Hetedik alkalommal állította össze a Forbes a legértékesebb magyar tulajdonban lévő cégek listáját, a Magyar100-at. Mutatjuk az agrár- és élelmiszeripari élbolyt.
A Tesla hivatalosan is elindította virtuális erőművét Puerto Ricóban, amely a régió nagy Powerwall-felhasználói bázisának köszönhetően gyorsan a világ legnagyobb
A felvételek alapján az látszik, hogy egy személyautós viszonylag rossz ritmusban sorolt be egy kisteherautó elé, aki fékezett, emiatt a mögötte lévő két kamionnak is a fékre kellett lépnie, ők azonban összeütköztek, ráadásul az első kamion sofőrje nem volt bekötve, így meg is sérült. A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Nem lehetünk elég hálásak Pásztor Istvánnak, aki összebékítette a magyarokat és a szerbeket, megmutatta az utat, amelyen a két nép együtt haladhat - hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton, Szabadkán, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnökének temetésén mondott búcsúbeszédében.
Mesés napjai vannak a Dancing with the Stars ítészének. Juronics Tamás rendezésében és koreográfiájával mutatták be pénteken a világ egyik legcsodálatosabb meséjéből, az Ezeregy éjszakából készült musicalt a Pesti Magyar Színházban. Szombat este pedig a Dancing with the Stars műsorban a Disney mesék dalaira táncolnak a versenyzők.
Törökország szombaton közölte, hogy visszahívja izraeli nagykövetét és megszakítja a kapcsolatot Benjámin Netanjahu miniszterelnökkel, tiltakozásul az általuk vérontásnak nevezett gázai háború miatt – írja az AFP.
Hozzátette: józan ész alapján bárkinek lehetnek jó kapcsolatai bárkivel, de ha vannak közös történelmi, kulturális pontok, akkor ezeket sokkal könnyebb kialakítani.
Meghan Markle leánykori vágya vált volna valóra, ha a windsori kastélyba költözhetett volna, mint egy valódi királykisasszony. Harryvel kötött házassága után ezt a vágyát azonban nem teljesítették, sőt hivatalosan visszautasították, arra hivatkozva, hogy az "helytelen" volna.
Nyolc férfi és tizenkét női versenyző képviseli majd Magyarországot a december 5. és 10. között Bukarestben sorra kerülő rövidpályás úszó Európa-bajnokságon.
Michelisz Norbert elérte a célját, és a TCR World Tour sydney-i versenyhétvégéjét követően is az élen áll az egyéni összetettben. A magyar pilóta előnye mindössze egyetlen pont a szintén kiváló hétvégét záró Rob Huff előtt. Első futam Az első rajtsorból két ausztrálpilóta, Ben Bergwanna és Will Brown indulhatott, Michelisz a 8. pozícióból várhatta
A legnagyobb sztárok haláluk után is millió dollárokat keresnek hagyatékuk kezelőinek jogdíjak formájában, nem csak a műveikkel, de nevük, arcképük használatával is. A Forbes összegyűjtötte, hogy az elmúlt egy évben kik voltak a legtöbb bevételt hozó elhunyt művészek.
Szakértők szerint a 2024-es év lehet a mélypont a hazai építőanyag-kereskedelemben. Erre utal az is, hogy jelentős visszaesés tapasztalható a szerkezetépítési anyagok értékesítésében, a hazai téglagyárak pedig alig kapnak új megrendelést, főként a már meglévő készleteket adják el – mondta az InfoRádiónak az ÉVOSZ Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tago
A tavalyi visszaesést 2023-ban is folytatta a magyar lakáspiac, idén az első félévben több mint 50 százalékkal kevesebb lakást adtak el, mint egy évvel korábban a KSH előzetes adatai szerint. A kihelyezett lakáshitelek összege 65 százalékkal esett vissza, és a CSOK felvétele is több mint a felére csökkent. A használt lakások ára stagnál, az újaké v