2023. február 10. péntek

febr. 10
11:33
Kapott egy-két pofont a forint délelőtt (Portfolio)
Minimális elmozdulással kezdte a pénteki napot a forint a devizapiacon, délelőtt azonban érdemben gyengült a hazai deviza, miközben romlott a piaci hangulat és erősödött a dollár.
febr. 10
11:36
Az Ökumenikus Segélyszervezetnek gyűjtött adományt a Magyar Posta (Demokrata)
Csaknem 20 millió forintnyi adományt gyűjtött a posta az Ökumenikus Segélyszervezetnek.
febr. 10
11:36
Apáti Bence: Gyurcsány ismét alulmúlta önmagát (Mandiner)
A hétvégén is leginkább ilyen szúró- és vágóeszköztöréseket láthattunk.
febr. 10
11:36
Zöld utat kapott a ‘Britcoin’, érkezik a digitális font Angliában (BitcoinBázis)
A Britcoin névre keresztelt kezdeményezés, vagyis a digitális font létrehozására és bevezetésére irányuló törekvés, célegyenesbe látszik érni. A megvalósításra vonatkozó
febr. 10
11:38
Román liberális támad, amerikai republikánus véd: a brüsszeliek még több halott szlávra vágynak (Mandiner)
Az amerikaiak szerint azért támadják Orbán Viktort, mert tudják, hogy az ő üzenete a józan ésszel gondolkodó, normális embereket szólítja meg Nyugat-szerte.
febr. 10
11:39
Mi várható a műtrágyapiacon 2023-ban? Hogyan készüljenek fel a magyar gazdák? (Agroinform)
Nem a hektáronkénti termésmennyiség számít, hanem az 1 tonnára eső termelési önköltség.
febr. 10
11:39
Életveszély kilépni az utcára, 15 kilós lámpák potyognak az égből Új-Zélandon (ATV)
Életveszélyes utcai lámpákra figyelmeztetnek Új-Zélandon, a fővárosban több száz világítótest van, amelyek bármikor az emberek fejére eshetnek a wellingtoni városi tanács szerint - írta a Guardian brit lap online kiadása pénteken.
febr. 10
11:39
Hidrogénes kamionok érkeznek Európa útjaira (autopro)
A holland zepp.solutions idén szállíthatja ki első hidrogén üzemanyagcellás nyerges vontatóit.
febr. 10
11:39
Veszélyes és mérgező mind: ezt az 5 ételt soha ne add a kutyádnak – Nagy baj is lehet belőle! (Femcafe)
Te vajon mennyire ismered a házi kedvencek etetési szabályait? Ha kezdő gazdi vagy, és van némi kétséged, mit is adhatsz a kutyusnak, akkor cikkünk segítségedre lehet!
febr. 10
11:39
Végre valaki kimondta azt, amit mindenki gondol: Leonardo DiCaprio egyre kellemetlenebb (Joy)
Úgy fest Leonardo DiCaprio hódításai elkezdték szúrni néhány ember szemét.
febr. 10
11:42
Ezek voltak minden idők legdrágább Super Bowl reklámjai (MMonline)
Humoros, informatív vagy épp megható – mindegy, de dollármilliókból készül el egy-egy Super Bowl reklámszpot, minimum ötmilliót költenek rá a cégek és rendszerint sztárok vendégszerepelnek bennük. Rekorderek persze itt is vannak, a tíz legdrágább reklám között főként a techcégek és az autómárkák képviseltetik magukat. (kiemelt fotó: NFL) Az NFL dön
febr. 10
11:42
Gulyás Gergely meglepő dolgot mondott az EU-s pénzekről egy háttérbeszélgetésen (Nyugati Fény)
Váratlant húzott.
febr. 10
11:45
Veszteséges kezdés az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Csökkenéssel indult a kereskedés pénteken a főbb európai értékpapírpiacokon.
