Látványosan, 1907 milliárd forinttal nőtt a háztartások nettó pénzügyi vagyona az előző negyedévhez képest, éves alapon pedig 6080 milliárd a gyarapodás.
Óvatosságra intette a moldovai kormányt hétfőn a Dnyeszter menti rendezés és az orosz békefenntartók kérdésében Dmitrij Peszkov, az orosz elnök szóvivője.
Többszereplős területfejlesztési politikában gondolkodik a kormány; az összetettebb stratégia lehetővé teszi az ország komplexebb és gyorsabb fejlesztését – hangsúlyozta Navracsics Tibor területfejlesztésért és az uniós források felhasználásáért felelős tárca nélküli miniszter hétfőn.
Mi köt össze egy késő viktoriánus nagypolgári családot a hawaii őslakos aktivistákkal és az Aids, majd a klímakatasztrófa miatt elszabadult járványok túlélőivel? Hanya Yanagihara harmadik regénye monumentális vállalkozás, hiszen három évszázadon át követi, hogyan próbálnak szereplői boldogok lenni és gondoskodni egymásról. Míg a szerző mély empátiá
A verseny a köret, a budapesti úti-film a hús – jön Budapest szívébe a maraton. A Giro legkiválóbb kerékpárosait kísérő, sárga repcetáblák mellett vágtató huszárok képe több százmillió néző retinájába égett be örökre tavalyról. Idén az augusztus végi atlétikai világbajnokság Budapest szívében rendezendő maratoni versenye még nagyobb főváros-market
Enélkül nem lehet folytatni a tárgyalásokat a két fél között - hangsúlyozta Miroslav Lajcak, az Európai Unió Koszovó és Szerbia közötti párbeszédért felelős különmegbízottja.
2022 IV. negyedév végére 83 939 milliárd forintra nőtt a háztartások pénzügyi vagyona, ami 1 907 milliárd forintos növekedés az előző negyedévhez képest, éves alapon pedig 6 080 milliárd a gyarapodás. A háztartások kötelezettségeinek szintje 14 426 milliárd forint volt 334 milliárdos negyedéves emelkedéssel, míg az éves változás 801 milliárd forint
Húszas éveiben még kevés ember gondolkodik a nyugdíjcélú megtakarításon, de 30 felett már elérkezettnek mondható az idő. Hány évesen kell elkezdeni az öngondoskodást? Elkéstél már, ha 40 évesen még nincs megtakarításod? Most kiderül!
Az ALDI International IT Services Kft. újabb béremelést hajtott végre: 2023 elejétől további 10%-kal növelte munkatársai bérét, így egy év alatt pozíciótól függően 26% és 44% között emelkedtek a fizetések a cégnél - közölték.
Az orosz hadsereg megsemmisítette a Nyugat által Ukrajnának átadott haditechnikai eszközök nagy részét – közölte szerdán a Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR).
A Ferrarinál úgy érzik, sikerült orvosolni a tavalyi Achillesz-pontjukat jelentő motorproblémákat, és célul tűzték ki, hogy büntetés nélkül teljesítik a 23 versenyt.
Az énekesnő elismerő sorokat írt a húgáról, miután Gabi előadta a Gyöngyhajú lányt a Petőfi Zenei Díjátadón. A bejegyzést Lakatos Márk sem hagyta szó nélkül.
Már itthon is elérhetőek a HONOR X7a és a HONOR X8a készülékek. Az X7a egész napos akkumulátor-üzemidővel és hatalmas tárhellyel, míg az X8a bámulatos kijelzővel és 100MP-es tripla kamerarendszerrel jelent mérföldkövet kategóriájában.A HONOR X8a pedig vonzó külsejével, 6,7”-es FullView kijelzőjével, 93,6% képarányával és robosztus eszközfelhozatalá
A Samsung a múlt hónapban, a CES 2023 rendezvényen mutatta be új QD-OLED tévéit, az S90C és az S95C modelleket. Ezek a készülékek hamarosan megvásárolhatók lesznek az európai országokban, és a vállalat nyilvánosságra hozta az árazásukat és elérhetőségüket.
A közösségi közlekedés ösztönzése, egy zöldebb jármű-állomány, illetve az áruszállítás átalakítása mind csökkenő irányba terelhetné a közlekedésből eredő károsanyag-kibocsátási mennyiséget, egyre közelítve a nettó zéró kibocsátási célokat. A fenntarthatóbb közlekedésről fogalmazott meg hét javaslatot a Green Policy Center.
Piros Zsombor kikapott a selejtező második fordulójában, így nem jutott fel a főtáblára a marseille-i, 785 ezer euró (300 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztornán.
A biztonsági őrök vitába keveredtek a születésnapot ünneplő négyférfival. Ütlegelték a sértetteket, valamint szúró-vágó eszközökkel testszerte megszúrták őket, az egyik sértett olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.
Az uniós szervezet jelentése szerint a bűnözők ellen eredetileg kábítószer-kereskedelem miatt folyt nyomozás Hollandiában, Spanyolországban és az Egyesült Királyságban.