Újabb és újabb felvételek kerülnek elő arról a férfiról, aki az egyik fővárosi iskola dolgozójaként szexuális kapcsolatban volt az egyik diákkal, és ezzel nyíltan el is dicsekedett. A férfi azzal is kérkedett, hogy őt olyan szervezetek támogatják, mint a Helsinki Bizottság, az Amnesty International vagy a tanártüntetések egyik szervezője, a Pedagóg
A NATO tagországok védelmi minisztereinek kétnapos tanácskozásán Jens Stoltenberg, a szervezet főtitkára kijelentette, Oroszország jelentősen alábecsülte az ukrán nép erejét és bátorságát, ez pedig az egyik legnagyobb hiba, amit egy offenzíva során el lehet követni.
A Magyar Természettudományi Múzeum és a Pulszky Társaság – Magyar Múzeumi Egyesület közös szervezésében került sor az ötéves Beporzók napja sajtótájékoztatójára. Az eseményen Bernert Zsolt, az intézmény főigazgatója köszöntő beszédében elmondta, hogy a Magyar Természettudományi Múzeum március 11-én, szombaton 9.00 és 14.00 között rendezi meg a Bepo
Eladói nyomás alá kerültek a terményárak a szerdai kereskedés során a tengerentúlon és kontinensünkön is. Chicagóban a búza 2,1 százalékkal, a kukorica 0,9 százalékkal, a szójabab 0,8 százalékkal, a repce pedig 0,4 százalékkal lett olcsóbb. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mí
Betegre szaporított buldogok, alig életképes minifajták, borítékolhatóan lebénuló corgik – és nagymacska, az új őrület. Interjú a Noé Állatotthon Alapítvány szóvivőjével.
A hazai járások között akár tízszeres különbség is lehet a tízezer főre jutó bankjegykiadó automaták számában. A Helix Consulting tanácsadó a közleményében emlékeztetett arra, hogy épp az egyenlőtlenségek miatt a jegybank a lakossági érdekeket képviselve nemrég jogszabályban kötelezte a bankokat ATM-hálózatuk sűrítésére. Az interaktív térkép szerin
A párkapcsolatban élők több mint fele közös kasszán él a párjával – derült ki a Magyar Bankholding megbízásából készített reprezentatív kutatásból. A párok jelentős része rendelkezik közös bankszámlával és közösen fizeti a rezsit, továbbá még azokat a kiadásokat is megvitatják, amelyek csak az egyiküket érintik. Rendszeres költségvetést csak kevés
Az orosz-ukrán háború közelgő egy éves évfordulója kapcsán a technológiai vállalat hazai történetének legnagyobb egyösszegű adományával, több mint 21 millió forinttal segíti a Magyar Máltai Szeretetszolgálat munkáját. A Continental az együttműködés keretében többek között az orosz-ukrán háborús konfliktus elől Magyarországra menekülők integrációs p
A svájci üvegházakat 2040-re fosszilis tüzelőanyagok nélkül kell fűteni. Ezt a nagy kihívást jelentő stratégiai célt fogalmazták meg az alpesi ország zöldségtermelői. A stratégiai megállapodás részleteit Matija Nuic, a svájci zöldségtermesztők szövetségének igazgatója ismertette, stílusosan egy olyan helyszínen, ahol már tavaly novemberben leváltot
„Szeretnénk átélni, hogy egy időben, egy színházi előadáson, vagy filmvetítésen ott lehet a látó, a halló, a látás-, és a hallássérült” – vallják a Narradívák. De kik azok a Narradívák?
Az idei fűtési időszakban is ötmilliárd forintot biztosított a kormány a szociális tűzifaprogramra, február 15-ig meg is érkezett a tüzelő a rászorulókhoz - mondta a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára az MTI-nek.
Az idei fűtési időszakban ötmilliárd forintot biztosított a kormány a szociális tűzifaprogramra, február 15-ig megérkezett a tüzelő a rászorulókhoz - mondta a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára az MTI-nek.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Kína nagyobb együttműködését sürgeti a SARS-CoV-2-vírus eredetének feltárásában - közölte Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója szerdán Genfben.
Nikki Haley hivatalosan is bejelentette, hogy elindul a Republikánus Párt elnökjelölti pozíciójáért. Ezzel ő lett az exelnök első hivatalos kihívója. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének vezetője szerint azonban még nem lehet tudni, hogy a jövő évi vagy talán már a 2028-as amerikai elnökválasztásra készül a korábbi dél-karolina
Miután szakított az alkoholproblémákkal küzdő Molnár Gusztávval, új párra talált a válófélben lévő Fazekas Vivien. Kedvese a színész gyerekkori barátja, aki eleinte csupán lelkileg támogatta, kapcsolatukból végül szerelem lett. Vivien most megmutatta a férfit, aki mellett újra boldognak érzi magát.
Új kihívásokat keres magának, ezért – váratlanul – lemond a Világbank elnöki tisztségéről David Malpass – közölte a washingtoni székhelyű pénzintézet szerdán.
Március 16-ától határozatlan idejű sztrájkot hirdet a szakképző intézményekben a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), ha addig nem történik érdemi előrelépés a szakképzésben dolgozókat érintő sztrájkkövetelésekkel kapcsolatban – számolt be a Népszava.
Sőt az egyik jelentős német fémipari vállalat is beszállt a licitbe. Meghatározó részesedést szerzett egy mesterséges intelligenciára fókuszáló berlini startupban.
Kincses Gyula kamarai elnök levelet írt Maruzsa Zoltánnak, szerinte nincs orvosszakmai értelmük ezeknek az igazolásoknak, a kormány szerint viszont nem adható a szülők kezébe annak a felelőssége, hogy megítéljék, gyermekük egészséges.
Bár Jámbor András és a Szikra Mozgalom kézzel-lábbal tiltakozik, hogy semmi közük nincs az antifa támadókhoz, cáfolja a tény, hogy a baloldali politikus közvetlen segítője az a nő, akit a négy gyanúsított egyikeként elfogtak a rendőrök a hétvégi viperás támadásokkal összefüggésben.
Felmentették állásából azt a kaliforniai tanárnőt, aki nem volt hajlandó eltitkolni a szülők elől a tanulók saját nemüknek megváltoztatására irányuló szándékát. A mélyen keresztény Jessica Tapias testnevelő tanárként kitiltotta a fiúkat a lányok öltözőjéből.