febr. 10
11:45
A Wednesday miatt nem szerepelhetett Jenny Ortega egy másik népszerű sorozat új évadában (SzMo)
A színésznő a Te második évadában játszott, de hiába voltak az alkotóknak még tervei a karakterével, a Wednesday bekavart.
febr. 10
11:48
390 milliárd forintot vett ki a kormány a Rezsivédelmi alapból (Menedzsment Fórum)
Óriási összeget csoportosított át a kormány egy tollvonással, 390 milliárdot tettek ugyanis át egy friss kormányhatározat szerint.
febr. 10
11:48
Földrengésbiztos épületek: az egyszerűség előny lehet az őrült nagy erőkkel szemben (Infostart)
A talaj rétegződését, összetételét, a terület fekvését is vizsgálni kell egy földrengésbiztos létesítmény tervezésekor, valamint azt is, hogy milyen erőhatások érhetik az épületszerkezetet. Erről Vadász Bence beszélt az InfoRádióban. Az építész a törökországi földrengéssel összefüggésben arra is kitért, hogy az érintett térségben hagyományos módon
febr. 10
11:48
Polyák Lilla nehéz döntést hozott a fiai miatt (AC News)
Néhány éve a korábbi családi egységnek kellett elköszönnie, amikor elvált. Nemrégiben pedig nagyfiától kellett elbúcsúznia, hiszen a tengerentúlon tanul tovább.
febr. 10
11:51
Szálló por – NNK: kedvezőtlenül alakul több település levegőminősége (Alternatív Energia)
Kedvezőtlenül alakul több település levegőminősége - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) az MTI-vel szerdán.
febr. 10
11:51
Ötpontos terv született a geotermikus energia magyarországi fejlesztésére és megalakult a klaszter is (Portfolio)
Széleskörű szakmai és társadalmi konszenzus mutatkozik abban, hogy a geotermikus energia minél szélesebb körű hasznosítása elengedhetetlen hazánk energiaszuverenitásának megerősítéséhez - jelentette ki Biró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) elnöke a mintegy húsz szakmai szervezetet tömörítő Magyar Geotermikus Kla
febr. 10
11:51
Újabb leállás jön az OTP-nél: ezek a szolgáltatások nem fognak működni péntektől (Pénzcentrum)
Az OTP korábbi közlése szerint fejlesztési okokból 2023. február 10-én, pénteken 21.00-tól február 11-én 12.00-ig, az online számlanyitás és szerződés megkötése, illetve minden olyan digitális szolgáltatás, amely elkészült dokumentumot vagy kivonatot jelenít meg, nem lesz elérhető. További leállások is várhatók még február folyamán.
febr. 10
11:54
Kavarog az amerikai tőzsde: elbocsátás a filmiparban, bakizott az új technológia (Infostart)
Masszív elbocsájtásokba kezd a Disney, amivel több mint 5 milliárd dollárt takarít meg. Mindez lökést adott a médiacég részvényeinek. Közben a Google gazdája, az Alphabet súlyos árfolyamvesztéssel küzd, új mesterséges intelligencia chatbotja hibás válasza miatt.
febr. 10
11:54
Túl lehetnek az inflációs csúcson a csehek (Piac és Profit)
Januárban 17,5 százalékra emelkedett az éves szintű infláció Csehországban a decemberi 15,8 százalékról – közölte a Cseh Statisztikai Hivatal.
febr. 10
11:54
Szörnyű pusztulás fenyegeti San Franciscót az idei Valentin-napon, és feltárulnak a titkok? (Promotions)
Apokaliptikus jóslat egy időutazótól.
febr. 10
11:54
Szigorú biztosítékokkal gyarapodhat az európai Adattörvény (Bitport)
A tengerentúli szolgáltatók képviselői túlzásnak nevezik az illetékes EP-bizottság javaslatait, az uniós fogyasztóvédők viszont támogatják az ügyeskedés további visszaszorítását.
