Kínai hírforrások szerint az Nvidia három új chipet is piacra dobhat hamarosan az országban, annak ellenére, hogy az amerikai kormány nemrég már egyszer megakadályozta, hogy a vállalat a kínai piacra vigye két csúcskategóriás AI-chipjét, valamint egyik gaming chipjét is.
Törökország rendkívül fontos regionális biztonságpolitikai szereplő, hangja megkerülhetetlen azokban a nemzetközi konfliktusokban, amelyek mindannyiunk biztonságát kockáztatják – mondta a miniszter.
Katalin hercegné november 8-án debütált az 1st The Queen's Dragoon Guards vezérezredeseként. Az uralkodónő helikopterrel érkezett a laktanyába, méghozzá egy olyan vagány szettben, amilyenben még sosem láthattuk azelőtt!
Elmondta, idén kiemelten foglalkoztak azokkal az önkormányzati kezdeményezésekkel, amelyek a demenciával élők és hozzátartozóik információhoz való jutását segítik.
Egykor nálunk sokfajta alma termett, egész évben volt a pincében zöld, sárga, bordó meg piros gyümölcs – és ezerféle módon készült belőlük finom étek. A töltött almák hol vacsoraként, hol pedig egy ünnepi ebéd fénypontjaként kerültek terítékre. A kivájásához alkalmas, több mint százhúsz éves karalábévájó ma is szolgálatban van, az almák üregét hasí
A "jó falatokhoz szokott szájnak tetszésére" szeretett volna szakácskönyvet összeállítani Simai Kristóf piarista szerzetes a 18. század végén. Úgy látta, korának népszerű receptgyűjteményét meghaladta az idő, a benne olvasható ételeknél jobb, kiadósabb fogásokra van immár szükség. Erős felütés, de vajon sikerült-e teljesítenie vállalását? Vajon az
A szántás említésekor legtöbben a 30 centiméteres mélységet is meghaladó mélyszántásra gondolnak, pedig a talajforgatás elvégezhető sokkal sekélyebben is. Milyen haszna lehet az akár 6 centiméteres sekély szántásnak, tarlóhántásnak?
A kaliforniai Szilícium-völgyben leplezték le tegnap a Pathfinder 1 nevű elektromos léghajó prototípusát, ami még aznap meg is kezdte első tesztrepülését.
Bujňáková hozzátette, idén eddig 70 buszsofőr fejezte be a munkaviszonyát, 34-et tudtak felvenni. A villamosvezetők közül 7 távozott, 8-at vettek fel. A járatok törléséről a honlapján tájékoztat a vállalat, az utasoknak azt tanácsolja, a korlátozások idején használjanak más járatokat. Fotó: Facebook/ Košice - Mesto Košice
Már dübörög a Black November, aminek csak egy része a Black Friday, hiszen sokan már most a karácsonyi bevásárlást tervezik. Függetlenül attól, hogy időt hagyunk a böngészésre vagy az utolsó pillanatban akarunk lecsapni az ideális ajándékra, kiemelten fontos, hogy körültekintően, óvatosan és tudatosan járjunk el. Az Árukereső.hu most 5 hasznos tipp
A High School Musical sztárja most elárulta, szívesen eljátszaná a tragikus körülmények között elhunyt Matthew Perryt egy róla készített önéletrajzi filmben.
Az erősödő importnyomás miatt nehéz helyzetben vannak a hazai fejeskáposzta-termelők, ezért az ágazatban piacszervezésre és nagyobb összefogásra lenne szükség - állapítja meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeB csütörtökön kiadott körképében.
Új sziget keletkezett egy tenger alatti vulkánkitörésből Ivo To (korábban: Ivo Dzsima) közelében – írta a japán meteorológiai ügynökség jelentése alapján a CNN.
Lehet-e bitang nagy rumkészlettel absztinens gyarmatot alapítani? Kitől szerzett Thomas Jefferson tokajit, és miként lendítette fel a borospohárbizniszt Jackie Kennedy? Kupa Enikő és Kovács Tibor kötete a nagy felfedezések korától tárgyalja a bor kultúrtörténetét. A Helikon gondozásában megjelent Borgőzös évszázadok kóstolóval egybekötött bemutatój
Olha Sztefanyisina Magyarország fenntartja magának a jogot arra, hogy Ukrajna EU-csatlakozásának folyamatát önkényesen blokkolja, de nem hiszi, hogy az EU-bővítés folyamatában a magyar problémát kellene a fő akadályként kezelni.