Tél végére még azoknak a bőre is szárazzá, érzékennyé válhat, akiknek egyébként semmi gondjuk nincs vele. Kint a hideg, a szél, bent pedig a lakás száraz levegője, a fűtés terheli extrém módon a bőrünket. Ha te is küzdesz ezzel a problémával, és már mindent kipróbáltál, de semmi sem segített a hiperszenzitív, viszkető bőrödön, összegyűjtöttük a leg
Peszkov közölte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden, a parlament két házához intézendő üzenetében részletes értékelést ad majd a nemzetközi helyzetről.
Ihor Zsovka, az ukrán elnök hivatalának vezetőhelyettese leszögezte egy nemrég készült interjúban, hogy valóban meghívták Kijevbe a magyar miniszterelnököt. A tisztviselő azt is megjegyezte, azért várják ennyire a találkozást, mert szeretnének pontot tenni a két ország közötti konfliktusra – írja az Index.
Az erdőfürdő egy nagyon hatékony stresszt oldó módszer, ami sokaknak újdonságként hangozhat, de nem az. Az sem véletlen, hogy régen a kórházak, szanatóriumok köré parkokat létesítettek, hiszen a növények jelenléte csökkenti a stresszt, gyorsítja a gyógyulást…
Február 19-e 2014 óta hivatalosan is a Magyar Ápolók Napja. Ebből az alkalomból köszöntötte az ágazatban dolgozókat Fábián Lajos, a VOSZ társelnöke, az Egészségügyi Tagozat elnöke.
Csehország 2022-ben is jelentős energiaexportőr maradt. Az ország erőművei tavaly 78,8 terrawattóra (TWh) energiát termeltek, 0,7 százalékkal kevesebbet, mint 2021-ben - közölte a cseh energetikai szabályozó hivatal (ERÚ) csütörtökön Prágában.
Az Alpine két pilótája közötti rivalizálás egészen a gyerekkorukig nyúlik vissza, de vajon ez alááshatja kettejük csapattársi viszonyát? Ők maguk nyilatkoztak a témában.
Nagy Alexandra, akit a legtöbben a Barátok közt Fekete Alízként ismerhetnek most őszintén beszélt arról a Palikék Világa by Manna YouTube-csatornán, hogy milyen a kapcsolata a szüleivel. A színésznő az interjúban arra is kitért, hogy nemrég mentális betegséggel diagnosztizálták, ami az egész életét fenekestül felforgatta.
Otthonában kap hospice-ellátást Jimmy Carter, az Egyesült Államok 39. elnöke, minden idők legmagasabb kort megért amerikai elnöke – közölte a Carter Center.
Piros Zsombor nyert, Marozsán Fábián viszont kikapott a marseille-i, 785 ezer euró (körülbelül 300 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztorna selejtezőjének első fordulójában.
Nem elégedettek a magyarok a jelenlegi helyzetükkel, egy felmérés szerint minden ötödik munkavállaló törheti a fejét a jobb fizetés reményében. Emellett sokaknak fel is mondhatnak a munkahelyükön, ám tömeges elbocsátásoktól nem kell tartani.
Sokkoló titok derült ki Jack Nicholson múltjából. A 28 éves Tessa Gourin a nyilvánosság elé állt és közölte, hogy ő a háromszoros Oscar-díjas színészóriás eltitkolt lánya! Azt is hozzátette: a 85 éves sztár tisztában van vele, hogy ő az apja, de nem vesz tudomást róla, és semmilyen kapcsolatot sem akar tartani vele, semmibe veszi.
Tizenkét új zenemű, köztük Andrew Lloyd Webber szerzeménye csendül fel III. Károly király májusi londoni koronázási ünnepségén - közölte a Buckingham-palota vasárnap.
Történelmi magasságba emelkedő, közel 8 százalékos infláció mellett soha nem látott mértékben csökkentek a reálbérek Németországban tavaly. Az Európai Unió legnagyobb gazdasága mindeközben a valaha mért legsúlyosabb munkaerőhiánnyal küzd, a francia út - a nyugdíjkorhatár emelése - helyett azonban a kormány inkább a bevándorlók révén oldaná meg a st
Szinte még ki sem léptél a szépségszalonból, máris azt keresed, milyen legyen a körmöd a következő alkalomra? Segítünk: próbáld ki te is a bársony körmöket, ami úgy fest, már most 2023 egyik legnagyobb körömtrendjévé nőtte ki magát! Ragyogásra fel!
Vádat emeltek egy édesanyját megölni próbáló ápolónő ellen Heves vármegyében - közölte a vármegyei főügyészség helyettes szóvivője pénteken az MTI-vel.