A lap így akar hozzájutni azokhoz az SMS-ekhez, amelyeket Ursula von der Leyen váltott a Covid-járvány idején a Pfizer vezérigazgatójával, Albert Bourlával.
Kedden tartotta 2023-as versenyautójának bemutatóját a Ferrari Forma-1-es csapata. Az olasz istállónak egyértelmű célja van az SF-23-as kódjelű versenygéppel: világbajnok akar lenni!
Tovább növeli részesedését a Waberer'sben a Tiborcz István érdekeltségébe tartozó BDPST - tette közzé a vállalat a BÉT honlapján. A tranzakció sikeres zárásának eredményeként a Merkport (a BDPST 95 százalékos tulajdonában lévő leányvállalat) tulajdoni hányada közel 50 százalékra emelkedhet. Az újabb részvényvásárlással a tőkebefektető holding célja
Kedden Maranellóban bemutatták az új Ferrarit, melynek egy 16 éve tartó nyeretlenségnek kell véget vetnie. Az SF-23 erős alapokra épült – de fel tud-e nőni a feladathoz az új vezért kapó csapat?
Valentin-napon mutatta meg a Ferrari, hogy milyen lesz a 2023-as autójuk arculata. Jól kezdődött az új éra a Scuderia számára, hiszen az első futamokon kimagasló teljesítményeket értek el. Charles Leclerc-t bajnok esélyesként tartották számon, ám ahogy pipálták ki a versenyeket a csapatok, úgy ébred fel a Red Bull is. A maranellói istállónál megjel
Az előző negyedévhez képest nem változott, éves összevetésben 1,8 százalékkal nőtt a GDP az Európai Unióban 2022 negyedik negyedévében – tájékoztatott az Eurostat.
Bombasztikus slágermeccsel, a 2020-as, nézők nélkül befejezett döntő párosításával veszi kezdetét a Bajnokok Ligája nyolcaddöntője, noha sajnos még halftime show nélkül kell szórakozást találnunk, de így sincs min keseregni a Paris Saint-Germain és a Bayern München meccset várva.
A múlt heti budapesti Öt Nemzet Torna remekül szolgálta a felkészülést az áprilisi elitvilágbajnokságra Pat Cortina, a magyar női jégkorong-válogatott szövetségi kapitánya szerint.
Technikai recesszióba került a magyar gazdaság, miután a harmadik és a negyedik negyedévben is visszaesett a GDP. A kilátások abból a szempontból nem túl biztatóak, hogy az idei év első három hónapja is visszaesést hozhat.
Néhány éven belül az elektromos járművek olcsóbbak lesznek, mint a belső égésű motorral hajtottak, így a fogyasztóknak is sokkal könnyebb lesz a választás – jelentette ki Frans Timmermans az európai Zöld megállapodásért felelős uniós biztos ma Strasbourgban az Európai Parlament plenáris ülésén.
Az azóta kirúgott pedagógiai asszisztens újonnan feltöltött Instagram-videójában kiáll korábbi álláspontja mellett, és nem hajlandó önkritikát gyakorolni.
A Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak nagyon széles az eszköztára, ezért nem csak a túlélők ellátásában tudnak segíteni, de szerepet tudnak vállalni a helyreállításban is.
Kiadta legfrissebb APT Activity Report jelentését az ESET Research. A riport a vírusvédelmi megoldásairól ismert ESET kutatóinak felfedezéseit tartalmazza az Advanced Persistent Threat (APT), vagyis a fejlett és tartós fenyegetést jelentő szervezett csoportok tevékenységét illetően, a 2022 szeptemberétől december végéig tartó időszakban. Az Oroszor
A European Journal of Preventive Cardiology című orvosi folyóiratban megjelent metaanalízis szerzői arra figyelmeztetnek, hogy a túl sok tévénézés növeli a trombózis kockázatát. A járvánnyal járó korlátozások és a televíziós filmsorozatok egyre növekvő kínálata mind többeket ültet a tv és egyéb képernyők elé, ami növeli a mélyvénás trombózis és a t
Több mint egy hetet töltött a romok alatt az a 6 éves kislány, akit hétfőn mentettek ki brit és török mentőcsapatok egy összedőlt épület romjai alól. A hihetetlen életmentésről felvétel is készült.
A friss KSH adatok szerint a magyar gazdasági növekedés a 2022-es év egészében kedvezően alakult: 4,6 százalékot tett ki, ám ennek éven belüli lefutása nem volt egyenletes.
Csodálatos kilátások a szerelemben! A csillagok szerint az idei Valentin-nap különösen szenvedélyesnek és romantikusnak ígérkezik három csillagjegy számára. Akik már párkapcsolatban élnek, azok egy igazán különleges napnak néznek elébe, a szinglikre pedig nagy lehetőségek várnak 2023. február 14-én. Cikkünkből megtudhatod, kiknek tartogat csodát a
Indexemelkedéssel indult a kereskedés kedden a több európai tőzsdén. Hétfőn a vezető tőzsdék erősödéssel zártak. A páneurópai STOXX 600 index 0,24 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,10 százalékkal emelkedett a kezdéskor. Londonban 0,27 százalékkal kezdett magasabban az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,20 százalékos, a párizsi CAC-40
Kedd reggeli hírek szerint a Ford az elkövetkező 3 év alatt várhatóan 3800 munkahelyet szüntet meg Európában. Ezzel az elbocsátási hullám Európában is hivatalosan kezdetét vette az autógyártónál. A Ford Europe 3800 munkahelyet szüntet meg a régióban. Az autógyártó megteszi az első lépéseket, hogy 2035-ig átálljon az elektromos járművek gyártására.
A szoptatás a legintimebb és legmeghittebb kapcsolódás, ami anya és gyermeke között létrejöhet, amely ősidők óta az élet természetes velejárója. Kérdés, hogy ennek ellenére miért övezi még mindig akkora stigmatizáció, hogy külön fel kell rá hívni a figyelmet. A kérdés költői, azonban szerencsére több olyan híresség van, aki büszkén osztja meg anyas
„Első plug-in hibrid modellünkkel a Maybach márkára jellemző luxus élményeket az elektromos üzemmód helyi kibocsátásmentes közlekedésének lehetőségével kombináljuk. Az elektromos jövő felé vezető átállásban a Mercedes Maybach S 580 e modell úttörő lépést jelent a nagy múltra visszatekintő márkánk számára. Első tisztán elektromos modellünket pedig m