A magyarországi újautó-piac szereplői számára a múlt év vége óta a fő kihívás már nem a gyártási kapacitások szűkössége, hanem a kereslet csökkenése - mondta a Peugeot márkaigazgatója az MTI-nek.
Mutatjuk a legfrissebb, orosz veszteségekről szóló ukrán becsléseket Az ukrán fegyveres erők vezérkarának legfrissebb, szombat reggeli becslése szerint az orosz hadsereg az összecsapások során a konfliktus kezdete óta legalább 142 270 katonát veszített el. Nem csitul az Oroszország és Ukrajna közötti fegyveres konfliktus. A közel egy éve húzódó har
Karrierje során többször is előfordult, hogy utólag digitálisan szerkesztették egy-egy előadását, ezért már csak olyan szerződéseket köt, melyekben szerepel egy záradék, mely kizárja a vele rögzített felvételek megváltoztatását.
A tulajdonos és a szakmai befektető együttműködése nyomán akár már idén megkezdődhetnek az érdi termálkomplexum rekonstrukciós munkái – közölte a nagyszerű hírt Csőzik László, Érd polgármestere. Új fejezet nyílhat az…
Nem így kellene lennie, de az emberiség sok mindent csak a tragédiákból képes megtanulni – és van, amit azokból sem. A törökországi földrengés okozta humanitárius katasztrófa láttán ismét megrendültünk, és ezúttal tehetetlenségérzésünk nemcsak a segítségnyújtás korlátjaiból fakad, hanem abból a felismerésből is, hogy milyen keveset tudunk saját lak
Sikeresen teljesítette a Mercedes a bejáratást és a filmet napot, így már a szezon előtti teszt felé vették az irányt. A csillagosok rögtön a bemutatójuk után pályára vitték a W14-et és leellenőriztek mindent az új konstrukcióval kapcsolatban. Spanyol források szerint nem ment zökkenőmentesen az első nap, ugyanis motorgondok léptek fel, mikor Georg
Veszélyek kora - ezzel a mottóval tartja meg 24. évértékelőjét Orbán Viktor szombat délután három órakor. Idén különösen nagy várakozás előzi meg az évértékelőt, tekintettel az ukrajnai háborúra, a nyomában kialakult gazdasági válságra, az elhibázott brüsszeli szankciókra, az egész világon megnövekedett energiaárakra, valamint a háborús inflációra.
A tavalyi népszámlálás előzetes adatai alapján a szakértők szerint fenntarthatatlanná válhat záros határidőn belül a nyugdíjrendszer, ráadásul a gazdasági növekedést is akadályozhatja az ország népességének elöregedése. Az RTL szerint a 60-as évek óta nem éltek olyan kevesen Magyarországon mint jelenleg, ráadásul minden ötödik ember idősebb 65 évné
A színész és családja jelenleg annyi időt töltenek együtt, amennyit csak lehetséges. A betegséget elfogadták, bíznak abban, hogy hamarosan gyógymód is lesz rá, addig viszont igyekeznek minden pillanatot kihasználni, amit Bruce Willis társaságában tölthetnek.
Ha egy év eleji trendelőzetes kapcsán a sneakerek jönnek szóba, valószínűleg mindenki lázban jön, hiszen talán nincs is már olyan női, sem férfi gardrób, aminek ne lenne meghatározó eleme a sportcipő. Jöjjenek hát a 2023-as sneaker trendek, amire érdemes lesz odafigyelned.
Egy MRI vizsgálat a hideg vízben való merülés után magyarázatot adott arra, hogy miért érezzük magunkat jobban a kinti úszás vagy a hideg fürdőzés után.
Nasser Al Attiyah jobb állapotú gumijainak köszönhetően nagy előnnyel nyerte a Katar Rally utolsó, leghosszabb szakaszát, így megszerezte a Közel-Kelet Rally Bajnokságban 86. győzelmét.
A brit országos napilap, a The Guardian február 17-én igen szemléletes drónfelvételt tett közzé a földrengésben súlyosan érintett Hatay tartomány, azon belül is tartományi székhely, Kahramanmaraş városáról. Egy korábban készült
A kardiológus összesen 238, holttestekből eltávolított, ismeretlen eredetű szívritmus-szabályozót és kardioverter defibrillátort ültetett be pácienseinek.
Megtalálták a ghánai válogatott labdarúgó Christian Atsu holttestét egy épület romjai alatt, amely a Törökországot és Szíriát sújtó földrengésekben omlott össze.