Valaki szinte napra pontosan egy éve nem jelentkezett azért a majd 150 millió forintért, amit a Joker sorsoláson nyert – írja a Pénzcentrum. Nem ő volt azonban az egyetlen az elmúlt években, ugyanis 2019 és 2020-ban is volt olyan győztes, akinek nem kellettek a százmilliók. Ezt megelőzően viszont olyan nyertes is voltak, akik nemcsak a százmillióké
Egy hálószobának nyugodtnak és békésnek kell lennie, hogy a legpihentetőbb alvásban lehessen részed. Gyakran viszont a békét megzavarja a rendetlenség, valamint olyan tárgyak jelenléte, amelyek valójában nem valók a hálószobába.
Izgatottan daráltuk végig a You 4. évadának első felét, most pedig megérkezett a második adag előzetese is, amelyből egy egészen sokkoló visszatérésről értesülhettünk. Ha még nem kezdted el a negyedik évadot, akkor légy óvatos, mert cikkünk nyomokban spoilereket tartalmaz.
Annak ellenére, hogy a gáz az utóbbi időben olcsóbbá vált, elengedhetetlen az Európai Unió villamosenergia-piacának reformja, a volatilitás szabályozása, annak biztosítása, hogy a villamosenergia ára megfeleljen az előállítási költségnek - jelentette ki Elisabeth Borne francia kormányfő Brüsszelben, az Európai Bizottság vezetőivel tervezett megbesz
Egy ilyen aszályos év, mint 2022 nagyot fordít a megszokásokon: az, amit évek óta olvasunk, hallunk, miszerint a talaj vízmegtartó képességének fokozása mekkora puffer lehet ilyen körülmények között, és amit eddig sokan nem vettek komolyan, vagy nem volt módjuk lépéseket tenni a megvalósítás irányába – elkezdte szedni áldozatait. De mit tehetünk en
Zámbó Jimmy fia nemrég még esküvőt szervezett Zsuzsival, azonban a hosszú évek óta tartó se veled, se nélküled kapcsolatuk ismét zátonyra futott, Krisztián szerint ezúttal végleg. Takács Zsuzsika azonban máshogy látja a dolgokat.
Az INA horvát olajipari vállalat nettó nyeresége a 2022-es pénzügyi évben elérte a 1,902 milliárd kunát (valamivel több mint 100 milliárd forint); 2021-hez képest az INA nettó eredménye 615 millió kunával, 47,8 százalékkal nőtt.
Eredményes évet zárt 2022-ban Magyarország egyik vezető logisztikai szolgáltatója, a Packeta Hungary. A vállalat csomagpontjainak, vagyis üzlethelyiségekben kialakított átvevőhelyeinek száma az év folyamán 800-ról 1200-ra nőtt, míg a Z-BOX csomagautomaták száma ugyanebben az időszakban 29-ről több mint 27-szeresére, 800-ra emelkedett. Mindeközben a
Az orosz kivonulás fájdalmai ellenére javuló haszonkulcsról számolt be a francia autógyártó, amelynek részvényesei négy év után juthatnak újra osztalékhoz.
A világirodalmi, a magyar szépirodalmi és a non-fiction kötetek mellett idén a kiadók rengeteg olyan könyvvel készülnek, amelyek a kultúra, a tudomány vagy a művészetek kiemelkedő alakjainak életébe, gondolatvilágába engednek betekintést. Ezek közül válogattunk. Podcast-beszélgetésünket a témában Itt találjátok.
Teljeskörű megújuláson megy át a Westend ételudvara az elkövetkező hónapokban. A tervezés során a bevásárlóközpont kiemelt figyelmet fordított arra, hogy az átalakulást követően a terület messzemenőkig betöltse a közösségi tér funkciót, illetve tükrözze az üzemeltető következetes fenntarthatósági stratégiáját és elkötelezettségét az innovatív megol
Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett, a magyar kormány 2016-2017-ben célként fogalmazta meg, hogy kifejezetten európai beszállítókra támaszkodva tervezi a magyar haderő újrafelfegyverezését.
A tavalyi év eseményei trendfordulót hoztak nem csak a hazai ingatlanpiacon, de egész Európa szerte. A 2015 óta tartó meredek árnövekedés visszafogott tempóra váltott, sőt volt olyan uniós tagállam, ahol már árcsökkenést is tapasztaltak. Bár itthon a lassulás ellenére is jelentős volt az áremelkedés, hazánk továbbra is az európai ingatlanpiac közép
A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) először készített az európai államokról olyan országprofilt, amiben a daganatos betegekkel foglalkoznak. A Magyarországról készült jelentésből kiderült, hogy jelentősen kevesebbet költünk a rákos betegekre, mint az uniós átlag - írja a Napi.hu.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett, a magyar kormány 2016-2017-ben célként fogalmazta meg, hogy kifejezetten európai beszállítókra támaszkodva tervezi a magyar haderő újrafelfegyverezését.