Az előző évit 17 százalékkal meghaladó, több mint 820 milliárd forintos árbevétellel zárta 2022-es pénzügyi évet a nemzeti lottótársaság az előzetes adatok alapján; a társaság hozzájárulása a közösségi kiadásokhoz is új rekord lesz - közölte Mager Andrea, a Szerencsejáték Zrt.elnök-vezérigazgatója az MTI-vel.
A baktériumok támogatják a nitrogén hasznosulását, a küszöbön álló műtrágyahasználat-korlátozások miatt erre megéri nagyobb hangsúlyt fektetniük a termelőknek.
Hollandiában úgy sikerült megoldani, hogy legyen elég utcai elektromosautó-töltő, hogy a szolgáltatókat érdekelté tették abban, egységesítsék hálózataikat és az emberek egy tokenne férjenek hozzá mindhez. Ettől pedig még a verseny sem sérült, mert minden szolgáltató megtalálta a maga erősségét - derül ki abból az interjúból, amelyet Baerte de Brey,
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a német Preussische Allgemeine Zeitungban azt nyilatkozta, az oktatási rendszer és a tananyag az európai szabályok szerint egyértelműen nemzetállami hatáskörbe tartozik. Úgy véli, ha valaki kompromisszumra akar jutni a kormánnyal, akkor erre mindig van lehetőség.
Jelentősen csökkent 2022-ben a finanszírozott gépjárművek darabszáma Magyarországon, ugyanakkor az autók árának emelkedésével együtt nőtt az átlagos finanszírozási összeg. A Cofidis adatai szerint tavaly 1 millió forinttal drágább lízingszerződést kötöttünk autóvásárláskor, mint egy évvel korábban – közölte a társaság.
Egész évben nem fog emelkedni se az áram, se a gáz, se a távhő rezsicsökkentett lakossági ára, és a rendszerhasználati díj se emelkedik idén jelentette be az MVM energetikai konferenciájának nyitó előadásában Lantos Csaba. Az energiaügyi miniszter ezen felül azt is kijelentette, hogy az átlagfogyasztási korlát feletti lakossági paci ár április 30-i
Lázár János az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) podcast-csatornáján, a Spakliban beszélt a fegyvergyártás vagy a fegyvergyárak építésének előtérbe kerüléséről.
A megújult pajtaépület, a KultúrKikötő átadásával, farsangi felvonulással, gyermek néptánccsoportok és busócsoportok bemutatóival kezdődik meg a hat napon át zajló, tizenöt helyszínen kétszáz programot kínáló mohácsi busójárás.
A múlt héten 44 400 embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) heti jelentésében, csütörtökön.
A termelői költségek növekedése áremelést, a fogyasztói kereslet visszaesése viszont árcsökkenést indokolna a sertéshús esetében, így egyelőre nehezen megjósolható, hogy a következő hónapokban mennyiért lehet majd disznóhúst vásárolni a boltokban. Az azonban biztos, hogy a sertéscomb ársapkájának kivezetésekor ennél a húsfajtánál egy komolyabb drág
Az Adriai-tenger északi részén fekvő horvátországi Krk szigetét csütörtök délelőtt 10 óra 47 perckor földrengés rázta meg, amely a Richer-skála szerinti 4,8-as erősséget érte el.
Bár néhány éve még mindenki boldogan elfogadta volna azt, hogy a fennálló hitelállomány 1,5-4 százalékát teszi ki a legalább 90 napja nem fizetett lakossági hitelek aránya, ám a BiztosDöntés.hu arra figyelmeztet, hogy az általános moratórium lezárultával már megjelentek a fizetőképesség romlására utaló jelek, ráadásul az idén arányaiban biztos nőni
Hétfőtől forgalmi változások lesznek a XV. kerületi Erdőkerülő utca és Zsókavár utca felújítása miatt – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön.
Tehetséggondozó pályázat azért jött létre, hogy segítő kezet nyújtson azon családoknak, akiknek támogatásra van szükségük gyermekük vagy saját maguk fejlesztésében.
Magyarország annak ellenére ért el uniós átlag feletti gazdasági növekedést, hogy továbbra sem jutott hozzá a neki járó helyreállítási forrásokhoz - hívta fel a figyelmet csütörtöki Facebook-bejegyzésében Varga Mihály pénzügyminiszter.
Jelentősen csökkent 2022-ben a finanszírozott gépjárművek darabszáma Magyarországon, ugyanakkor az autók árának emelkedésével együtt nőtt az átlagos finanszírozási összeg. A Cofidis adatai szerint tavaly 1 millió forinttal drágább lízingszerződést kötöttünk autóvásárláskor, mint egy évvel korábban – közölte a társaság.
Habár az FIA nemrégiben a Forma-1-es versenyzők lelkére kötötte, hogy nem kellene politikai üzeneteket hangoztatniuk a versenyhétvégék folyamán, Lewis Hamiltont ez hidegen hagyja és ő továbbra is ki fog állni a „számára fontos” ügyek mellett. A Nemzetközi Automobil Szövetség nemrégiben frissítette a Nemzetközi Sportszabályzatot egy olyan szabállyal