A szenzációt keltő sneaker március 7-étől lesz kapható. Első hallásra nagyon furcsa párosításnak tűnik a kifinomult Tiffany&Co és a vagány, az utcai stílust uraló Nike együttműködése. Az ember csak találgatja, hogy ebből vajon mi sülhet ki, és egyáltalán: hogyan találták meg egymást ezek a felek, hogy közönségüket egy limitált darabbal szórakoz
Vajon mit tennénk, ha azt a diagnózist kapnánk, hogy már csak hónapjaink vannak hátra? A Netflix Éjféli klub című sorozatának hősei azután kezdenek el igazán élni, hogy kimondják rájuk a „halálos ítéletet”.
A felek áttekintették a gazdaság, valamint a járműipar helyzetét, a rövid és hosszú távon jelentkező kihívásokat. A közlemény szerint Nagy Márton hangsúlyozta az autóipar és az akkumulátorgyártás jelentőségét, valamint rögíztette, hogy az Audi meghatározó szereplője a gazdaságnak, 12 ezer családnak biztosít megélhetést, árbevétele megközelíti a 8 m
Újabb gyorsított ágazati vizsgálattal és rajtaütésekkel folytatódnak a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) célzott hatósági akciói, amelyek célja, hogy feltárják a hazai élelmiszer-termékláncok versenytorzulásait. A versenyhatóság különböző élelmiszerpiaci szereplőknél tartott helyszíni kutatást.
Tavaly a Szallas.hu portálon leadott belföldi foglalások száma 34 százalékkal nőtt 2021-hez képest, a kiemelt időszakok már a járvány előtti, 2019-es szintet hozták vagy túlszárnyalták.
A GLAMOUR-nál hiszünk a rendszerszintű változásokban, és abban, hogy minden út az őszinteséggel kezdődik. A GLAMOUR.hu online szerkesztője, Ivanova Daniela kerekesszékesként segít, hogy sokkal többet megtudj a fogyatékossággal élők mindennapjait érintő problémákról - annál is inkább, mert kellő edukációval tehetnénk azért, hogy az életük könnyebb é
Horváth szerint nem zárható ki, hogy a bűnözői csoportok egyszer csak nem egymás ellen, hanem a határ ellen fordítják a fegyvereiket, de ezzel saját magukat büntetnék.
Ford Fiesta ST a kölni gyárban. Fotó: Ford Folytatódnak a leépítések a kölni Ford autógyártónál. A vezetés a következő két-két és fél évben 3200 állást akar megszüntetni - mondta Katharina von Haken, a Ford gyár üzemi tanácsának helyettes vezetője hétfőn. Az év elején a Fordnak még 14 000 alkalmazottja volt a német városban. A munkavállalók számára
A Cinema Niche csapata olyan nemzetközi fesztiválkedvenc művészfilmeket hoz Budapestre, amik máshogy sosem kerülnének a széles vászonra. Hisznek a mozi közösségteremtő erejében, ezért a premierek után hajnalig tartó bulikon várják a közönség visszajelzéseit. Ajánló a februári Forbes magazinból. A Cinema Niche 2018-ban indult, az egykori – és jelenl
Az előrejelzések szerint a 2022-es növekedés 4,8 százalék körül alakult, idén pedig 1,5 százalékkal nőhet a GDP; az ország finanszírozható marad, a kormányzati programokra a pénzügyi keretek rendelkezésre állnak - mondta Kovács Árpád, a Költségvetési Tanács (KT) elnöke a Gazdálkodási és Tudományos Társaságok Szövetsége Gazdasági és Külgazdasági Tag
Kigyulladt egy menetrend szerint közlekedő busz a 73-as főút 12-es kilométerénél, Veszprém térségében. A veszprémi hivatásos tűzoltók két vízsugárral eloltották a lángokat. A járat utasait egy másik autóbusz továbbszállította.
Már hét magyar mentőcsapat dolgozik a katasztrófa sújtotta területen és három mobil mentőállomást is küldtünk. Több mint 19 ezer áldozata van eddig a földrengésnek.
Aggódnak a rajongók Járai Máté miatt. Az RTL-től nemrégiben elbocsátott színész az orvosától jelentkezett be. A hideg és az utóbbi hetek eseményei miatti stressz legyengítette a szervezetét.
„A Mercedes csillag napjainkban és korábban is egyedi történelmünket jelképezte, azt az úttörő szellemet, amely mindig meghatározó volt a márkánk számára, valamint az állandó innovációs erőt, amely lehetővé teszi a mobilitás új korszakának elindítását. Ezt jelképezi szlogenünk is: ‘It’s a sign of new times’. A kampány ismét megjeleníti, hogy számun
A böngésződ nem támogatja a hanglejátszást. Kérjük, próbáld másik böngészővel. 3:04 - Mindennapos lett a járműhasználat, összefonódott az életünkkel, így észre sem vesszük, hogy már vezetünk, oda kellene figyelni. 5:37 - Nekünk autóvezetőknek is kellene egy automatizmus, hogy beülünk, és indítás után bekapcso