A Coca-Cola kedden délután bejelentette, hogy 2022 negyedik negyedévében a vállalat árbevétele éves szinten 7 százalékos növekedést követően 10.1 milliárd dolláron alakult. A Coca-Cola Company a keddi tőzsdenyitást megelőzően bejelentette, hogy 2022 negyedik negyedévben a társaság nettó árbevétele éves szinten 7 százalékkal nőtt meg, ezzel 10.11 mi
Egy kisméretű, 11 ezer méter magasságban haladó, mozgása alapján meteorológiai ballonnak tűnő ismeretlen légieszközt fedeztek fel kedden Románia légterében, amely miatt riasztották a légierő vadászgépeit – erősítette meg az MTI-hez is eljuttatott közleményében a román védelmi minisztérium (MAPN).
Brutális lefolyású betegség ütötte fel a fejét Afrikában, ahol a vérzéses lázat okozó Marburg-vírus ütötte fel a fejét, ami a világ egyik leghalálosabb betegségének számít.
„Ma megállapodtunk abban, hogy a következő időszakban is fenntartjuk a stratégiai együttműködésünket a nukleáris energia területén” – utalt a Franciaországgal kötött együttműködésre a külgazdasági miniszter.
A fővárosban és a megyeszékhelyeken is jelentősen emelkedett a fedett gépkocsibeállók iránti kereslet, ami meglódította az árakat: van olyan fővárosi kerület, ahol egy év alatt harminc százalékos a drágulás - közölte az Otthon Centrum az Mti-vel kedden.
Fernando Alonso várja már karrierje új fejezetét az Aston Martin pilótájaként. Az új kaland a tegnapi autóbemutatóval gyakorlatilag megkezdődött, hiszen először vett részt hivatalos eseményen zöld overálban. A 41 esztendős versenyző nagy potenciált lát az új csapatában, és nyilván mielőbb nyerni szeretne, de ha reálisan kell nézni, akkor tudja, hog
A korábbi bajnok reméli, a 2023-es változtatások segítették a Toyota autóit, és reméli, a Coliseumban aratott pont nélküli győzelme nem lesz az egyetlen a NASCAR szezon során.
Az Európai Unió illetékes tanácsa felülvizsgálta és frissítette az adózási szempontból nem együttműködő országok és területek uniós jegyzékét: több országot törölt, ugyanakkor felvette Oroszországot, Costa Ricát, a Brit Virgin-szigeteket és a Marshall-szigeteket; a listán tizenhat joghatóság található.
Kevés az esély, de minden erőfeszítést megtesznek a mentőcsapatok azért, hogy további emberi életeket mentsenek meg a földrengés sújtotta régióban – mondta az InfoRádiónak Egeresi Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem munkatársa, Törökország-kutató, aki az országban tartózkodik.
Felülvizsgálta és frissítette az adózási szempontból nem együttműködő országok és területek uniós jegyzékét az Európai Unió illetékes tanácsa: több országot törölt, ugyanakkor felvette Oroszországot, Costa Ricát, a Brit Virgin-szigeteket és a Marshall-szigeteket; a listán tizenhat joghatóság található.
Februártól nemzetközi ügyfélkapcsolati igazgatóként folytatja munkáját a Prohuman csapatában Reményi Zsuzsanna. A nyolc kelet-közép-európai országban immár több mint 20 ezer munkavállalót foglalkoztató magyar HR szolgáltató célja, hogy hazai piacvezető pozíciójának megtartása mellett 2024-re regionális szinten is vezető szerepet töltsön be a szekto
Ukrajna „finnlandizációja” (kényszerű semlegessége) helyett Európa „NATO-sodása”. Ezzel a képpel szokás érzékeltetni, hogy Putyin elnök szemszögéből stratégiailag visszafelé sül el az ukrajnai háború, aminek legszemléletesebb példája Finnország és Svédország készülő NATO-csatlakozása. Ám mindez csupán – északi hasonlatnál maradva – a jéghegy csúcsa
Attól, hogy jelenleg valóban technikai recesszióban vagyunk, nem kell egy újabb komoly válságtól rettegni - ezt egyhangúan állították a Pénzcentrumnak azok a szakértők, akiket az ijesztőnek tetsző GDP-adatokról faggattunk. Annyi biztos, hogy a forint nem volt okozója a visszaesésnek, de több olyan tényező is van, amire érdemes lehet odafigyelni - a
A magyar lízingpiacon a finanszírozott összeg 859 milliárd forintot tett ki 2022-ben, ami 18 százalékos bővülés az egy évvel korábbihoz képest, a szerződések száma ugyanakkor 14 százalékkal csökkent
Polyák Lilla a Palikék Világa by Manna Három Igazság című műsorában vendégeskedett. A színésznő őszintén beszélt a Gömöri András Mátéval való kapcsolatáról, volt férjéről, és arról, mennyire érdekli az életkora.
