A Tesla tulajdonosok egy egész Európára kiterjedő alkalmazásprobléma miatt furcsa hibaüzeneteket kaptak és nem tudják sok esetben feltölteni az autóikat.
A Tej Terméktanács megbízásából a Trend International Market Research Kft. végezte el a ’Rögös túró, mint minőségrendszer ismertsége Magyarországon” című kutatást.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium űrkutatásért felelős miniszteri biztosával, Ferencz Orsolyával annak apropóján beszélgetett az InfoRádió, hogy szerdán Magyarországra látogatott az Európai Űrügynökség űrbiztonsági delegációja.
A szervezet közleményben jelentette be, hogy semmi közük a külföldről érkező antifasiszták támadásaihoz. Erre azután került sor, hogy a szélsőjobboldali oldalak a Szikrát és Jámbor Andrást emlegették a támadás szervezőiként.
Egy újabb kötelező tantárgy bevezetésén dolgozik az általános iskolások számára az Oktatási Hivatal és az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottsága. A közlekedésbiztonság javítása a cél.
Az észak-koreai élelmiszerválság egyre súlyosabb méreteket ölt, ennek jele, hogy az ország két évtized óta először csökkentette a katonáinak járó fejadagokat is – közölte a dél-koreai országegyesítési minisztérium szerdán.
Neverending Branding – a márkánk soha nincs készen, írtuk tavalyi konferenciánk mottójában. Akkor még azt hittük, a két covidos év hozta el az utóbbi évtizedek legmarkánsabb változását, ám az orosz-ukrán háború felülírta a várakozásainkat. Tektonikus változásokat látunk az élet minden területén, fegyverkezés, háborús feszültség, régi konfliktusok
A Lufthansa informatikai rendszerének meghibásodása miatt utasok ezrei rekedtek repülőtereken szerdán. A hibáért a német légitársaság a frankfurti vasútállomáson folyó földalatti munkálatokat okolta, amelynek során több optikai kábelt elvágtak az…
Kiemelték, határozatot kapnak azok, akiknek változott a gépjárműadójuk a tavalyihoz képest. Értesítésben emlékeztetik a fizetésre azokat, akiknek változatlan az adó összege. Nem kapnak sem határozatot, sem értesítést azok, akiket egész évre adómentesség illet meg, és ez a NAV nyilvántartásából megállapítható. Ilyenek például az egyházi jogi személy
Az Európai Bizottság úgy döntött, hogy kötelezettségszegési eljárást indít Magyarország ellen. Brüsszel felszólító levele szerint hazánk nem hajtotta végre megfelelően a vasútbiztonsági szabályokat.
A nyolcszögletűként jellemzett objektum szerintük nem ballon volt, de egy autónál kisebb, lassú dolgot láttak. A Fehér Ház szerint nem földönkívüli eredetű volt.
Még mindig csajok! Miután tegnap bemutattuk a Forma-1-esek barátnőit/feleségeit, most megmutatjuk mennyire voltak romantikusak a versenyzők Valentin-nap alkalmából. Bár javában zajlanak az autóbemutatók és mindenki gőzerővel készül a 2023-as szezonra, azért a Valentin-nap sem merült feledésbe az F1-esek háza táján. Kelly Piquet például egy óriási (
Márciustól végre nagyobb mértékben csökkent a babaváró hitel referenciakamata, így a büntetés is kisebb lesz, ha elveszíti valaki a támogatást. Emiatt érdemes megfontolni a szerződéskötés elcsúsztatását a következő hónapra. A különbség több mint félmillió forint is lehet – írja a Bank360.hu.
Január óta Sabjányi László a Bolt hazai ügyvezető igazgatója, aki decemberben még a Wolt magyar leányvállalatát vezette. A dolog érdekessége, hogy bár itthon egy ideje már nem, de nemzetközi kontextusban a Bolt és a Wolt egymás versenytársai.
