2023. február 19. vasárnap

febr. 19
9:27
Nem ember készítette az Afrikában talált, sok millió éves szerszámokat – döbbenetes a felfedezés (Promotions)
Az őseink másoktól lopták az ötletet?
febr. 19
9:27
Halálos áldozatokat követelt egy lakástűz Szigetszentmiklóson (Demokrata)
A tűz egy 50 négyzetméteres lakásban keletkezett, és az egész épület sűrű füsttel telítődött.
febr. 19
9:27
Szándékosan hátráltatta egyik pilótáját a Ferrari? – itt a válasz (Racing)
Carlos Sainz reagált arra a teóriára, hogy a Ferrari tavaly csapaton belül neki kedvezett a fejlesztések során.
febr. 19
9:33
Az európai Barca nem a la ligás Barca: mi történt a Manchester United ellen? (m4sport.hu)
A visszavágón ráadásul még nehezebb dolga lesz Xaviéknak.
febr. 19
9:33
Sajátjaként nevelte fel egy másik híresség gyermekét Seal – 10 érdekesség a 60 éves popsztárról (Life)
Két kontinensre vezetnek a gyökerei, a sebhelyeit egy betegség okozta, a topmodell feleségével évente újraházasodtak, és a leghíresebb dalát egy sikertelen film vitte sikerre. 60. születésnapját ünnepli a sztárénekes Seal, az alábbi érdekességeket pedig talán te sem tudtad róla.
febr. 19
9:33
A legnagyobb szerencsénk a csapatunkban van – Mager Andrea a Mandinernek (Mandiner)
A 2022-es esztendő a rekordok éve lett, nincs olyan szegmensünk, ahol ne teljesítettük volna túl a terveinket – mondja Mager Andrea. A Szerencsejáték Zrt. elnök-vezérigazgatójával tervekről, a szerencsejátékok népszerűségéről és a társaság társadalmi felelősségvállalásáról beszélgettünk.
febr. 19
9:33
Két helyen tartanak vasárnap időközit Magyarországon (Nyugati Fény)
Mutatjuk a helyszíneket!
febr. 19
9:33
A király állította össze saját koronázásának zenei programját (Magyar Nemzet)
Tizenkét új zenemű csendül fel III. Károly koronázásakor, köztük Andrew Lloyd Webber szerzeménye is.
febr. 19
9:35
Macron legyőzné, de nem zúzná szét Oroszországot (Magyar Nemzet)
A francia elnök szerint mindenesetre most nem a párbeszédnek van itt az ideje.
febr. 19
9:39
Meghalt Bányai István (Blikk)
Hetvenhárom éves korában elhunyt Bányai István grafikus, illusztrátor, animációs rendező.
febr. 19
9:39
Hihetetlen balhé a repülőn: félmeztelenre vetkőzve őrjöngött egy női utas: „Ha kell, öljenek meg, de én dohányozni akarok!” (Blikk)
Az egyik Oroszországban közlekedő járatot zavarta meg a botrányos viselkedésével egy utas. A nő először a gép mosdójában gyújtott rá egy cigarettára, majd mikor arra utasították, hogy hagyja abba a dohányzást, mindenki előtt félmeztelenre vetkőzött és őrjöngve követelte, hogy beszélhessen a pilótával.
febr. 19
9:39
Fekete vasárnap: bennégett a lakásban két ember Szigetszentmiklóson (Metropol)
Egy háromemeletes, tizenkét lakásos társasház egyik földszinti lakása gyulladt ki a Radnóti Miklós utcában.
febr. 19
9:39
Orosz nagykövet: az Egyesült Államok démonizálja Oroszországot (Demokrata)
Amerika csak igazolni próbálja saját, a válságot tovább mélyítő lépéseit – mondta a diplomata.
febr. 19
9:39
Mitől fehér, ami fehér? (Magyar Nemzet)
Ha egy fehérbornak a savai túl lágyak vagy túl erőteljesek, az a bor összképét teljességgel megváltoztatja.
febr. 19
9:39
Képmutatásból jeles: a WMN csapata olyan helyen tartja a szupergáláját, amelynek megépülése ellen hevesen tiltakoztak (Mandiner)
Még külön cikkben is kérték az olvasóikat, hogy adakozzanak az alapítványnak, amely tiltakozik a Magyar Zene Háza megépítése ellen.
febr. 19
9:41
Miért nincs betiltva az Antifa? Orbán Viktor szélsőséges politikus? A bal- vagy a jobboldal erőszakosabb? – megkérdeztük a mesterséges intelligenciát (Mandiner)
A ChatGPT szerint a Mi Hazánk Mozgalom nemzetiszocialista, neonáci politikai ideológiák felé mutató párt, az Antifának komoly erényei is vannak, Che Guevara és Lenin pedig kevésbé elfogadott a Nyugaton, mint a szélsőjobboldal „nagy alakjai“...
febr. 19
9:45
Dugók a busók miatt - itt a figyelmeztetés (Infostart)
Mohácson és a város környékén a hagyományos Busójárás rendezvényei miatt ma több helyen torlódásra és hosszabb menetidőre kell számítani!
