2023. február 15. szerda

febr. 15
16:23
Tóth Ákos: Hodász atya öröksége (Mandiner)
Hodász atya szembenézett ezzel az ellentmondással, de az egyháza szemléletét nem tudta megváltoztatni.
febr. 15
16:27
A kínai gazdaság fellendülésére számítanak az olajexportőrök (Piac és Profit)
A kínai gazdasági fellendülés javuló kilátásait alapul véve megemelte globális olajkeresleti előrejelzését az IEA nemzetközi energiaügynökség havi rendszeres jelentésének februári kiadásában.
febr. 15
16:27
A kormány sürgős ügy miatt fordult a nemzetközi intézményekhez (Infostart)
A kárpátaljai magyarok jogainak védelme nem tűr halasztást, ugyanis az újabb jogfosztó ukrán törvény értelmében szeptembertől gyakorlatilag megszűnnek a nemzetiségi iskolák az országban - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Strasbourgban.
febr. 15
16:27
Jócskán megugorhat az olajkereslet az idei évben (Portfolio)
A kínai gazdasági fellendülés javuló kilátásait alapul véve megemelte globális olajkeresleti előrejelzését az IEA nemzetközi energiaügynökség havi rendszeres jelentésének februári kiadásában.
febr. 15
16:27
Ukrán gabona: 156 vállalatnál volt eddig vizsgálat (Agroinform)
Folynak a szigorú élelmiszerlánc-biztonsági ellenőrzések.
febr. 15
16:27
„Miért nem kell belenyugodnunk?” (Magyar Hírlap)
Ne adjuk fel a keresztény identitásunkat, ami az élet, mint szent dolog iránti tiszteletre épül minden téren – legyen az a meg nem születettek joga, a háború és béke kérdése, vagy az európai kultúra védelme.
febr. 15
16:33
Szakértő: országossá váló berlini ügyek miatt törnek előre a kereszténydemokraták (Infostart)
Az InfoRádiónak nyilatkozó Bauer Bence (MCC) szerint a berlini tartományi választások CDU-sikert mutató eredményei Olaf Scholznak is hordoznak üzenetet; már a főváros is ébred, hogy a migrációnak mennyi vetülete van.
febr. 15
16:33
Ha ez igaz, akkor Putyin feje szétrobban az idegtől (ATV)
Egyes információk szerint egy korábban a Tupoljevnél dolgozó mérnök kért menedékjogot az Egyesült Államokban, és cserébe értékes információkat kínált fel.
febr. 15
16:33
Újabb pert indít a magyar kormány ellen az Európai Bizottság (SzMo)
Azt sérelmezik, hogy Magyarország nem tett eleget az évekkel korábban kért jogi lépések bevezetésének, amely védelmet nyújtana annak, aki az uniós szabályok megsértését jelezné.
febr. 15
16:33
Rabszolgaként tartotta ismerőseit egy zalai család (Demokrata)
Rabszolgaként bántak ismerőseikkel, az egyik a körülmények miatt meghalt.
febr. 15
16:33
Nincs meglepetés a Hyundai mexikói felállásában (Racing)
A Hyundai Motorsport kihirdette mexikói csapatfelállását, mely szerint Thierry Neuville és Esapekka Lappi mellett Dani Sordo indulhat a 2020 után ismét megrendezésre kerülő versenyen.
febr. 15
16:33
Magyarország ellen is keresetet indított az Európai Bizottság az Európai Bíróságon (Üzletem)
Az Európai Bizottság keresetet indított a Bíróságon Csehországgal, Németországgal, Észtországgal, Spanyolországgal, Olaszországgal, Luxemburggal, Magyarországgal és Lengyelországgal szemben az uniós jog megsértését bejelentő személyek védelméről szóló irányelvet ((EU) 2019/1937 irányelv) a jogi keretükbe átültető nemzeti intézkedések meghozatalának
febr. 15
16:39
Ma vonulhat be a börtönbe Lagzi Lajcsi: újságírók hada várja a mulatóslegendát (Pénzcentrum)
Ma vonulhat börtönbe Lagzi Lajcsi: a közműlopásért elítélt mulatóslegenda ugyan maga nem erősítette meg a dolgot, de több egybehangzó információ szerint a zenész február 15-én vonulhat be a kecskeméti börtönbe.
febr. 15
16:39
Belépőszintű e-autóvá válhat a VW Golf (autopro)
Teljesen újratervezték az ID.2-t a Volkswagennél.
febr. 15
16:39
Megtalálták Galambos Lajost, majd nyilatkozott (Infostart)
Meglett Galambos Lajos, akit egy fél ország keresett, miután szerda reggel nem vonult be a börtönbe Kecskeméten.
