Az észak-atlanti katonai szövetség a kimerülőélben lévő lőszerkészletek növelését tervezi annak érdekében, hogy segíteni tudja Ukrajnát területének és az emberéletek védelmében - jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben, a tagországok védelmi minisztereinek kedden kezdődő kétnapos tanácskozása előtt hétfőn.
A 2021-es rekord után tavaly lassult a globális vállalatfelvásárlási (M&A) piac: az év második felében az 1980 óta mért legnagyobb összértékű visszaesés következett be - elsősorban az 50 milliárd dollár feletti ügyleteknél -, és a magyarországi piac teljesítménye is hullámzott.
Szövetségbe hívom a magyar fiatalokat, legyenek részesei a Magyar Honvédségnek, ennek a bátor, high-tech, a haza védelmének magasztos feladatát végző közösségnek – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a honvédség toborzását támogató kampány nyitórendezvényén, hétfőn a Bálna Budapestben.
A Samsung a One UI 5.0 frissítéssel kiadta a Camera Assistant alkalmazást a Galaxy S22 sorozathoz. Ez nagyobb felügyeletet tesz lehetővé a kamera viselkedése és teljesítménye felett azok számára, akiknek szükségük van egy fejlettebb vezérre.
A Lidl Magyarországaz év eleje óta közel 200 termék árát csökkentette tartósan azzal a céllal, hogy vásárlói számára a lehető legjobb árakat tudja biztosítani. Az intézkedésnek köszönhetően az érintett termékek akár 25 százalékkal olcsóbban beszerezhetőek.
Január közepén jelent meg egy kormányrendelet, miszerint elbocsáthatják a honvédségtől a 45 évnél idősebb és 25 évnél hosszabb szolgálati idővel rendelkező katonákat.
Minden eddiginél szigorúbb feltételekkel adták ki a kormányhivatal a környezethasználati engedélyt a debreceni akkumulátorgyár építéséhez - közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal hétfőn az MTI-vel.
A magyar középiskolásoknak mindössze 5 százaléka szeretné felsőfokú tanulmányait mindenképpen külföldön folytatni, ugyanakkor külföldi munkavállalást már jelenleg is 37 százalékuk tervez a tanulmányaik elvégzését követően – derült ki a Trenkwaldernek a hazai középiskolások mobilitási terveit vizsgáló felméréséből.
2000-ben jelentős dolog történt: a világ összefogott, és elkötelezte magát azon ambiciózus célkitűzések mellett, amelyek millenniumi fejlesztési célok néven váltak ismertté. A célkitűzések – a szegénység csökkentése, a betegségek elleni küzdelem, a gyermekek iskoláztatása stb. – lényegében nyolc konkrét, ellenőrizhető cél köré összpontosultak, amel
Minden eddiginél szigorúbb feltételekkel adták ki a kormányhivatal a környezethasználati engedélyt a debreceni akkumulátorgyár építéséhez - közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Kormányhivatal hétfőn az MTI-vel.
Januárban mutatták be a Nyolc hegy című filmdrámát, mely a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon elnyerte a zsűri díját. Az olasz-belga-francia koprodukcióban készült film Paolo Cognetti olasz író első, 2016-os regényének adaptációja. Az Alpok egyik hegycsoportjában, a Dolomitok magas csúcsai között játszódó történet egy coming of age sztori, a gyerm
Az idei AgromashExpo és AgrárgépShow szakmai fórumai közül kiemelendő az Agriturf 2022. Kft. szervezésében összehívott kerekasztal-beszélgetés is. Ilyen inputanyag-árak mellett felmerül az alternatív tápanyag-utánpótló, talajjavító készítmények használata is, melyek alkalmazásával hosszú távon rendkívül jó eredményeket érhetünk el, mind a talaj-, m
A KSH elnöke 2023. február 1-től Makay Zsuzsannát bízta meg a KSH Népességtudományi Kutatóintézet igazgatói feladatainak ellátásával - olvasható az intézet hírlevelében. Az eddigi vezető, Spéder Zsolt 2022. december 31-i hatállyal kérte az igazgatói feladatoktól való mentesítését.
Belgium becsatlakozik az Európai Bizottság mellett az Európai Unió Bíróságán a homofób-törvényként hivatkozott gyermekvédelmi jogszabály ügyében. A belga kormány álláspontja szerint a törvény diszkriminálja az embereket szexuális irányultságuk és nemi identitásuk alapján - jelentette be az ország külügyminisztériuma hétfőn.
Az MVM a BÉT oldalán tájékoztatja a piaci szereplőket arról, hogy a Nyék-6A számú kút üzembe helyezésével február 13-án megkezdődik a szénhidrogén-vagyon kitermelése és értékesítése a Sarkad közeli Nyékpuszta mezőből. A vonatkozó közlemény szerint a jelentős mennyiségűnek prognosztizálható szénhidrogén-vagyon kutatása és termelése hozzájárul Magyar
Egyre nehezebben működik az orosz légi közlekedési ipar, mert a nyugati szankciók miatt egyre nehezebben lehet beszerezni még az égetően szükséges alkatrészeket is – írja az Index.
A NATO főtitkára szerint Putyin katonák ezreit küldi Ukrajnába, nagyon magas áldozatszámot és veszteségeket vállalva, hogy nyomást gyakoroljon az ukránokra.
A filmesek idén is tartogattak pár meglepetést a Super Bowl alkalmából. Creed, Flash és Sikoly: számos új előzetest mutattak be, amikből mi is kiválogattuk a legérdekesebbeket. Magyar idő szerint vasárnap hajnalban rendezték az ötvenhetedik Super Bowlt, ahol a Kansas City Chiefs és a Philadelphia Eagles csapott össze, végül szoros küzdelem
A bértárgyalás sorozat mai plenáris ülésén a munkáltatói és a munkavállalói oldal képviselői elfogadták a 2023-as évre vonatkozó bérfejlesztés részleteit tartalmazó megállapodás tervezetet. A megállapodás aláírására a BKV Zrt. Igazgatóságának jóváhagyása után kerülhet sor.
Nem hétköznapi élmény a Jamaika csodás világából származó funky rumváltozatokat kortyolni. De minek is tudható be ez a semmivel össze nem hasonlítható intenzív jelleg? Miben rejlik a titok? Ennek a részleteibe engedünk betekintést az alábbiakban, a speciális alkoholos italok kedvelőinek legnagyobb örömére.
A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója szerint Samantha Power USAID-jének a dollármillióival a „globalista propagandát” és a nyomásgyakorló szervezeteket akarják megtolni.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) árverésein mindig akad különleges tétel. Kivételesen úgy is fogalmazhatunk, légből kapott járműre lehet licitálni, amire még nem volt példa: a nyertes ajánlattevő egy repülővel térhet haza.
Elfogadták a 2023-as évre vonatkozó bérfejlesztés részleteit tartalmazó megállapodástervezetet a BKV Zrt. munkáltatói és munkavállalói oldalának képviselői. A megállapodást a BKV igazgatóságának jóváhagyása után írhatják alá, még várhatóan ebben a hónapban - közölte a cég.
Ma üzembe áll az első kút a Sarkad térségében feltárt szénhidrogén-lelőhelyen. Nyékpuszta mezőn a napokban megkezdődik a második kút fúrása is. A kormány a hazai szükségleteket minél nagyobb arányban belföldi forrásból kiszolgálva erősíti Magyarország energiaszuverenitását és az ellátás biztonságát.