2023 nyarán lesz 5 éves az Online Számla hazai rendszere, amelyet 2018. július 1-jével indított el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a számlaadatok valós idejű, kötelező adatszolgáltatása érdekében. A BDO Magyarország adózási és IT-szakértői az Online Számla adatszolgáltatás kapcsán tapasztalt hibákat összegyűjtve 4+2 típusra hívják fel a figyelmet az a
Az orosz gazdaság zsugorodik, de fenn kell tartani a nyomást, ezért az Európai Bizottság egy újabb, tizedik szankciócsomagot javasol Oroszország ellen, ez kereskedelmi tilalmakra és az országba irányuló technológiaexport ellenőrzésére vonatkozik – jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szerdán az Európai Parlament strasbour
Kiadta legfrissebb APT Activity Report jelentését az ESET Research. A riport a vírusvédelmi megoldásairól ismert ESET kutatóinak felfedezéseit tartalmazza az Advanced Persistent Threat (APT), vagyis a fejlett és tartós fenyegetést jelentő szervezett csoportok tevékenységét illetően, a 2022 szeptemberétől december végéig tartó időszakban. Az Oroszor
A magyar kormány kedvenc milliárdosa átrendezte portfólióját. Amazon, Rivian, Tesla – mint nyert a legnagyobbat? A 4,4 milliárd dollárt kezelő Soros Fund Management nagyot nyert azzal, hogy a mélyponton bevásárolt Tesla-részvényekből. A Portfolió összeállítása szerint Soros alapja: megszabadult az Amazon-részvényeinek felétől (901 millió darabjuk m
A 21 férfi távolsági buszjáraton utazott, és az utasokhoz fordulva, de az autóbuszvezetőnek címezve, többször olyan kijelentést tett, hogy nyakon szúrja.
Bár az elektromos eszközök kapcsán az alkalmazkodhatóság, a kényelem, a sokoldalúság és a biztonság mára kissé átfordult az elcsépelt kategóriába, a közlekedésben ezek igenis nagyon fontos aspektusok.
Manapság nem titok a rajongók előtt, hogy a kedvenc sztárjaik mivel töltik a mindennapjaikat, ennek köszönhetően pedig biztosak lehetünk benne, hogy ha a Valentin-napi cukiság verseny lenne, egyértelműen Zac Efron nyerné.
Az állampapírok iránti kereslet növekedésével már több mint 700 ezer lakossági ügyfél vezeti az értékpapírszámláját a Magyar Államkincstárnál (MÁK), ezért is fontos további állampapír-értékesítési pontok nyitása - mondta Bugár Csaba, a kincstár elnöke.
Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő és Litkei Máté, a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézetének igazgatója volt a vendégünk. Később pedig érkezett hozzánk Sayfo Omar, a Migrációkutató Intézet vezető kutatója.
Az Európai Unió szabályozó hatósága felszólította az EU-ban működő bankokat, hogy még azelőtt alkalmazzák a bitcoin korlátozást, hogy az jogerőre emelkedne. Az Európai Központi Bank szerint a kriptot pedig kockázatos eszközként kell kezelni. Az Európai Unió bankjainak még a Bázeli Bankfelügyeleti Bizottság (BCBS) által meghatározott normák hatályba
A tavalyi óvatos, részleges nyitást követően fellendült a hongkongi turizmus, az érvényben maradt beutazási követelmények, mint az oltási igazolás, a kötelező karantén és a negatív teszt szükségessége viszont még mindig…
Hamarosan küldi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a gépjárműadó értesítéseket, határozatokat, az első részletet 2023. március 15-éig, a másodikat szeptember 15-éig kell befizetni - hívta fel a figyelmet az adóhivatal szerdán az MTI-nek küldött közleményében.
Galambos Lajosnak a hírek szerint ma kellene bevonulnia a börtönbe, ám a mulatós sztár nem jelent meg a büntetés-végrehajtási intézménynél, ahol újságírók várták. Most azt nyilatkozta: úgy érzi magát, mint egy űzött vad.
A kovaföld egy teljes mértékben biztonságos, hozzáadott anyagoktól mentes, ásványi anyagokban gazdag, természetes szagtalan por, ami számtalan területen fejti ki jótékony hatását.
Major Tamás látta meg benne a tehetséget, Weöres Sándor volt a legjobb barátja, és csodálja Liv Ullmannt, akinek az életrajzát ő fordította magyarra. Tévéje nincs, de lemezjátszója igen. Interjú.
Uniós összevetésben a hazai lakásárak növekedése rekordszintű: 2010-hez képest 2022 III. negyedévére a lakásárak 2,7-szeresükre emelkedtek. Hasonló volt a tempó Ausztriában és Csehországban (2,3-2,4-szeres emelkedés), ugyanakkor Romániában csak 16 százalékkal drágultak a lakások. A KSH adatai szerint 2022 harmadik negyedévében a lakásárak növekedés
Többek között az orosz-ukrán háború, az országgyűlési választás, valamint Berki Krisztián és Cristiano Ronaldo kisfiának a halála érdekelte a kattintások alapján a magyar internethasználókat leginkább 2022-ben - tájékoztatta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Kommunikációs Igazgatósága.
Egyedi szabás szerint készült pécsi kesztyűben lépett fel Rihanna az Egyesült Államok legnagyobb közönséget vonzó sporteseménye, a Super Bowl half time show-ján.