"A Gázai övezetnek mindenképpen részét kell képeznie majd egy független, szuverén palesztin államnak, miután véget ér a palesztin Hamász és Izrael közötti háború" - mondta újságírók előtt szombaton.
Elon Musk egy előre be nem jelentett látogatást tett pénteken Berlinben, ahol bejelentette, hogy Berlinben is gyártani fogják a Tesla tömegautóját, a 25 ezer dollárba kerülő vadonatúj modellt – írja a villanyautosok.hu.
Egyes munkáltatók egyenesen megtiltják az olyan mesterséges intelligencia alapú eszközök használatát, mint az OpenAI ChatGPT-je. Azok az alkalmazottak viszont, akik megszerették ezt a technológiát - például mert úgy érzik, hogy nagyban megkönnyíti és gyorsítja a munkájukat -, megtalálják a módját, hogy diszkréten visszacsatornázzák őket a mindennap
Mindenszentek alkalmából a Fiumei Sírkertben forgatott az ATV. A temető számos híresség földi maradványait őrzi, itt van többek között az Anyák megmentőjének, Semmelweis Ignácnak a szarkofágja is.
A podcastokat senkinek nem kell bemutatni, a digitális kor egyre rohamosabb fejlődésének köszönhetően ma már hihetetlenül sokrétű audiós tartalom áll a rendelkezésünkre, amelyek nagyon közkedveltté és népszerűvé váltak az elmúlt években. Podcastot hallgatni egyeseknek olyan, mintha régi barátokkal beszélgetnének vagy éppen új társaságba tévednének.
67 éves korában, súlyos betegsége következtében elhunyt Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke. A politikustól a mai napon, november 4-én vesznek végső búcsút a Bajai úti temetőben Szabadkán.
2024. január 1-jén módosul a cégtörvény, a módosítás pedig a finanszírozók egy régi igényét látszik teljesíteni. Egyrészt feltüntethetővé válik az üzletrészt terhelő elidegenítési és terhelési tilalom, másrészt az üzletrészt terhelő jelzálog bejegyzése esetén feltüntetésre kerül a zálogjoggal biztosított követelés összege is. Az új szabályok erősít
Akinek pelenkás kisbabája van, minden bizonnyal találkozik a pelenkadermatitis jelenségével. Ez a köznyelven pelenkakiütésnek is nevezett bőrjelenség a babák popsiján, az alhas és combtő területein, a gáttájékon - egyszóval, a pelussal borított bőrfelületeken alakulhat ki.
Nemszeretem-savanyúság, a terítőből kimoshatatlan rémisztő szín: sokan így gondolnak a céklára, pedig e megvastagodott gyökér egészséges, sokoldalú, ráadásul édesen és sósan is élvezhető, nemcsak savanyúan. Íme, egy csokorra való a nálunk legnépszerűbb céklás receptekből.
Nem csillapodnak a több éve tartó híres-hírhedt Cum Ex megvesztegetési botrány hullámai. A súlyos adócsalási ügyben korábbi értesülések szerint 30 milliárd eurót csalhattak ki a német államtól. Mindez abban az időben történt, amikor a jelenlegi szociáldemokrata kancellár, Olaf Scholz még Hamburg polgármestere volt.
A szerves trágya kéntartalma hidrogén-szulfiddá alakul át, ami mind emberre, mind állatra erősen mérgező hatású. A trágya minőségének javítására szolgáló elemi kén még veszélyesebbé teszi ezt a folyamatot.
Nem lehetünk elég hálásak Pásztor Istvánnak, aki összebékítette a magyarokat és a szerbeket, megmutatta az utat, amelyen a két nép együtt haladhat – mondta Orbán Viktor Szabadkán.
Kalle Rovanpera jövője ugyan még nem biztos, de a kétszeres világbajnok kijelentette, hogy szeretne még több vb címet szerezni, amivel cáfolja azt a pletykát is, hogy 2024-ben kevesebb versenyen indulna.
A légiutaskísérők kedvessége, eleganciája, kisugárzása a repülés kezdete óta elbűvöli a férfi utasokat és rendszeresen fordulnak elő kedves, vicces, vagy éppen tolakodó próbálkozások, hogy a repülőút végén privátban is elkezdődhessen…
Életének 86. évében csütörtökön, békességben, családi körben elhunyt Murányi László újságíró, szerkesztő, műsorvezető - közölte felesége, Murányi Hajnalka szombaton.
Valerij Zaluzsnij ukrán főparancsnoknak meg kellett volna tartania magának a gondolatait az Oroszországgal kialakult konfliktus “patthelyzetéről" – mondta Ihor Zsovkva.
Alekszandar Vucsics búcsúbeszédében kiemelte, a magyar politikusnak sikerült összekötnie a legnagyobb szerb pártot és a legnagyobb vajdasági magyar pártot.
A Berkshire Hathaway a részvényárfolyamok esése miatt egy év óta először negyedéves veszteségről számol be, annak ellenére, hogy a biztosítási tevékenységből származó működési nyereség rekordot ért el – írja a Reuters.
A 63 kilogrammos Özbas Szofi ötödik lett, míg Szegedi Dániel és Ungvári Attila hetedikként zárt szombaton a Montpellier-ben zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokságon.
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban.