A bérek reálértékének megőrzése érdekében jövőre a minimálbér és a garantált bérminimum legalább 15 százalékos emelésére van szükség - közölte a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) csütörtökön az MTI-vel. Kiemelték, hogy a szövetség számára 2024-et követően is elengedhetetlen az országos garantált bérminimum és a minimálbér közötti különbség r
November 6-tól négy héten keresztül hétfőtől csütörtökig eggyel valódibb arcát ismerhetjük meg annak a 16 ismert embernek, akiket Geszti Péter személyesen hívott meg a talk showjába. Ahogy a napközbeni stream, az esti beszélgetés is élőben zajlik majd, ami persze magában hordozza a meglepetéseket. "Az Adom a napom egy nagyon izgalmas vállalkozás
Ausztrália engedélyt adott arra, hogy a levegőből gyérítsék az ikonikus vadlovakat, a brumbykat a legnagyobb nemzeti park területén annak érdekében, hogy az őshonos ausztrál élővilág megmenekülhessen.
Sokasodhatnak az adózók, de az adóhatóság feladatai is, ha az Országgyűlés elfogadja az október 31-én benyújtott T/5893-as számú őszi adócsomagot. Összegyűjtöttük az adózás rendjéről szóló törvényre vonatkozó legfontosabb módosítási javaslatokat.
Most lesz csak igazán fájó az államkasszának, és ezzel az adófizetőknek a magyarok állampapír-őrülete, 2024-ben ugyanis az inflációkövető állampapírokra fordított kamatkiadás meghaladhatja az ezermilliárd forintot, míg 2025-ben megközelítheti az 1200 milliárdot. Jövőre fordulhat elő először az, hogy a költségvetés a lakosságnak fizeti ki a legnagyo
A bajnoki második helyért vív Sergio Pérez Lewis Hamiltonnal, és olyasmihez segítheti hozzá a Red Bullt, amit még sosem sikerült elérnie. Max Verstappentől viszont hiába vár támogatást
A babaváró hitel szigorítását megelőző utolsó hetekben minden bank próbál még annyi új ügyfelet szerezni, amennyit lehet, és ezért akár 150-200 000 forintos jóváírást is hajlandóak adni, mindössze a sikeres szerződéskötésért cserébe.
A legújabb felmérések szerint Donald Trump jelentős hátrányba került Joe Bidennel szemben, a független jelöltként induló ifj. Robert F. Kennedy (RFK Jr.) pedig 22 százalékot kapna, ha ma lenne az elnökválasztás.
Egy hosszú munkanapot követően az ember legjobb barátja nem más, mint a gyorsan és egyszerűen elkészíthető, mégis laktató vacsora. A Hallesback-csirkemell pont ilyen, mutatunk is hozzá egy receptet. Bár a hazai étkezések egyik legnagyobb sztárjának tűnik, a valóságban nem sokan szeretik a csirkemellet, melynek oka, hogy viszonylag könnyen
Rengeteg szabálytalanságot találtak a fogyasztóvédelmi ellenőrök a Lidl-áruházakban: több mint 700 esetben szabtak ki bírságot és négy üzletet hónapokra bezárattak Romániában.
Az OMV Hungária Ásványolaj Kft. az év végéig megkezdi az ország nagy forgalmú útvonalain lévő töltőállomásain 28 ultragyors elektromos autótöltőpontból álló hálózat kiépítését. A fejlesztés összege 2,1 millió euró.
Idén másodszor fordult elő a Mercedesnél, hogy miközben Lewis Hamilton új lendületet nyer egy komolyabb hatású fejlesztés bevetésével, George Russell hullámvölgybe kerül. A csapat nyomoz.
Az OMV 28 töltőpontot telepít az ország 7 pontján, amelyek egyenként legalább 150 kW teljesítményűek. A magyarországi beruházás teljes összege mintegy 2,1 millió euróra becsülhető, amelyből több mint 1 050 000 eurót az Európai Unió finanszíroz.
Az Instacar magyar startup céggel kötött partneri megállapodás nyomán immár a hazai autóvásárlók is azonnal és díjmentesen juthatnak hiteles, független árértékeléshez a JóAutók.hu oldalain meghirdetett autókról. A gyors ár-összehasonlítás lehetősége, amely az ingatlanok és műszaki cikkek vásárlása kapcsán már megszokott szolgáltatásnak számít, ezen
A Red Bull motorsport-tanácsadója, Dr. Helmut Marko határozottan cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint 2024-ben Fernando Alonso veheti át Sergio Perez helyét a csapatnál. Sőt, az osztrák szakember szerint maga a kétszeres világbajnok kezdhette el terjeszteni a pletykát.
November 1. és 15. között kilencven járóbeteg-szakrendelésen indul el az új Járóbeteg Irányítási Rendszer (JIR) - nyilatkozta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára az EgészségAblak új funkciójáról csütörtökön az MTI-nek.
Szilvi gyermekkora óta vesebeteg. Az utóbbi egy évben folyamatosan rosszabbodott az állapota, egyre gyengébb lett. Ő is tudta, hogy már csak a transzplantáció segíthet. A halottból származó vesére éveket kellett volna várnia. Férje, István viszont már a kapcsolatuk elején felajánlotta: ha eljön az idő, ő odaadja az egyik veséjét. A műtéteknél jelen
Az Eurostat belföldi ingázókat számon tartó legfrissebb adatai szerint Pest régióból járnak a legtöbben máshova munkába, szám szerint 272 ezren. Ennél többen (297 ezren) az egész EU-ban is csak a Berlint övező, s mintegy kétszer akkora népességű Brandenburgból ingáznak.
Varga Miklós, azaz Joe korábban megjárta a börtönt, ugyanis zsarolásért négy évet ült a baracskai büntetés-végrehajtási intézetben. Az RTL reality műsorából ismert híresség Hajdú Péter vendége volt.
A kalandturizmus az idegenforgalom egyik legdinamikusabban növekvő ágazata: a távoli, egzotikus vidékek rajongói, az extrém helyzetek szerelmesei ma már egyre szélesebb repertoárból válogathatnak.
A mesterséges intelligencia (MI) biztonságos alkalmazásáról és a kockázatok feltárásáról írtak alá nyilatkozatot a brit kormány által összehívott magas szintű nemzetközi szakkonferencia résztvevői. A találkozót Bletchley Park kastélyában, a brit katonai hírszerzés kódfejtésre szakosodott egykori titkos központjában tartják. Itt működött a második v
A DMG MORI a Tulip munkaállomását demonstrálta a 2022-es TECHference-en. A platform Bagdi Attila értékesítési vezető szerint azért előnyös, mert a felhasználói saját maguk tudják rajta összeválogatni az egyedi igényeiknek megfelelő alkalmazásokat. Mint mondta, rendkívül agilis, jól skálázható szoftvercsomagról van szó, amivel egészen egyszerű, de n
Az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésben azt írták: egyre nagyobb területen erőre kap a déli, délkeleti szél, amelyet csütörtök estétől, éjszakától leginkább az Észak-Dunántúlon, illetve az Alföldön kísérhetnek akár több helyen is viharos - óránkénti 60-85 kilométeres, főként a magasabban fekvő tájakon, illetve a péntek délelőtti, déli órákban délke