febr. 15
16:39
Megtalálták Galambos Lajost – itt volt, ahelyett, hogy börtönbe vonult volna (SzMo)
A trombitaművészt hiába várták szerda reggel a kecskeméti büntetés-végrehajtási intézményél.
febr. 15
16:39
Időjárás: mínusz 35 fok Magyarországon? Ez bizony alaposan felborítana mindent most (Promotions)
Rendkívül odacsapna a fűtésszámlának, ha ilyenbe futnánk bele holnap, de volt már rá példa Magyarországon.
febr. 15
16:39
Hajtóműhibára panaszkodott a pilóta (Magyar Hírlap)
A vizsgálóbizottság február végén nyújtja be végleges jelentését az ügyben.
febr. 15
16:39
Stoltenberg: Továbbra is támogatást kell nyújtani Ukrajnának (Demokrata)
Folytatni kell az Ukrajna számára nyújtott támogatásokat – jelentette ki a NATO főtitkára.
febr. 15
16:39
Betelt a pohár: Az Orbán-kormánynak az Európai Bíróság elé kell állnia (Nyugati Fény)
Elege lett az Európai Bizottságnak.
febr. 15
16:45
Az Európai Bizottság bejelentette az Oroszország elleni tizedik szankciócsomagra vonatkozó javaslatát (Adózóna)
Strasbourgban az Európai Bizottság elnöke, Ursula Von der Leyen, valamint Josep Borrell, az unió kül- és biztonságpolitikai képviselője hivatalosan bejelentette a testület új javaslatát az Oroszország elleni, immár tizedik szankciócsomagra vonatkozóan.
febr. 15
16:45
Elhalasztották a szavazást két vitatott törvényjavaslatról is Izraelben (ATV)
Jichák Hercog államelnök közbelépésére a jövő hétre halasztották a parlamenti szavazásokat a jogrend átalakításának két vitatott törvényjavaslatáról Izraelben – jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerdán.
febr. 15
16:45
Új tantárgy jöhet az általános iskolákban, vizsgázni is kell majd belőle (SzMo)
A tervek kidolgozása elkezdődött, már a következő tanévben bevezethetik az új tantárgyat.
febr. 15
16:45
ByeAlex megszabadulna alig használt fellépőruháitól (SzMo)
A követői segítségét kérte, hogy biztos a megfelelő helyre kerüljön az adomány.
febr. 15
16:45
A maják rituális drogozási szokásai (Magyar Hírlap)
Ezeknek az anyagoknak a célja az volt, hogy elérjék az időbeli és térbeli tájékozódási zavar állapotát.
febr. 15
16:45
Olyan történt a Nap felszínén, amit eddig még nem láttunk (Hírstart Robot podcast)
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.
febr. 15
16:45
Magyarország szigorú vizsgálatnak veti alá az ukrán gabonát (Demokrata)
Folyamatos az Ukrajnából érkező mezőgazdasági termékek ellenőrzése.
febr. 15
16:45
Wladár Sándor váltja Fürjes Balázst a Nemzetközi Úszó Szövetség vezetésében (Demokrata)
Fürjes Balázs több fontos megbízatása miatt nem tudja vállalni a folytatást.
febr. 15
16:45
Akkora lett a rezsiszámlája, hogy hajléktalan lett egy nő Svédországban (Mandiner)
Carmen Huber jelenleg a barátainál húzza meg magát.
febr. 15
16:51
Újra meggyűlt a bajunk Brüsszellel (Menedzsment Fórum)
Az Európai Unió Bírósága elé idézi Magyarországot az Európai Bizottság.
febr. 15
16:51
Végső ítéletet hoztak Silvio Berlusconi bunga-bungás ügyében (Infostart)
Fiatal nők megvesztegetése és hamis vallomásra kényszerítése volt az úgynevezett Ruby-per tárgya.
febr. 15
16:51
Új módszere van a netes csalóknak: így szerzik meg a gyanútlan magyarok értékeit (Pénzcentrum)
A csalók ma már az összes jelentős közösségi média platformon vagy akár közvetlen üzeneteken keresztül  is célba veszik az embereket, és nem korlátozzák magukat kriptovalutákra, hanem kiaknázzák az aranyat és más valutaformákat, vagy egyéb kereskedési értékeket is. A legteljesebb mértékben kihasználják a lehetőségeket, szó szerint mondta Sean Galla
febr. 15
16:51
Vége a hallgatásnak: megtörten nyilatkozott a válásával kapcsolatban Kucsera Gábor (Femcafe)
A 40 éves ex-kajakos most először kommentálta a válása körül kirobbant médiabotrányt.