febr. 10
11:54
Gát Ákos Bence: Érdemi eszmecsere vagy „süketek párbeszéde”? (Mandiner)
A kondicionalitási tárgyalások keretében tett magyar erőfeszítések pozitív irányba kellene, hogy befolyásolják a Bizottság idei jogállamisági jelentését. Esélyes azonban, hogy a politikai előítéletek ismételten felülkerekednek.
febr. 10
11:54
Elon Musk kezében van minden idők legerősebb rakétája (Helló Magyar)
Elon Musk űrvállalata, a SpaceX a Starshipet tesztelte.
febr. 10
11:57
Nem lehet késlekedni! Aktuális talaj- és növényvédelmi teendők a szántóföldön (Agroinform)
Februári teendők egy szántóföldi biogazdaságban.
febr. 10
11:57
Munka nélkül kapott több mint félmilliót, felmondott a tanácsadó (ATV)
"Elfogadhatatlan, hogy egy tanácsos nettó 6500 lejes fizetést kap anélkül, hogy a munkaköri leírásnak megfelelő munkát kellene végeznie" - indokolta a döntését a becsületes tanácsadó.
febr. 10
11:57
Zaluzsnij: Áthaladt Románia és Moldova légterén két orosz rakéta, mielőtt elérte volna Ukrajnát (444.hu)
Az ukrán vezérkari főnök szerint a Kalibr típusú rakétákat a Fekete-tengerről lőtték ki.
febr. 10
11:57
Szívmelengető: Magyar mentőtacskó is túlélők után kutat Törökországban, mutatjuk a bátor kis négylábút (Femcafe)
Smile az egyetlen mentőtacskó Magyarországon, jelenleg ő is a törökországi földrengés áldozatai után kutat.
febr. 10
11:57
A Wednesday miatt nem szerepelhetett Jenna Ortega egy másik népszerű sorozat új évadában (SzMo)
A színésznő a Te második évadában játszott, de hiába voltak az alkotóknak még tervei a karakterével, a Wednesday bekavart.
febr. 10
12:00
Ukrán vezérkari főnök: áthaladt Románia és Moldova légterén két orosz rakéta (HírTV)
Áthaladt Románia és Moldova légterén két orosz rakéta pénteken, mielőtt elérte volna Ukrajnát - közölte Valerij Zaluzsnij ukrán vezérkari főnök.
febr. 10
12:00
Gluténmentes, egészséges és olcsó tekercsalapok – recepttel (WMN)
Amikor elmeséltem a vörös lencse receptjét egy barátnőmnek, hüledezve kérdezte: „Ez tényleg ilyen egyszerű?!” És hogy miért nem sütök ilyet mindennap. Mert eddig nem tudtam, hogy lehet! Na de majd most!
febr. 10
12:00
A James Webb-űrtávcső egy rejtélyes infravörös fény nyomába eredt (Hamu és Gyémánt)
Tizenkét éve a csillagászok észrevették, hogy kettő, körülbelül 500 millió fényévre lévő, összeütköző galaxis meglepően nagy mennyiségű infravörös fényt bocsát ki.
febr. 10
12:00
Varga Judit: Erős nemzetek erős Európájára van szükség (Demokrata)
A miniszter Az Élysée-szerződés hatvan év távlatából című konferencián tartott beszédet.
febr. 10
12:00
Amszterdam betiltja az utcai füvezést a piroslámpás negyedben (Mandiner)
A szexmunkásoknak pedig hajnali 3-kor be kell zárniuk a boltot.
febr. 10
12:06
Fájó változások jönnek a bankszámláknál (Privátbankár)
Sorban teszik közzé a bankok, hogy az infláció mértékével emelik a bankszámlák díjait. Több bank pedig már eleve beépítette ezt az emelést az üzletszabályzatába – írja a Bank360.hu. Drágább lesz a számlavezetés, az átutalás, a készpénzfelvétel, a bankkártya és az sms is.
febr. 10
12:06
Nagy áttörés az EU-csúcson a migrációval kapcsolatban (Infostart)
Uniós csúcsot tartanak Brüsszelben. Csütörtökön személyesen is megjelent és tárgyalt az európai vezetőkkel Volodimir Zelenszkij, akit ovációval fogadtak. Gálik Zoltánt, a Corvinus Egyetem docensét elsőként arról kérdeztük, hogy miről egyeztettek a tagállamok az ukrán elnökkel.