febr. 19
9:45
Hűvösebb lesz mint szombaton (vg.hu)
.
febr. 19
9:45
Király Viktor felesége reagált a pletykákra: „Szóra sem érdemes” - Íme a hét legolvasottabb cikkei! (BorsOnline)
Ez a hét sem múlt el esemény nélkül. Kedden volt Valentin-nap, illetve a házasság hetét is megélhettük. Nem csoda, ha a héten a romantika, a párkapcsolat és a házasság volt az egyik legkeresettebb téma.
febr. 19
9:45
Újabb földrengés történt Törökországban (Life)
Újabb, 5,2-es erősségű földrengés rázta meg szombaton Törökországot - közölte az Európai Földközi-tengeri Szeizmológiai Központ.
febr. 19
9:47
Csökkenő forgalomban esett a BUX a héten (vg.hu)
A vezető részvények vegyesen teljesítettek.
febr. 19
9:51
Washingtoni orosz nagykövet: Amerika démonizálja Oroszországot (hirado.hu)
A diplomata szerint az Egyesült Államok „hibrid háborút” folytat Oroszország ellen.
febr. 19
9:51
Szijjártó Péter készül valamire (ATV)
Magyarországra látogat Vang Ji államtanácsos, a Kínai Kommunista Párt Központi Külügyi Bizottságának igazgatója.
febr. 19
9:51
Tragikus autóbaleset történt Budapesten: halálra gázoltak egy fiatal nőt a hajnali órákban (Pénzcentrum)
Eddig tisztázatlan körülmények között, ma hajnalban a Harminckettesek tere 1. szám előtt a villamosmegállóba sodródott egy autó, ami halálra gázolt egy 23 éves nőt olvasható a police.hu-n.
febr. 19
9:51
A korábbi világelső idei első versenyén rögtön döntőbe jutott (m4sport.hu)
Az első két kiemelt, Carlos Alcaraz és Cameron Norrie játssza a döntőt a 626 ezer dollár (228 millió forint) összdíjazású, Buenos Aires-i salakpályás férfi tenisztornán.
febr. 19
9:51
„Döglöttél volna meg a koronavírusban” – Agárdi Szilvi durva üzenetet kapott (SzMo)
A vak énekesnő higgadtan reagálta le a sértő levelet, amit a követőivel is megosztott.
febr. 19
9:51
Erősen megvádolták Washingtont: az Egyesült Államok démonizálja Oroszországot (Mandiner)
Oroszország amerikai nagykövete szerint hazája soha nem látott mértékű démonizálásnak az áldozata.
febr. 19
9:51
Kényelmes, könnyű, csendes, többfunkciós és még a környezetet sem szennyezi (Magyar Mezőgazdaság)
Elsősorban a kisebb gazdaságokban lehet a zöldségtermesztők segítségére a fiatal francia testvérpár háromkerekű, elektromos járgánya. A Romanesco cég innovációja nagy népszerűségnek örvendett a Sival kiállításon.
febr. 19
9:51
Hogyan nézett ki az ukrajnai “húsdaráló” a katonák szemszögéből? (Helló Magyar)
A Wagner-csoport a börtönökből toborzottak feláldozásával foglalta el Szoledárt. Hogy néztek ki gyakorlatban ezek az öngyilkos rohamok?
febr. 19
9:51
Amerikában is megnyílnak a Superchargerek (Villanyautósok)
Az ingyen pénzt mindenki szereti, még Elon Musk is.
febr. 19
9:57
Kölcsey Ferenc egy eddig ismeretlen versére bukkantak (Infostart)
Földesi Ferenc filológus a Himnusz születésének kétszázadik évfordulójára készülve vizsgálta át a költő verskéziratait. Ezek tanulmányozása során találta meg Kölcsey Ferenc eddig nem ismert verstöredékét, ami azért értékes, mert kevés fogalmazvány maradt meg a szerzőtől.
febr. 19
9:57
Eddig is sejtettük, de egy kutatás be is bizonyította, a kutyakölykök spontán lemásolják az ember viselkedését (Agroinform)
Az ELTE vizsgálati eredményei alapot képezhetnek új képzési módszerek kidolgozásához is.
febr. 19
9:57
Kiderült, mi áll a fürdőbelépők jelentős drágulása mögött (Portfolio)
Azt már tavaly év végén lehetett tudni, hogy egyes budapesti fürdők jelentős áremeléssel fordultak rá 2023-ra, azonban a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Kft. differenciált a döntően turisták által látogatott egységek, és a hazai közönség körében kedvelt fürdők között. A fővárosi közgyűlés oldalára feltöltött pénzügyi tervből most még több részlet k
febr. 19
9:57
Horror a pályán: mentő vitte el a szétrúgott fejű sztárfocistát, sokkoló videó készült a brutális balesetről (Promotions)
Nem elég, hogy klubja, a korábban szép sikereket is elért Chelsea csak vergődik, most még a csapatkapitány is brutálisan lesérült
febr. 19
9:57
Vereséggel is újra európai kupadöntőben a szín magyar csapat (Magyar Nemzet)
A hazai visszavágón is Póta Georgina volt az SH-Itb Budaörsi SC vezéregyénisége a cseh Moravsky Krumlov ellen.
