Jake Lloyd csupán 10 éves volt, amikor eljátszotta Anakin Skywalker gyermek énjét a Star Wars: Baljós árnyakban. Akkoriban mindenki úgy hitte, az ifjú színészre fényes jövő vár – sajnos azonban korántsem így történt.
A Glamour Women of the Year díj missziója immár másfél évtizede, hogy figyelmet, elismerést adjon a nőknek, és ezáltal javítsa a helyzetüket a társadalomban – írják. Az év énekesnője kategóriában a Glamour-közösség ajánlása alapján jelölést kapott a közönségkedvenc Margaret Island együttes frontembere, Lábas Viki, az eMeRton-díjas Veres Mónika, a
Februárban végre nagyobb mértékben csökkent a babaváró hitel referenciakamata, így a büntetés is kisebb lesz, ha elveszíti valaki a támogatást. Emiatt érdemes megfontolni a szerződéskötés csúsztatását márciusig. A különbség több mint félmillió forint is lehet.
Tévéműsorokat vezet, bemutatja a hazai gasztrovilág kisebb szereplőit is, csaknem húsz éve posztol és blogol a közösségimédia-felületein, könyvet ad ki és mindenek felett főz megállás nélkül. Szerelemből, munkaeszközként, relaxációként és rutinból is.
Az idei tavasz a kárpátaljai szőlősgazdák számára más lesz, mint a többi. Már csak azért is, mert decemberben és január jelentős részében még az egymást követő hosszú éjszakákon sem süllyedt fagypont alá a hőmérséklet. Pedig valamennyi gazda tisztában van vele: ahhoz, hogy az áttelelő kórokozók és kártevők egyedszáma jelentősen csökkenjen, legalább
NAPI Kommentár. Amikor tavaly az Országgyűlés megalkotta a gyermekvédelmi törvényt, akkor azzal támadták a honatyákat, hogy ilyen nincs is Magyarországon, minek foglalkoznak vele.
Craig Breen ugyan sokáig a győzelemért harcolt, a Hyundai vezetése a svéd Power Stage előtt arra kérte, hogy adja át a második helyet Thierry Neuville-nek.
Szerdán többfelé indulhat párásan, ködösen a nap, ami aztán feloszlik az ország legnagyobb részén. Napközben túlnyomóan napos időre számíthatunk, csak kisebb körzetekben maradhat felhős az ég.
Évek alatt bejártuk az egész Karib-szigeteket vitorlással, és olyan szigetekre is eljutottunk, ahová nincs bérhajózás. Gyakran kérdezik tőlünk, hogy melyik a térség legszebb része: szerintünk a Windward-szigetek, St. Vincent és Grenada között. A Karib-szigetek közül Martinique érhető el a legkönnyebben és a legkedvezőbb áron repülővel, innen viszon
A lakáshitel kamatok jelentősen emelkedtek az elmúlt egy évben, és bár talán már túl vagyunk a csúcson, aki hosszú kamatperiódusú, vagy végig fix kamatú jelzáloghitelt vett fel ebben az időszakban, sokáig kénytelen lesz együtt élni a magas törlesztőkkel. De mit tehetnek ők akkor, ha ismét csökkenni kezdenek a kamatok, és olcsóbbá válnak a lakáshite
A tegnap megjelent statisztikai adatok szerint a magyar gazdaság tavaly 4,6 százalékkal nőtt. Ez azt jelenti, hogy a nyugdíjprémium 2022-ben kifizetett összege még a fele sincs annak, mint ami az idősebbeket a törvény szerint megillette volna. Az Azénpénzem.hu számításai szerint így közel 30 milliárd forintot spórolt meg az állam a nyugdíjasokon.
Országos tavaszi metszési tanfolyamot hirdet a MATE Kertészettudományi Intézete, melynek keretében egy időben öt településen tartanak felnőttképzéseket.
Kihelyezett elnökségi üléseket tart országszerte a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (Vosz). A kihelyezett ülések célja az, hogy a Vosz bemutassa egy-egy térség vállalkozásait és még inkább hangsúlyozza azt, hogy nem csupán a helyi közösségek boldogulását, hanem az ország gazdaságának gerincét is jelentik a hazai kis- és középvállalkoz
Amerikában az eladók, míg Európában inkább a vevők domináltak a hétfői kereskedés során a terménypiacokon. Chicagóban a búza 0,8 százalékkal, a kukorica 0,3 százalékkal, a szójabab szintén 0,3 százalékkal, míg a repce 0,4 százalékkal lett olcsóbb. Európában a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt, ám a repce árszintje c