Noha a magyar kormány részéről eddig inkább abba az irányba mutattak a nyilatkozatok, hogy a kabinet támogatja az Európai Bizottság tervét, hogy lazítsanak az állami támogatások szabályozásán, addig most már tiltakozó levelet küldtek Brüsszelnek. Vagyis Magyarország is csatlakozott azon tíz tagállamhoz, amelyik egyelőre nem pártolja a lépést. Minde
Egy kisméretű, 11 ezer méter magasságban haladó, mozgása alapján meteorológiai ballonnak tűnő ismeretlen légieszközt fedeztek fel kedden Románia légterében, amely miatt riasztották a légierő vadászgépeit - erősítette meg az MTI-hez is eljuttatott közleményében a román védelmi minisztérium (MAPN).
Biztonsági kockázatok miatt több tucatnyi kínai gyártmányú biztonsági térfigyelő kamerát távolítanak el az ausztrál politikai élet szereplőinek irodáiból.
Arra születtünk, hogy biológiailag alkalmasak legyünk a küldetésünk teljesítésére. A nő arra, hogy gyermeket ad a világnak, a férfi pedig, hogy létrehozza az utódot. Interjú.
Hagyományosan Miklós napján került megrendezésre az országos rozé borverseny Kunszentmiklóson. A 2022 decemberében huszonharmadik alkalommal megtartott megmérettetésen 215 bort bíráltak, ahová az ország tizennyolc borvidékének borászatai és termelői neveztek, valamint 4 minta érkezett Vajdaságból. Az erős mezőnyben nyert nagy aranyérmet Hidegkuti T
Az alvilág egykori meghatározó figurái azt állítják, hogy Portik Tamás ölette meg Fenyő Jánost, a VICO-birodalom fejét. A kecskeméti maffiaperben elítélt Radnai László és a jelenleg is börtönben ülő T. György vallomásai azonban nem tértek ki arra, hogy mi vagy ki állhatott Fenyő meggyilkoltatása mögött.
A párok legszívesebben az ételüket és a telefontöltőjüket osztják meg egymással, a telefon feloldókódja és a fogkefe viszont tabunak számít – derült ki a HMD Global Valentin-nap alkalmából készült kutatásából.
A holland PFZW nyugdíjpénztár 303 millió eurónyi fosszilis tüzelőanyag-befektetést ad el. 78 olyan gáz- és olajipari vállalatról van szó, amelyek nem tesznek eleget a szén-dioxid-kibocsátás csökkentési előírásoknak - írja az NL Times.
Madách Imre születésének 200. évfordulója tiszteletére több tematikus programmal is készülnek a közmédia csatornái. Ezen a héten a Kossuth Rádió jeles drámaírónk életművével foglalkozik a Rádiószínházban, korábban pedig az M2 Gyerekcsatorna indított egy izgalmas felhívást a Hetedhét kaland című ismeretterjesztő műsorában, ahol családi lapszerkeszté
A kormánypárti politikusok egyéb ügyek és szabadságolások miatt nem tudtak megjelenni. A külügyminisztérium képviselője és Lantos Csaba energiaügyi miniszter sem volt ott.
Nagyon szoros végeredmény alakult ki a JWRC első idei futamán, pedig sokáig úgy tűnt, hogy William Creighton simán nyer. A motorháztető azonban másképp alakította a versenyt.