Izrael légicsapást hajtott végre a Hamász egy gázai katonai tábora ellen, válaszul egy palesztin területről kilőtt rakétára – közölte az izraeli hadsereg hétfőn.
A Kereszténydemokrata Unió (CDU) kapta a legtöbb szavazatot a Berlinben tartott tartományi törvényhozási választáson a hétfőn közölt hivatalos előzetes végeredmény szerint.
„Sosem titkoltam a véleményem, ez az öttusa versenyzőellenes, nemcsak az idősebbeket, a fiatalokat is kizsigereli" - állítja a friss házas, rutinos olimpikon, mégis ott akar lenni a párizsi játékokon.
Pluszban indítottak hétfőn a főbb nyugat-európai tőzsdemutatók a pénteki záróértékükhöz képest. A londoni FTSE index 0,16 százalékkal, a frankfurti DAX index 0,10 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 0,29 százalékkal erősödött a kereskedés kezdetén. Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,33 százalék pluszt jelzett nyitáskor. Az északi-tengeri Bren
A Széchenyi Kártya MAX+ és a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogram meghirdetésével összeállt az a termékkínálat, amely arra hivatott, hogy állami támogatás mellett biztosítsa a hazai kis- és középvállalatok finanszírozását – hívta fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A Baross Gábor hitelek és a Széchenyi kártya Max+ konstrukciók révén kigazdálkod
Az informatikai rendszerek elleni támadások rendkívül megszaporodtak. A hazai Hackrate egyedülálló fejlesztése azonban új szintre emeli a cégek IT biztonságát. Az informatikai startupok fejlődését is segítő Start it @K&H inkubátor szerint, a vállalatokat az etikus hackerek globális közösségével összekapcsoló platform hatékonyabban tudja feltárn
Mintegy 46 ezer háztartásban szűnt meg az áramszolgáltatás, a Gabrielle ciklon Új-Zéland északi részén pusztít. A hatóságok heves esőzésre és szélre figyelmeztettek, és több száz repülőjáratot töröltek. Az országban rendkívüli állapotot hirdettek.
Nem meglepő módon az energiaárak, a recesszió és a gazdaságpolitika lehetőségei érdeklik most leginkább a partnereinket, akik számára az európai gazdasági kilátások kulcsfontosságúak.
A tavalyi ezüstérme után idén is jól akar szerepelni a budapesti fedettpályás öttusa idénynyitón Marosi Ádám, aki ezzel a versennyel nekivág az olimpiai ciklusnak.
Noha a kedvezőtlen feltétek továbbra is fennállnak, javultak az idei növekedési kilátások, az európai uniós gazdaság elkerüli a recessziót - közölte az Európai Bizottság a hétfőn közzétett téli időközi gazdasági előrejelzésében.
A Kereszténydemokrata Unió (CDU) kapta a legtöbb szavazatot a Berlinben tartott tartományi törvényhozási választáson a hétfőn közölt hivatalos előzetes végeredmény szerint.
A vásárlók véleménye szerint Magyarország nagy FMCG áruházláncai közül a Lidl a legolcsóbb, a diszkontláncot sorrendben két vetélytársa, a Penny Market és az Aldi követi - derült ki a Pénzcentrum és a Debreceni Egyetem közös, nagymintás felméréséből.
Spanyolország almeríai és granadai régióiban nagyon ígéretesen indult a növényházi uborka szezonja, ám az időjárás miatt várhatóan néhány héttel korábban ér véget a szokásosnál.
A magyar középiskolások 37 százaléka tervezi, hogy a tanulmányok elvégzése után külföldön dolgozik – derült ki a Trenkwalder mobilitási terveket vizsgáló felméréséből.
A magyarok házasságpártiak, és kiállnak a hagyományos családmodell mellett – derül ki a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) kutatásából, amelynek eredményéről a szervezet hétfőn tájékoztatta az MTI-t.
Az infláció 2023 közepétől várható ütemesebb süllyedése az év második felétől adhat új lendületet növekedésünknek - ezt mondta egy lapinterjúban Virág Barnabás. Üzent a kormánynak is ársapkaügyben.
Magyarországon minden 10. percben kap sztrókot (stroke) valaki. Az időfaktor kulcsfontosságú ilyen esetekben, mivel a betegnek minél hamarabb orvosi ellátáshoz kell jutnia. De a túlélésben a társadalmi felelősségvállalás nagyon fontos.
A csatorna szerint rengeteg szerelemre, szexre, intrikára és komoly csatákra számíthatunk. A közel 70 tyúk mellett nyulak, patkányok és egy kutya is színesíti a társaságot.
Magyarország eddig is az egyik legszigorúbb transzferár szabályozási környezettel rendelkezett, és uniós viszonylatban is elég magasnak számítottak a bírságok, de az idei évtől a néhány milliós tételek helyett már több tízmilliós büntetésre számíthatnak azok a cégek, ahol szabálytalanságra bukkan a NAV. Bár első hallásra ezzel csak a multinacionáli
A szíriai és törökországi tragédia az egész világot megviselte, mentőcsapatok és civilek ezrei próbálják a túlélőket megmenteni. A mexikói mentőcsapat tagjai épp túlélők után kutattak, amikor rájuk omlott egy megrongálódott épület.