Ma reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, Európában és Amerikában azonban eséssel indulhat a nap. Gazdasági események szempontjából elérkeztünk a hét legfontosabb napjához, ugyanis a KSH ma reggel tette közzé a januári magyar inflációs adatokat, amelyek a várt 25 százalékos emelkedésénél jóval magasabba, 25,7 százalékos árnövekedésr
Határozottan kijelenthetjük, hogy a bő szárú nadrágok idén minden fazont háttérbe szorítanak. A közösségi médiában, a kifutókon és a divatfővárosok utcáin a széles szárú fazon térhódítása egyértelműen látható különböző párosításokban.
A Lidl Magyarországot is tulajdonló Schwarz Csoport tagvállalatai mintegy 400 millió forintnak megfelelő euró gyorssegélyt nyújtanak a földrengés által sújtott térségben élő emberek megsegítésére. “A katasztrófa áldozatainak a lehető leggyorsabban kell segítséget nyújtanunk, ezért a közös adományt a Német Vöröskereszt Katasztrófavédelmi Szervezet
Az előzetesen várt 25% helyett 25,7%-ra emelkedett januárban az infláció Magyarországon, a Portfolio által megkérdezett szakértők közül senki sem számított ilyen magas értékre. A jó hír, hogy az élelmiszerek drágulása már mérséklődött, bár ennek oka a magasabb bázis volt, havi alapon még erősödött is az áremelkedés.
Közeledik a Valentin-nap, amire a párok már hetek óta tervezhetik a tökéletes programot. Azoknak viszont, akik kicsúsztak az időből, szeretnénk ajánlani néhány romantikus úti célt, melyek mindenkinek felejthetetlen élményt nyújthatnak. Íme hat kiváló, minden igénynek megfelelő lehetőség!
Antibiotikum és asztma gyógyszer Az antibiotikum a kórokozó ellen veszi fel a harcot, segítségével a bakteriális fertőzés kezelhető. Az asztma gyógyszerek pedig a...
Az elmúlt hónapokhoz hasonlóan élelmiszerért jóval többen fizetünk, mint egy évvel ezelőtt, de az energiaárak sem kímélik a pénztárcánkat. Januárban a fogyasztói árak átlagosan 25,7 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos hónapjához képest – derül ki a KSH tájékoztatójából. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelk
Fél százalékkal csökkent a brit hazai össztermék (GDP) értéke tavaly decemberben - közölte pénteken a brit statisztikai hivatal (ONS). Novemberben 0,1 százalékos növekedést mértek a brit gazdaságban havi összevetésben.
Gyengébb termést takaríthattak be az elmúlt évben a hazai almaültetvények tulajdonosai. A Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeb nyár végén 300350 ezer tonnás almatermést jósolt a 2022-es évben, a tényleges mennyiség viszont 280 ezer tonna lett, melyből 200 ezer tonna volt ipari minőség és csak 80 ezer tonna kerülhetett étkezési c
A Yahoo a vállalaton belüli jelentős átszervezések részeként a teljes munkaerő több mint 20 százalékának elbocsátását tervezi, a leépítés a vállalat ad tech szektorában dolgozók mintegy 50 százalékát érinti - írja a Reuters.
Januárban a vártnál kevésbé, de három havi csúcsra emelkedett az infláció Kínában a pekingi nemzeti statisztikai hivatal, az NBS pénteken publikált kimutatása alapján.
Az idei év első hónapjában a KSH frissen közzétett adatai szerint a fogyasztói árak átlagosan a decemberinél ütemesebben, 2,3 százalékkal nőttek. A drágulás éves összevetésben a nyugdíjasokat 27,4 százalékkal sújtotta.
A Listerine meghívásos tenderfolyamat során választotta ki a full-service ügynökséget 2023-as kommunikációjának támogatására.A Johnson & Johnson tavaly augusztusban hirdetett tendert szájhigiénés márkája, a Listerine 2023-as kommunikációs feladatainak ellátására, amelynek során a Mediator kreatív koncepciója bizonyult győztesnek.„Szívügyünk az egés
Emmanuel Macron francia elnök nem zárta ki pénteken, hogy Franciaország harcigépeket küldjön Ukrajnának, de arra figyelmeztetett, hogy ehhez hosszú idő kellene, Ukrajnának pedig gyorsabb segítségre van szüksége.
A Dunaferrt tönkretették a korábbi tulajdonosok, vállalatvezetők, a háború, az elhibázott brüsszeli szankciók és az energiaválság – közölte Czomba Sándor államtitkár.
Minimális elmozdulással kezdte a pénteki napot a forint a devizapiacon, vagyis alig reagált arra, hogy januárban a vártnál nagyobbat emelkedett az infláció. Persze ennek kettős hatása van, hiszen a negatívum mellett a forint szempontjából kedvező lehet a magas kamat fennmaradása.
A tartós élelmiszerek piacán folytatja a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) célzott hatósági akcióit, amelyek célja, hogy feltárja a magyarországi élelmiszer-termékláncok versenytorzulásait - közölte a GVH csütörtökön az MTI-vel.
Megoldást az hozhat, ha a vasmű megbízható tulajdonost kap – közölte Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.
Az Európai Bizottság javaslatát végül elfogadták az uniós csúcson: a tagállamok pénteken beleegyeztek, hogy lazítanak a kormányok által fizethető állami támogatási rendszer lazításán. Mindez azt is jelenti, hogy a magyar kormány által is tervezett költségvetési osztogatást részben támogatja Brüsszel. A kérdés az, hogy mennyire tesz ez be az egysége
2023. januárban a fogyasztói árak átlagosan 25,7 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Az elmúlt egy évben a háztartási energia és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább.
Daniel Ricciardo idén nem versenyez a Forma-1-ben, a Red Bull tartalékpilótai szerepe jutott neki mindössze, miután a McLaren elengedte a kezét. Az ausztrál az ESPN Unlapped című podcastjének vendége volt, és ott válaszolt rajongói kérdésekre, illetve a legnehezebb versenyéről is beszélt. Ezenkívül szóba került természetesen a jellegzetességévé vál