A gyakorló muszlim, tíz gyereket nevelő Yusef Salaamot 1989-ben ítélték tíz év börtönre, amiből hetet le is ült - egy olyan bűncselekmény miatt, amit nem követett el.
Hétvégén rendezik a szlovén Idrija Rallyt, mely egyben a horvát bajnokság szezonzáró versenye is, Szilágyi János pedig igen nagy eséllyel szerezheti meg a bajnoki címet.
Az Eximbank hitelét felvevő vállalatok jelentősen, 41 és 65 százalék közötti mértékben növelték a kivitelüket 6 év alatt - közölte az Eximbank kedden az MTI-vel.
A nemzetközi piacokon vegyes mozgásokat láttunk az elmúlt időszakban, az USA-ba folytatódott a poszt-Fed rali, és tegnap két év után leghosszabb emelkedő sorozatukat produkálták az amerikai piacok: az S&P 500 7, a Nasdaq Composite pedig 8 egymást követő napja zárt emelkedéssel. Ehhez képest a világ más részein inkább negatívba fordult át a hangulat
A 25 éves férfira október 24-én eszméletlen állapotban találtak rá szállásán a Melbourne-től mintegy 300 kilométerre északnyugatra fekvő Nullawil településen.
Szeptemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 7,8, naptárhatástól megtisztítva 7,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest.
Szeptemberben a kiskereskedelmi forgalom volumene a nyers adat szerint 7,8, naptárhatástól megtisztítva 7,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakihoz képest.
"Mi magyarok úgy tartjuk, hogy az egy főre jutó Nobel-díjban, olimpiai aranyéremben és zeneszerzőben a világ élvonalában vagyunk, és ezt tudják is rólunk. Most fölzárkózott negyediknek a családpolitikánk" - hangsúlyozta a kulturális és innovációs miniszter. a Magyar Demokrata hetilapnak adott interjújában.
A sztáredző nemrégiben kérte meg párja kezét, most részletesen is elárulták, hogyan zajlott az eljegyzés. Az esküvő lehetőségéről is őszintén beszéltek.
A kiskereskedelmi forgalom volumene 7,3 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva, míg az előző hónaphoz képest lényegében változatlan maradt - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb jelentéséből.
Az energiaárak összeomlása miatt az importunk beszakadt, az exportunk pedig valamennyire tartja magát a kedvezőtlen külső környezetben és e kettő eredményeként 1,263 milliárd eurós külkereskedelmi mérleg többlet alakult ki Magyarországon idén szeptemberben – közölte ma reggel az előzetes adatot a KSH. Ez minden idők második legmagasabb havi külkere
A Rio de Paz nevű brazil civilszervezet kezdeményezéséÖsszesen 1400 izraeli zászlót vontak fel Rio de Janeiro Copacabana strandján.n emellett azoknak a gyerekeknek a fényképeit is közzétették, akiket a Hamász fegyveresei elraboltak.
Minimális mértékben - mindössze 0,1 százalékkal -, de növekedni tudott a hazai kiskereskedelmi forgalom, amely talán egy lassú visszaépülés kezdete lehet, az infláció lassulásával összhangban.
Két díjat is hazavitt az Erste a Visa Awards magyar díjátadójáról. A kártyatársaság az Erste hűségprogramját találta a legjobbnak, és a bank kapta az idén először kiosztott Visa-Portfolio Esg Banking Award elismerést is. Az Ey tanácsadócég az Erste fenntarthatósági programját minősítette a legjobbnak a magyar bankok között. "Büszkeséggel tölt el