy beszorult embe
febr. 21
12:27
Murván folytatódik a Rally2-es Yaris fejlesztése (Racing)
Fáradhatatlanul dolgoznak az autó fejlesztésén a csapatnál.
febr. 21
12:27
Olaszországban a középiskolások a bitcoinról tanulnak majd (BitcoinBázis)
A Torinói Egyetem diákjainak egy csoportja, akik a bitcoin olaszországi képzésével, kutatásával és fejlesztésével kívánnak foglalkozni, bejelentette, hogy BitGeneration néven
febr. 21
12:29
Ukrajnába kerülhetnek a szlovák MiG-ek, a magyar Gripenek védhetik a Felvidéket is (Mandiner)
Hamarosan magyar vadászgépek is védik majd a szlovák égboltot – mivel északi szomszédunk régi MiG-29-esei Ukrajnában köthetnek ki. De addig még sok víznek kell lefolynia a Vágon.
febr. 21
12:31
Kedden további négyen ismerték be bűnösségüket a Völner– Schadl-ügyben (Mandiner)
Négy végrehajtóról van szó, azonban a végrehajtói kar elnökének sofőrje és bizalmasa tagadta a vádakat.
febr. 21
12:33
Vlagyimir Putyin: a Nyugat atomernyőt borít az oroszokra (Infostart)
Az orosz elnök kedden beszédet tartott a parlament két háza, valamint üzleti és katonai vezetők előtt. Kijelentette, hogy Oroszország el fogja tolni határaitól a fenyegetést és felfüggeszti részvételét a hadászati fegyverzetcsökkentési megállapodásban. Meglátása szerint a Nyugat globális szembenállássá akarja alakítani a helyi konfliktust.
febr. 21
12:33
Nagy Bandó András: még a végén Karinthy-gyűrűt adnak Orbán Viktornak, azért, mert a sleppje összeszedett pár jó poént (ATV)
Orbán Viktor beszédeiben többször használ humoros fordulatokat, így volt ez a mostani évértékelőjében is. Nagy Bandó András író, humorista a Spirit FM Aktuál című műsorában úgy vélekedett: a humor nem arról szól, ki kivel van, hanem arról, hogy "udvari bolond" valaki, és bírálja a királyt.
febr. 21
12:33
Oroszország el fogja tolni határaitól a fenyegetést (Biztosító Magazin)
Minél nagyobb lesz az Ukrajnának szállított fegyverek hatótávolsága, annál messzebbre fogja Oroszország eltolni a határaitól a fenyegetést - jelentette ki Vlagyimir Putyin elnök kedden Moszkvában az orosz parlament két házához intézett üzenetében.
febr. 21
12:33
Áprilisban indul a digitális japán jen pilotja (Bitport)
Újabb szakaszába lép a két és fél éves kísérleti program, a végleges döntést 2026-ra tervezik a központi banki digitális valuta bevezetéséről.
febr. 21
12:33
Lemondott a Veresegyházat 58 éve irányító Pásztor Béla (Demokrata)
Pásztor Béla február 28-ával lemond polgármesteri tisztségéről.
febr. 21
12:33
Wilson Luca: Tessék mondani, ez már a középosztály!? (Mandiner)
Tökéletes illúzió azt gondolni, hogy egyetlen definíció segítségével leírható, mit jelent középosztálybelinek lenni.

Keresés