Bogos Krisztina, az intézet főigazgatója a rák elleni küzdelem világnapjához (február 4.) kapcsolódó szerdai sajtótájékoztatón elmondta azt is, az intézet...
A stressz, a mindennapi nehézségek sokszor okozhatnak alvászavart, ám komolyabb gondok, például agyi keringészavar meglétét is jelezhetik. Ha az alvászavarok tartósan fennállnak, mindenképpen forduljunk orvoshoz, így akár egy stroke-ot is megelőzhetünk.
Kimberly Snyder ügyféllistáján olyan hollywoodi hírességek szerepelnek, mint Reese Witherspoon, Drew Barrymore vagy Channing Tatum. És most már te is ellesheted a trükkjeiket!
Mi lesz most a gabonával? Erre felelj, de őszintén, jön a további biztatás, mert elhangzott a tv-ben, hogy a liszt ára 5 százalékkal fog csökkenni. Az mit jelent a búza esetében, és azt is jó lenne tudni, hogy mennyivel lesz olcsóbb a kenyér? Érdemes az egésznek utánaszámolni, mielőtt az ember bármit mondana, vagy olyan szaktekintélyt megkérdezni,
Most került hozzám egy viaszvirág (Hoya), de a levelein valamilyen betegség vagy kártevő okozta tünetek láthatók. Mit tudok tenni, hogy meggyógyuljon? A többi növény veszélyben lesz a közelében?
A Vodafone Magyarország pénzügyi területeinek vezetésével Thurzó Csabát, a 4iG csoport gazdasági általános vezérigazgató-helyettesét bízták meg. Thurzó közgazdász és jogi szakokleveles közgazdász végzettségeket szerzett a Budapesti Gazdasági Főiskolán és az Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Szakmai pályafutását portfolió menedzserként a Forrás Vagyo
A Világgazdasági Fórum egyik szervezete iránymutatóként nevezte meg a Schneider Electric-et a sokszínűség, egyenlőség és befogadás területén indított Globális béregyenlőségi kezdeményezéséért. A Schneider Electric, az energiamenedzsment és az ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat programja 2014-ben indult el 12 o
Az Egyesült Államok északkeleti partján fekvő államban két demokrata párti politikus új törvényjavaslatot terjesztett elő, mely Massachusetts büntetés-végrehajtási...
Michael Schumacher alig több mint egy évtizede vonult vissza végérvényesen a Forma-1-ből, de még mindig számos lenyűgöző rekordot tart. A legtöbb bajnoki cím Michael Schumacher tartja a legtöbb F1-es versenyzői világbajnoki cím rekordját, ami esetében hét. Schumacher első két címét még a Benettonnal nyerte 1994-ben és 1995-ben. A harmadik elsőségér
A belső levegő jó minősége rendkívül fontos tényező a belső környezet minőségének megítélésében, mégis gyakori panasz a penészgomba megjelenése a lakásban. Mi kedvez a kialakulásának? Hogyan előzhetjük meg a megtelepedését? Összeállításunkból kiderül.
Pete Davidson nagy döntésre szánta el magát: a védjegyévé vált szőke tincseit először barnára cserélte, most pedig a teljes kopaszság mellett döntött. Vajon a drámai stílusváltásnak köze lehet ahhoz, hogy új szerelem köszöntött be az életébe?
A várakozásoknak megfelelően ugyan tovább csökkent, de csak elenyésző mértékben a Takarék AgrárTrend Index értéke 2022 utolsó negyedévében. Az állattenyésztőknél az év végére sok vállalkozásnál helyreállt a jövedelmezőség, a növénytermesztőknél azonban határozottan érezteti hatását a magas üzemanyagár és a felvásárlási árak jelentős volumenű gabona
Ön is csak annyit érez, hogy gyengébb, elesettebb a szokásosnál, de egyébként kutya baja? Érdemes utánanézni, mennyi stresszfaktor szerepel hétköznapjainkban!
Az élelmiszertermelés genetikai alapjainak köztulajdonként kezelését tűzte a zászlajára a La Via Campesina nevű globális gazdaszervezet a berlini Zöld Hét idején zajló nagy tüntetésen. Mint fogalmaztak, az élelmiszer-önrendelkezés alapja, hogy ne adjuk át másnak a vetőmagtermelés feletti kontrollt.
2023 nem a létszámbővítés éve lesz a nagyvállalatoknál. 10-ből 9 cég ugyanis a jelenlegi dolgozói létszámmal tervez idén és rekord alacsony, mindössze 5 százalék a munkaerőfelvételben gondolkodó cégek aránya, miközben létszámleépítést ennél több vállalat tervez – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index 2022 utolsó negyedéves méréséből. A
Tucatnyi települést bombázott az elmúlt napon az orosz hadsereg a Donbászban. Találat ért több lakóházat, egy kórházat, egy temetőt és egy üzemet. Több civil életét vesztette, köztük egy gyerek. Közben három orosz hadihajó áll készenlétben a Fekete-tengeren, a fedélzetén 20 cirkáló-rakétával.
A hiedelem szerint ha gyertyaszentelő Boldogasszony napján a medve előbújik a vackából és meglátja az árnyékát a napsütés miatt, még hosszú telünk lesz.
Sikeres volt a napokban annak a kutatási célból létrehozott szuperszónikus kutatórakétának a fellövése, amelyet a Bme Aerospace Team tervezett. A projektet a légiközlekedési technológia egyik vezető vállalata, a Lufthansa Systems Hungária is támogatta. Az Aether-S nevű rakéta tesztfelbocsátása 2023. január 26-án, csütörtökön történt meg. Az eszkö
Vodafone Magyarország általános vezérigazgató-helyettesének nevezték ki Tábori Tamást, aki emellett a DIGI ügyvezetője is. Tábori a Vodafone általános vezérigazgató-helyettese korábban dolgozott már a Vodafone Magyarország munkatársaként, ahol 12,5 évet töltött (2005-2017 között) különböző vezetői pozíciókban. Ezt követően két évig a Magyar Telekom
Környezetvédelmi szervezetek, kutatóintézetek és a Siemens közösen dolgoznak azon, hogy a Föld legnagyobb és mindennapos veszélyben lévő korallzátonyairól digitális másolat készülhessen. Ennek több előnye is van: a virtuális ikerpár adatbankként, szimulációs térként és valós idejű információszolgáltatóként is funkcionálhat. Ehhez viszont nemcsak ip
Egy speciálisan átalakított autóban indítaná el Robert Wickens-t a jövő évi Indy 500-on Bryan Herta. Azt állítja, hogy sínen halad az ügy. A kanadai Wickens öt éve szenvedett maradandó gerinckárosodással járó sérülést az IndyCar-ban, és azóta pilótaedzőként dolgozott a McLaren IndyCar-istállójánál, valamint tavalyelőtt újra versenyezni kezdett az a