2023. február 18. szombat

febr. 18
8:21
Rishi Sunak: Ukrajnának biztonsági garanciákat kell adni (Demokrata)
A brit kormányfő szerint olyan új keretrendszerre van szükség, amely hosszú távra megteremti Ukrajna biztonságát.
febr. 18
8:21
Újra, immár harmadszor is megmozdult a föld Romániában (Köpönyeg)
Csak nem akar megnyugodni a föld Románia
febr. 18
8:21
A bajnokcsapat edzésein gyakran voltak kakaskodások (Magyar Nemzet)
Fehér Csaba játszott BL-negyeddöntőn is, de érzelmileg a válogatott jelentette neki a legtöbbet.
febr. 18
8:21
Dizájntrend: leköszön a króm és a bőr (Autószektor)
Aki ült már akármelyik mai villanyautóban, az tudja, hogy ma már nagyon másképp gondolkodnak egy autó funkciójáról. Letisztultabbak a formák, hiszen a légellenállás kulcsfontosságú lett, az utastérből pedig szellős nappali lett, nagy és világos ablakfelületekkel, széles, hátul néha kanapészerű ülésekkel és persze modern anyagokkal, amik egy autóban
febr. 18
8:21
Borkai Zsolt elárulta, szerinte megérdemli-e a díszpolgári címet (Nyugati Fény)
Megszólalt az ügyben.
febr. 18
8:21
Megkezdődött a hóvirágünnep, irány az Alcsúti Arborétum! (Magyar Mezőgazdaság)
Február 14-től hivatalosan is nyílik a hóvirág az Alcsúti Arborétumban. Várhatóan négy-öt hétig csodálható meg az országban egyedülálló két és fél hektárnyi hóvirágmező.
febr. 18
8:21
Módosították a kriptovaluták kereskedelmére érvényes szabályokat Üzbegisztánban (BitcoinBázis)
Az üzbég központi bank módosította a külföldi székhelyű vállalatok tevékenységére vonatkozó szabályokat. Ezentúl ezen cégek bankszámlákat nyithatnak az ország bankjaiban,
febr. 18
8:21
Project Highland (Park): a nagy Model 3 frissítés nem az aminek gondolod (Villanyautósok)
Ismét nagy dobásra készülnek a Teslánál.
febr. 18
8:23
Miért nincs máig orvosság a leprára? (Magyar Hírlap)
A 3500 éves betegség, ami máig velünk van.
febr. 18
8:23
Koldusopera-bemutató a József Attila Színházban (Magyar Nemzet)
Bagó Bertalan rendezésében mutatják be ma este Bertolt Brecht Koldusoperáját a József Attila Színházban.
febr. 18
8:33
Nem jutottak el Budapestig a menekültek (Menedzsment Fórum)
Legalábbis vonattal egyikük sem közelítette meg a magyar fővárost. Csaknem 12 ezren érkeztek Ukrajnából pénteken.
febr. 18
8:33
11 és fél nap után is mentettek ki túlélőket a romba dőlt házak alól Törökországban (444.hu)
Mustava Avci lánya pár órával azelőtt született, hogy a férfit a házuk maga alá temette. A túlélő azonnal a feleségét hívta a mentőautóból.
febr. 18
8:33
Brit miniszterelnök: biztonsági garanciákat kell adni Ukrajnának (vg.hu)
Rishi Sunak új NATO-charta kidolgozására tesz javaslatot a müncheni értekezleten.
febr. 18
8:33
90 éves lett Yoko Ono, aki évtizedekig nem találkozhatott a lányával (Life)
A neve különleges jelentéssel bír, japán császár is rokona, Tokió bombázása után az utcán koldult, és máig ott lakik, ahol John Lennont megölték. 90. születésnapját ünnepli a rocktörténelem egyik leghíresebb nőalakja, az alábbi érdekességeket pedig talán te sem tudtad Yoko Onóról.
febr. 18
8:33
Mit csinál a borász februárban? – házasít (Agrárágazat)
Az agrárium minden szegmensében minden hónapban megvan a gazda teendője – így van ez a borászatokban is.
febr. 18
8:33
A Trelleborg bemutatta új, adaptív gumiabroncs-kezelő rendszerét (GépMax)
Az intelligens gazdálkodásnak és a fenntartható mezőgazdaságnak pontos, valós idejű adatokra kell támaszkodnia.
febr. 18
8:33
Hoppá: petíció indult, hogy lemondjon a magyarokat bíráló szlovák külügyminiszter! (Mandiner)
Rastislav Káčer hétről hétre egyre durvább nyilatkozatokat ad ki.
febr. 18
8:33
A sárgadinnye ezüstérmes a leginnovatívabb termékek között (Mezőhír)
Segítség a gazdának és a fogyasztónak egyaránt – megint egy sikeres terméket hozott a kiállításra az agrárvállalat.
febr. 18
8:33
Amr-ek térhódítása: az elektronika hajtja előre az ipart (Transpack)
A logisztikai ipar elektronikai, automatizálási fejlettsége, így például az Amr-ek jelenléte már nem csak jövedelmezőségi vagy kényelmi kérdés…
febr. 18
8:33
Katsuta: Nem tudtam a nyomban maradni (Racing)
Takamoto Katsuta a tavalyi Új-Zéland Rally után esett ki ismét, pedig a Svéd Rally pénteki napján történt borulás után még visszatudott térni.
febr. 18
8:33
Jansik Szilárd nem akarja idegesíteni a Fradi-szurkolókat (Sportal)
A Ferencvárost erősítő Jansik Szilárd szerint a közönség is élvezte a meccset, míg az OSC-s Burián Gergely szerint a harmadik negyedben túl sokat hibáztak – vélemények a pénteki BL-csata után.
febr. 18
8:39
Mellbevágó felfedezést tettek a fekete lyukak és a sötét energia kapcsolatáról (Infostart)
A teória fontos kérdésre ad választ – ha igaznak bizonyul.
febr. 18
8:39
Nagy dologra készül Orbán Viktor, már az utolsó simításokat végzi (ATV)
A miniszterelnök péntek este a közösségi oldalán tájékoztatta a követőit.
febr. 18
8:39
Egyedi alakú, 3D-nyomtatott akkuk hozhatnak áttörést (autopro)
Egy amerikai cég jelentős sikerről számolt be akkumulátor technológiájával kapcsolatban, amit a jövőben autókban és repülőgépekben is használhatnak.
febr. 18
8:39
Jön a Bazi nagy görög lagzi 3, és azt is tudjuk, mikor (Mafab)
Végre kiderült, mikor láthatjuk a Bazi nagy görög lagzi 3-at.
febr. 18
8:45
Hosszú időre rács mögött maradhat az exelnök (Privátbankár)
Peru parlamentje jóváhagyta a volt elnök elleni vádemelést.
febr. 18
8:45
Ismeretlen feldarabolt holttestet találtak Pakson (BorsOnline)
Ismeretlen holttest miatt adott ki körözést a Paksi Rendőrfőkapitányság. Három részben találtak meg az emberi maradványokat.
febr. 18
8:45
Megtaláltuk Tesla magyar rokonát: titkolták a híres felmenőt Pomázon (Blikk)
Aki hisz az ilyesmiben, az csakis a sors játékának tarthatja azt, hogy Madai Gyula mérnökember lett. Valószínűleg ugyanis egyáltalán nem befolyásolta a híres rokon abban, hogy milyen pályát választ. Hogy miféle híres rokon? Nos, Madai úr a világ egyik leghíresebb tudós-feltalálójának, Nikola Teslának legközelebbi, Magyarországon élő rokona.
febr. 18
8:45
Bolti dolgozók elmesélték a 6 legudvariatlanabb dolgot, amit egy vásárló elkövethet (Joy)
Léteznek íratlan szabályok, amiket érdemes betartani, ha vásárolni indulsz.
febr. 18
8:45
Komoly és nagy felelősség volt Rómában a vízvezetékek felügyelete (Magyar Hírlap)
Az írások egyik legérdekesebb része, amikor a vízlopások és a vízügy területén tapasztalt korrupció nyomába ered.
febr. 18
8:45
Németh Péter: ...és Varga Judit? (Mandiner)
Lehet, hogy ők is?
febr. 18
8:45
Hat emberrel végzett egy fegyveres férfi az Egyesült Államokban (Magyar Nemzet)
A rendőrség egy 52 éves gyanúsítottat vett őrizetbe.
febr. 18
8:51
Fia jelentette be a hírt: éjjel elhunyt a népszerű színésznő (Metropol)
A színésznő 84 éves volt és már évek óta Alzheimer-kórral küzdött.
febr. 18
8:51
Veszélyben a Sztárban Sztár versenyzőjének karrierje (BorsOnline)
Molnár Tibor, azaz Trap kapitány alig néhány hete tudta meg, hogy olyan betegséggel küzd, ami miatt jobban tenné, ha abbahagyná az éneklést.
febr. 18
8:51
Hétéves kislányt diagnosztizáltak mellrákkal (Life)
Sokkoló diagnózis közöltek egy kislány családjával.