febr. 19
9:57
Erre az új stabilérmére vált a Binance (BitcoinBázis)
A Binance elkezdte a TrueUSD verését, erre a TRU token ára robbant, mint kiderült, tévedésből. A világ legnagyobb kriptotőzsdéje egy
febr. 19
10:03
Nem vicc: bevezeti a vármegyebérletet a MÁV és a Volán (Menedzsment Fórum)
Korszakalkotó változás, minden eddigi konstrukciónál kedvezőbb lesz a vármegyebérlet és az országbérlet május 1-jei bevezetése a közösségi közlekedésben - közölte a MÁV-Volánbusz csoport.
febr. 19
10:03
Megállóba csapódó autó gázolta halálra a 23 éves nőt a Nagykörúton – megrázó képek és videó a helyszínről (Metropol)
Egy 23 éves lányt gázolt halálra a megállóba csapódó autó.
febr. 19
10:03
Menekülnek a fiatal magyarok ezekből a városokból: magukra maradnak az idősek (ATV)
Magyarország népessége egyre fogy, és várhatóan ez a folyamat a következő évtizedekben gyorsulni fog. A népességfogyás azonban nem egyenletes, van olyan országrész, ahol drasztikusan csökkent a lakosságszám, ám van ahol jelentős növekedés indult be az elmúlt években.
febr. 19
10:03
Párizs az üvegházhatású gázok kibocsátására figyel (Agrofórum)
Franciaország arra vár, hogy Luiz Inacio Lula da Silva visszatérése a hatalomba Brazíliában lehetővé tegye az előrelépést az éghajlat javításával és az erdőirtás elleni küzdelemmel kapcsolatos kérdésekben, amelyek továbbra is problémás kérdések maradtak Párizs számára bármely Eu-Mercosur (Dél-amerikai Közös Piac) kereskedelmi megállapodásban – mond
febr. 19
10:03
Amerika következményekre figyelmeztette Kínát, ha támogatja Oroszországot a háborúban (Magyar Nemzet)
Antony Blinken: Washington aggódik, hogy Peking fegyverek szállítását fontolgatja Moszkvának.
febr. 19
10:05
Tűz ütött ki egy lakásban Szigetszentmiklóson, ketten meghaltak (Magyar Nemzet)
Egy háromemeletes, tizenkét lakásos társasház egyik földszinti lakása gyulladt ki.
febr. 19
10:09
Bevallottan feszült volt az amerikai és a kínai külügyminiszter találkozója a lelőtt ballonok miatt (444.hu)
Antony J. Blinken figyelmeztette Kínát, hogy soha többé nem repülhet kínai kémballon az USA légterébe.
febr. 19
10:09
Ő a gyönyörű Hűvösvölgyi Ildikó ritkán látott férje: a színésznő 46 éve kitart férje mellett jóban-rosszban (Femcafe)
A Kossuth-díjas magyar színésznő elárulta, mi az évek óta tartó boldog házasságának titka.
febr. 19
10:09
A magyar operett nagyasszonya 130 éve született (Demokrata)
Hügel Hajnalka néven született Budapesten, szegény családban.
febr. 19
10:09
Szíriai források szerint többen meghaltak egy izraeli rakétatámadás miatt Damaszkuszban (Magyar Nemzet)
A hadsereg közleménye alapján a rakéták közül egy a szír főváros lakónegyedére zuhant. A sebesültek állapota súlyos.
febr. 19
10:15
Az Egyesült Államok démonizálja Oroszországot a Washingtoni orosz nagykövet szerint (Infostart)
Oroszország démonizálásával és az ukrajnai feszültség szításával vádolta Washingtont Anatolij Antonov, Oroszország amerikai nagykövete vasárnap, leszögezve, az ukrajnai válsággal kapcsolatban Moszkva ellen megfogalmazott vádak is csupán ezt szolgálják.
febr. 19
10:15
Hidrogénüzemű Flirt vonatot tesztel a Stadler (ProfitLine)
Hidrogénüzemű Flirt vonatot tesztel a Stadler vasúti járműgyártó cég Svájcban, a jármű kocsiszekrényei és az erőforrás-modul váza a vállalat alumínium kocsitesteket gyártó szolnoki üzemében készültek - közölte a Stadler pénteken az MTI-vel.
febr. 19
10:15
Tamás helyszíni beszámolója a török pokolból: Jelöletlen sírok, káosz és reménytelenség (BorsOnline)
Mindent megtesz, hogy segítsen a törökországi katasztrófa áldozatain a komáromi Zsitva Tamás.
febr. 19
10:15
Megdőlt a napi országos és a budapesti melegrekord is (Life)
Az előzetes adatok szerint megdőlt a napi országos és a budapesti melegrekord is szombaton - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat a közöségi oldalán.

Keresés