Az egészégügy minden területén megjelenik és nagy szerepet kap a digitalizáció, és a szakmai fejlesztések mögé informatikai támogatást kell adni - mondta a Belügyminisztérium egészségügyi államtitkára egy szakmai konferencián szerdán, Budapesten.
Az előzetes adatok szerint 2023 októberében 7089 gyermek született, és 10 706 fő halt meg. 2022 októberéhez képest a születések száma 5,9, a halálozásoké 6,7, a házasságkötéseké pedig 9,6%-kal csökkent. A természetes népességfogyás lassult- írja a KSH legújabb elemzésében.
További egy nappal meghosszabbították az Izrael és a Hamász iszlamista terrorszervezet között a múlt héten megkötött tűzszünetet – jelentette be az izraeli hadsereg és a terrorszervezet csütörtök hajnalban.
A Mercedes-Benz megállapodást kötött a BMW-vel egy nagy teljesítményű töltőhálózat kínai üzemeltetésére irányuló közös vállalat létrehozásáról, írja a Reuters.
A gyártók lobbitevékenysége miatt késik a betétdíjas rendszer bevezetése: január elseje helyett július 1-jétől lesznek kötelesek feltüntetni a gyártók a visszaváltáshoz szükséges kódokat a PET-palackokon, az alumínium és üveg italospalackokon - mondta Áder János korábbi köztársasági elnök, a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke egy
Életrajzírói szerint a császár úgy szerette a könyveket, mint a háborús stratégiát. És nemcsak a hadműveleteket tervezte meg alaposan, hanem egy utazó könyvtár összeállítására is utasítást adott.
Két terrorista autójával, gépkarabéllyal és pisztollyal felfegyverkezve Jeruzsálem egyik bevezető útjához hajtott, majd kiszállva tüzet nyitottak a buszmegállóban álló civilekre.
A párizsi metrójegyek ára 2024 júliusa és szeptembere között csaknem a duplájára emelkedik, a város ezzel szeretné kompenzálni, hogy a játékok miatt komoly fejlesztéseket hajtottak végre a hálózaton - írja a France24.
Továbbra is történelmi mélyponton a nyilvántartott álláskeresők száma. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint 2023 novemberében 226 129 álláskereső szerepelt a nyilvántartásban. Tavaly novemberhez képest pedig több mint 7 ezerrel csökkent a munkát keresők száma.
Csütörtök délelőtt az euró kisebb, a dollár nagyobb mértékben erősödött a forinttal szemben. Az euró forint jegyzés lassan megint a 380-as szintet támadhatja. Igazából persze hetek óta alig mozdul ki a magyar deviza a 375-380 közötti szűk sávból.
Figyelmeztetést adott ki az Országos Meterológiai Szolgálat (OMSZ), az ország több vármegyéjében is havazásra és ónos esőre lehet számítani. Az autósokat fokozott figyelemre szólítják fel.
A szeptemberi alacsony születésszámot októberben sem követte érdemi javulás, az egy évvel korábbihoz képest 5,9%-kal, 444-gyel született kevesebb gyerek.
Csütörtökön a magyar válogatottnak is megkezdődik a női kézilabda-világbajnokság. A nyitány könnyű, a kitűzött cél elérése pedig nem tűnik lehetetlennek, de hogy miért is bizakodunk, arról már a Svédországba megérkezett MTVA-s alakulat mesél.
Hiába a nagymértékű a kórházi adósságrendezés, lesz olyan intézmény, ahol utána sem tudják majd kifizetni a piaci beszállítókat, mert van, ahol csak a tartozások negyedét rendezték.