febr. 18
8:51
Enyhe áremelkedések a terménypiacokon (Agrofórum)
Áremelkedésekkel zárult a hét a terménypiacokon mind a tengerentúlon, mind Európában. Chicagóban nem voltak látványos mozgások, a búza 0,2 százalékkal, a kukorica 0,4 százalékkal, a szójabab 0,1, míg a repce szintén 0,1 százalékkal lett drágább, mint csütörtökön. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a taka
febr. 18
8:51
Zelenszkij hiába lobbizott, meghátrált a bizottság (Magyar Hírlap)
Az EU-s szankciócsomagok egyikében sem szerepel az atomenergetikai ágazat.
febr. 18
8:57
Egy nap alatt ketten is beszálltak a Manchester United megvételéért zajló küzdelembe (m4sport.hu)
Dzsasszim bin Hamad al-Tani katari emír és Sir Jim Ratcliffe, az Egyesült Királyság egyik leggazdagabb embere is megtette ajánlatát az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester United megvásárlásáért. A két milliárdos ezt egyaránt pénteken jelentette be, azt követően, hogy az eddigi tulajdonos Glazer-család az év elején jelezte,
febr. 18
8:57
Hétvégére 16 fokot ígérnek (vg.hu)
Ízelítőt kapunk a tavaszból.
febr. 18
8:57
Mit tud a nagymamák által inspirált divat, és hogyan fest egy csipkefüggönyből készült ing? A Bcefw külföldi tervezői megmutatták (Glamour)
Rendhagyó módon idén több helyszínen mutatkozhattak be a divattervezők a Budapest Central European Fashion Weeken. A divatbemutatók helyét ezúttal divatprezentációk vették át, amelyek egyedülálló lehetőséget biztosítottak a kollekciók megismerésére.
febr. 18
8:57
Huckleberry Finn, akinek sikerét kis híján elkaszálta egy pénisz (WMN)
Megálmodták, kiábrándultak belőle, újra beleszerettek, betiltották, összefirkálták, piedesztálra emelték, megbélyegezték, hipszteresítették. És ez még csak nem is a kalandos életű főszereplővel, hanem magával a könyvvel esett meg!
febr. 18
8:57
A tudósok kiderítették, hogy maximum hány éves koráig élhet egy ember (Promotions)
Az is kiderült, hogy a nők, vagy a férfiak élhetnek tovább.
febr. 18
8:57
Egyre közelebb lehetnek a csillagászok, hogy megtalálják a Naprendszer elveszett bolygóját (Hamu és Gyémánt)
A titokzatos kilencedik bolygónak akár 20 holdja is lehet, amelyeket a hipotetikus bolygó gravitációs vonzása túlhevíthet, ami miatt a közeljövőben akár fel is fedezhetik az „elveszett bolygót". A csillagászok évek óta azt feltételezik, hogy létezik egy kilencedik óriásbolygó a Naprendszer külső peremén, amit a kutatók egyelőre csak tudomá
febr. 18
8:57
Belgium szerint elég volt: megszűnik a rezsitámogatás (Mandiner)
A belga kormányfő szerint nagylelkűek voltak, de ideje, hogy a költségvetési lyukak eltűnjenek. Az országban egyébként 500 euróval több a rezsiszámla, mint a környező államokban.
febr. 18
8:57
Nagy Feró úgy tudja, ő most is a rendszer ellen küzd (Nyugati Fény)
Nem is akármelyik ellen.
febr. 18
8:57
Az Arsenal sem bírt a magyar kapussal (Sportal)
Folytatta november óta tartó remek eredménysorát a Hegyi Krisztiánnal felálló West Ham United a Premier League 2-ben.
febr. 18
8:59
Még most is bőven megéri az éves autópálya-matrica (vg.hu)
Tavaly rekordmennyiségben fogytak az e-matricák.
febr. 18
9:03
Az ember is téli álmot aludna, csak kicsit másképp (Infostart)
Nem ok nélkül nehezebb télen felkelni: ilyenkor az embernek is több alvásra van szüksége.
febr. 18
9:03
Utolsó hétvégéjéhez érkezett a velencei karnevál (hirado.hu)
A legtöbb látogatót szombaton és vasárnap várják az utolsó napjaihoz érkezett karneválon Velencében, ahol a koronavírus-járvány okozta pandémia után a gazdasági- és energiaválság nyomja rá a bélyegét az ünneplésre.
febr. 18
9:03
Indul a harc a katariak és egy angol mágnás között a Manchester Unitedért (Magyar Nemzet)
Az arab ország legnagyobb bankja ötmilliárd fontot kínál, Sir Jim Ratcliffe ajánlatának nem ismertek a részletei.

Keresés