febr. 15
16:51
Videó: „gyurmává” változott egy brit sportoló lába, elárulta, mitől (SzMo)
A bizarr „krátereket” egy olyan fertőzés okozta, ami könnyen kezelhető, de akár életveszélyes is lehet, ha nem ismerik fel időben.
febr. 15
16:51
10 évvel ezelőtt: A cseljabinszki meteor lecsapott Oroszországra, nagyobb volt az ereje, mint egy atombombának. (Promotions)
2013. február 15-én reggel egy fényes meteor csapott le az oroszországi Cseljabinszk város felett, füst- és törmeléknyomot hagyva maga után.
febr. 15
16:51
Károly király teljesen zavarba jött, amikor Harryről kérdezték (Hamu és Gyémánt)
Kínos reakció.
febr. 15
16:51
Stoltenberg: Továbbra is támogatást kell nyújtani Ukrajnának (Magyar Hírlap)
A NATO főttkára üdvözölte több szövetséges ország nehézfegyverekre és katonai kiképzésre vonatkozó felajánlásait.
febr. 15
16:51
Gulyás Gergely: Minden magyar felelős minden magyarért (Demokrata)
Gulyás Gergely a Rákóczi Táborba érkező kárpátaljai diákokat és tanáraikat köszöntötte.
febr. 15
16:51
Jeszenszky Zsolt: Amerika és Oroszország – józanul nézve (Mandiner)
Édesapámnak nem velem van vitája, hanem a valósággal.
febr. 15
16:53
Az orosz erők eltaláltak egy többszintes házat Donyeck megyében, sok sérült (Magyar Hírlap)
A hatóságok közlése szerint jelenleg is folynak a mentési munkálatok, legalább két ember a romok alatt rekedt.
febr. 15
16:55
Jürgen Habermas: A Nyugatnak tárgyalásokra kell törekednie (Magyar Hírlap)
A világhírű kortárs filozófus szerint a nyugatnak kölcsönös engedményeken alapuló megállapodásra kell törekednie.
febr. 15
16:57
Elképesztő káosz ütött be a Lufthansánál, és nem tudni, mikor lesz vége (ATV)
Egy informatikai természetű hiba miatt késnek illetve törlődtek a járatok a Lufthansánál, és egyelőre azt sem lehet tudni, hogy mikor lesz vége a káosznak – írja a Spiegel.
febr. 15
16:57
„A fegyverek szállítása átlendíthet bennünket egy harmadik világháború küszöbén” – véli a világ egyik leghíresebb filozófusa (Mandiner)
Jürgen Habermas szerint a Nyugat erkölcsi felelősséget is visel tetteiért.
febr. 15
16:57
Mitől lesz gamer egy tv? Megéri az árát a játékoknak tenyésztett TCL C735? (Forbes)
Mire képes egy gamernek nevezett tv? Valóban nyújt extrákat? Kipróbáltuk a játékosoknak szánt TCL C735 készüléket!
febr. 15
16:57
A hosszú távú alkoholfogyasztás káros hatásai (Magyar Mezőgazdaság)
Jon Jacobs biokémikus olyan betegek vérét elemezte, akik ebolában, rákban, tuberkulózisban, hepatitisben, cukorbetegségben, Lyme-kórban, agysérülésben és influenzában szenvedtek.
febr. 15
16:57
Újraindítja a Celsius a kifizetéseket a jogosult felhasználók számára (BitcoinBázis)
A csődbe került kriptohitelező Celsius közleménye szerint újraindítja a kifizetéseket a jogosult felhasználói számára. A platform a tervek szerint emailek
febr. 15
16:59
Panelházat találtak el az oroszok: többen a romok alá rekedtek (Mandiner)
Az orosz erők rakétacsapást mértek szerdán a Donyeck megyei Pokrovszk településre, aminek következtében beomlott egy többszintes lakóház. A hatóságok eddig 12 sérültről tudnak – közölte Pavlo Kirilenko megyei kormányzó.
febr. 15
17:03
Egyetlen régióban növekszik csak a koronavírus jelenléte - térkép (Infostart)
Országos átlagot tekintve ismét csökkenést mutat a SARS-CoV-2 örökítőanyag koncentrációja a szennyvízben.
febr. 15
17:09
Lázár János egy építési blognak: a magyarok felé billenjen a mérleg nyelve (Infostart)
A szakminiszter úgy látja, az építésgazdaság az egyik olyan terület, ahol a nemzeti érdek megfogható, ahol nem kell kiengedni nemzeti kézből a tulajdont. A logisztika lehet a másik, az élelmiszeripar pedig a harmadik.
febr. 15
17:09
Megizmosodott a forint, de érdemes most eurót venni? (ATV)
Tavaly tavasszal volt utoljára olyan erős a forint, mint most. Az euró 380 forint alatt jár, a dollár alig 350.

Keresés