febr. 10
12:06
Videó: így mentették ki a török nagypapát a romok közül a magyar kutató-mentők (SzMo)
Az idős férfi családjából többen nem élték túl a katasztrófát, de ő és másfél éves unokája életben maradtak.
febr. 10
12:06
Áthaladt Románia és Moldova légterén két orosz rakéta (Demokrata)
A Kalibr típusú rakétákat a Fekete-tengerről lőtték ki – közölte Valerij Zaluzsnij ukrán vezérkari főnök.
febr. 10
12:06
Könnyítéssel segítené a GVH a vendéglátóipar szereplőit (Növekedés)
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) lezárta a vendéglátóhelyek italbeszerzéseinek elemzésére indított ágazati vizsgálatát. A nemzeti versenyhatóság több javaslattal is élt az ágazat szereplői számára, valamint jogszabályi könnyítést javasolt a nehéz helyzetben lévő vállalkozások érdekében. Az érintett piac szereplőinek 30 nap áll rendelkezésre, hogy é
febr. 10
12:06
Oktatási szakemberekkel tárgyalt az árnyékkormány csütörtökön (Nyugati Fény)
Ezzel keresik a választ a rendszerszintű problémákra.
febr. 10
12:06
Ráterhelik az inflációt a bankok a bankszámlákra (Üzletem)
Sorban teszik közzé a bankok, hogy az infláció mértékével emelik a bankszámlák díjait. Több bank már eleve beépítette az emelést az üzletszabályzatába. Drágább lesz a számlavezetés, az átutalás, a készpénzfelvétel, a bankkártya és az sms is.
febr. 10
12:06
Megfizethető, cuki villanyautót gyártottak a kínaiak nem csak nőknek (AC News)
A Magyarországon is jelen lévő kínai gyártó rózsaszínben bemutatott elektromos kocsija, a Panda Mini csak a névrokona az olasz, hasonló nevű autónak.
febr. 10
12:08
Az ukránok szerint Románia és Moldova légterét két orosz rakéta is megsértette (Infostart)
Az ukrán vezérkari főnök azt közölte, hogy a péntek hajnali légitámadás alatt két orosz rakéta is behatolt Románia és Moldova légterébe.
febr. 10
12:08
Valószínűtlen brit vadászgépek átadása Ukrajnának a belátható jövőben (Demokrata)
A brit védelmi miniszter szerint valószínűtlen brit vadászgépek átadása Ukrajnának.
febr. 10
12:09
Kínai kreativitás: az eredeti Mini dizájnját próbálták lenyúlni (Autónavigátor)
Nem csak azért kell levédetni egy formatervet, hogy később azt ne használhassa más, ezzel a procedúrával ugyanis elkerülhető, hogy egy
febr. 10
12:12
Az államfő együttérzéséről biztosította a szír áldozatok hozzátartozóit (Demokrata)
Novák Katalin együttérzéséről biztosította a földrengés szír áldozatainak hozzátartozóit is.
febr. 10
12:15
Fenntarthatóság: Nem elég jónak lenni, be is kell tudni mutatni (ProfitLine)
A Kpmg szakértői szerint a feltörekvő magyar vállatoknak okoz majd a legnagyobb fejtörést a Csrd, azaz a fenntarthatósági jelentések Európai Unió által előírt rendszere, ami alapján először 2026-ban kell beszámolót közzétenni a 2025-ös év eredményeiről, kitekintéssel a jövőt illetően. A felkészülési idő most még soknak tűnik, de a jelentési keretre
febr. 10
12:15
A gyomorfekély szövődményei (WebBeteg)
A gyomorfekélyt gyakran súlyos szövődmények kísérik, amelyek kórházi kezelést igényelnek, mivel akár halálhoz is vezethetnek.

Keresés