Egyéves lesz a BKK applikációja, a BudapestGO. Az évforduló alkalmából és Budapest születésnapjára is utalva február 14-re 150 forintos napijegy váltható az alkalmazásban.
A kereskedők attól tartanak, hogy borul a kínkeservesen kialakított logisztika, a takarmánygyártók és a gabonafeldolgozók pedig alapanyag nélkül maradnak.
Ma 11 éve érkezett a lesújtó hír, amely az akkor 48 éves Whitney Houston tragikus hirtelenséggel bekövetkezett haláláról számolt be. Az énekesnő rövid életét számos mélypont árnyékolta be, ám volt mellette egy személy, aki mindig készen állt arra, hogy felsegítse őt a padlóról – megmenteni azonban sajnos már nem tudta.
A német fővárost magyar turisták szemszögéből bemutató tárlat bekerült a művészeti ág egyik legrangosabb nemzetközi fesztiválja, az Európai Fotográfia Hónapja (EmoP) hivatalos programjába. Február 16-tól április 7-ig látogatható a berlini magyar kulturális intézetben (Collegium Hungaricum Berlin – Chb). A Fortepan több ezer berlini vonatkozású fe
Az tiszta ivóvíz hiánya óriási kockázatot jelent a török-szír földrengés helyszínén, ezért most a segélycsapatoknak erre kell majd koncentrálniuk az erőiket, mert a kolera eleve jelen van a térségben – mondta a víruskutató.
A hátkényelem szempontjából az autóülés még nincs a végsőkig átgondolva. Az elmúlt évtizedekben folyamatosan bővült az autóülések hátbarát funkcióinak arzenálja. Az Aktion Gesunder Rücken (AGR) (Akció az egészséges hátért) egyesület is elgondolkodott azon, hogy a jövőben milyen funkciókkal lehetne még inkább elősegíteni a megfelelő háttartást. A
A Koliken-kerékpárok története a rendszerváltáskor indult, a motorkerékpár-alkatrészek importjától fokozatosan jutottak el a saját gyártású biciklikig.
Az IndyCar előszobájának számító sorozat előző évi bajnokának, Linus Lundqvistnek nem jutott ülés idénre sem a legnagyobb presztízsű amerikai formaautós sorozatban, sem máshol. Ez annak fényében különösen zavaró, hogy az értékelésben mögötte végzők közül másoknak összejött az előrelépés. Úgy tűnik, Lundqvist idén jobb híján alkalmi szereplésekkel v
Jerome Powell, a Fed (Federal Reserve System) jelenlegi elnöke, 2018-as hivatalba lépése óta komoly hatást gyakorolt a kriptovilág alakulására. Tavalyi
A nicaraguai kormány szókimondó bírálóját, Rolando Álvarez római katolikus püspököt 26 év börtönbüntetésre ítélték, és megfosztották nicaraguai állampolgárságától pénteken.
A terápia részben fejlesztés, de benne van az is, hogy a kutya egyszerűen örömet okoz az időseknek. Ők pedig ezt rengeteg simogatással hálálják meg. Kósza, a képzett terápiás kutya ezt nem is bánja, mert imádja, ha szeretik.
A baranta idehaza egyre nagyobb népszerűségnek örvend. De miről is beszélünk, ha a baranta szóba kerül? Erre kerestük a választ Litkei Mátéval, az Országos Baranta Szövetség társadalmi elnökével. Interjú.
Szünetel a vonatközlekedés a Keleti pályaudvar és Rákoshegy, valamint a Keleti és Pécel között, és több vonalon is jelentősen, akár 2 órával is megnőhet a menetidő, miután szombaton hajnalban Rákos állomásnál egy tehervonat áramszedője letört és leszakadt a felsővezeték - közölte a Mávinform az MTI-vel.
A hollywoodi hírességek körében kicsit sem meglepő, hogy valaki jobb csengésű, különlegesebb vagy feltűnőbb névválasztással tegye sikeresebbé a karrierjét.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.