2023. november 3. péntek

nov. 3
0:17
Nem hajlandó nőgyógyászként dolgozó feleségével egy ágyban aludni a férfi, mert az nem fürdik meg esténként (Life)
Nem hajlandó egy ágyba feküdni feleségével egy férfi, mert az asszony nem fürdik meg a munkából hazaérve. A férfi a kanapéra költözött.
nov. 3
0:17
Britney Spears kezével izgatta bugyi nélküli testét melyen teljesen szétnyílt a ruha, végig be volt kapcsolva a kamera (Promotions)
Britneyről egyre vadabb tartalmak kerülnek elő, ő pedig vigyáz, hogy minden jól látszódjon a felvételeken.
nov. 3
0:17
Bóka János: az uniós álláspont közeledik a magyarhoz a migrációt illetően (Magyar Hírlap)
Egyértelmű eltolódás tapasztalható az Európai Unió irányvonalában a migrációt illetően, és sok tekintetben közelednek ahhoz, amit Magyarország egy évtizede mond már - jelentette ki az európai uniós ügyekért felelős miniszter.
nov. 3
0:17
Biden: 74 amerikai kettős állampolgár jutott ki a Gázai övezetből (Mandiner)
Az amerikaiak kijutását megerősítette a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője is.
nov. 3
0:17
Bereczki Kata retróhangulatú képeiből nyílt kiállítás Debrecenben (Magyar Nemzet)
A kiállítás ingyenesen megtekinthető november 2. és 14. között.
nov. 3
0:17
Hatalmasat zuhant a magyar demokrácia – félelmetes adatok érkeztek az Orbán-kormány "sikeréről" (Nyugati Fény)
Előre megyünk?
nov. 3
0:17
"Veszélyezteti az ország nemzetbiztonságát" - Kiutasítottak Bulgáriából egy orosz újságírót (naphire.hu)
Bulgária kiutasított egy orosz újságírót, mert állítólag olyan tevékenységet folytatott, amellyel veszélyeztette az ország nemzetbiztonságát.
nov. 3
0:20
Bekeményítettek a bangladesi ruhagyárak dolgozói, halálos áldozatok is vannak (Infostart)
Az országban több mint 300 ruhagyár volt kénytelen ideiglenesen bezárni a részben erőszakba torkolló tiltakozások miatt, amelyekben legalább ketten meghaltak.
nov. 3
0:20
Stana Alexandra elárulta féltett titkát: retteg attól, hogy a kedvese ráun (Blikk)
Őszintén beszélt a legnagyobb félelméről Stana Alexandra. A táncosnő a Kinekvanigaza? podcastben beszélt arról, mennyire retteg attól, hogy a párja, Meggyes Dávid egyszer ráun és más nőre vágyik majd.
nov. 3
0:20
Áll a bál Szigetszentmiklóson az ipari park fejlesztése miatt (Infostart)
Egymásnak feszült a településvezetés és a civilek a gigaberuházás és a város úthálózatának fejlesztése ügyén.
nov. 3
0:20
Légicsata volt a Vörös-tenger felett (Infostart)
Az izraeli légierő egyik vadászgépe egy Jemenből indított cirkáló rakétát semmisített meg a tenger felett.
nov. 3
0:20
Evakuálják a gyermekes családokat Harkiv térségéből (Blikk)
Hét településről akarnak kivinni 275 gyereket az ukrán hatóságok.
nov. 3
0:20
Izrael nem rendezi meg a 2024-es vízilabda Eb-t (Infostart)
A vizes sportokat tömörítő európai szervezet (LEN) csütörtökön közleményben bejelentette, hogy az előzetes tervektől eltérően a háborús helyzet miatt nem Izraelben rendezik a januári, olimpiai kvalifikációs vízilabda Európa-bajnokságot.
nov. 3
0:21
A piac nem kegyelmezett a csalódást keltő technológiai óriásnak (vg.hu)
Zárás után keményen beadták az Apple részvényeit, miután immár a negyedik egymás követő negyedévben jelentett csökkenő értékesítést.
nov. 3
0:21
VIII. Henrik utolsó felesége, aki túlélte az uralkodót: Parr Katalin minden szempontból különleges volt (Life)
VIII. Henrik feleségei közül egyetlen személy emelkedik ki, nem más, mint Parr Katalin. Ő nemcsak azért különleges, mert túlélte a királyt, aki előtte szinte minden feleségét eltávolította az útjából, hanem azért is, mert kivette a részét az uralkodásból is.
nov. 3
0:21
MOL Magyar Kupa: a paksiak tizenegyesekkel jutottak a legjobb 16 közé (Magyar Hírlap)
Mindkét csapat nagy erőket mozgósított 120 percen keresztül a továbbjutás érdekében.
nov. 3
0:21
Jámbor András összetűzésbe keveredett a rendőrökkel (Mandiner)
Az MSZP-s vezetésű Kispesten próbált megmenteni egy családot a kilakoltatástól.
nov. 3
0:21
Bóka János: Az EU álláspontja közeledik a magyarhoz a migrációt illetően (Magyar Nemzet)
Jelenleg a külső határok védelmén, az illegális migráció elleni harc külső dimenzióján, illetve a migráció kiváltó okainak kezelésén van inkább a hangsúly.
nov. 3
0:21
Bebukott Hollik István? Orbán embere véletlenül leleplezte a kormány legújabb kamuját (Nyugati Fény)
Van baj az emeleten.
nov. 3
0:21
Nagyon szomorú hír jött a 65 év feletti magyarokról (naphire.hu)
Drámai adatokat közölt az Eurostat.
nov. 3
0:24
Tőzsdei szakértő: egyre nagyobb a különbség az USA és Európa között (Infostart)
Javul az amerikai GDP-adat, de ennek hírére - a tankönyvi szabályoktól eltérően - a dollár gyengült. Mindeközben Európa gazdasága gyengélkedik, a folyamatok pedig az árfolyamokon is nyomot hagynak. Erről is kérdeztük Korányi G. Tamás tőzsdei szakértőt.
nov. 3
0:24
Erős kezdés: Gergő gazda kapásból három lánnyal is csókolózott (Blikk)
Gergő gazda az ujjai köré csavarta a lányokat. Bár Fanni reggel elutasította a közeledését, végül este – vele együtt – három lánnyal is csókolózott a gazda.
nov. 3
0:24
Harry herceg nem csak a családját, de a barátait is elvesztette (Blikk)
A királyi család szakértője szerint Harry herceg mindenben a feleségétől függ, amióta kiköltözött az Egyesült Államokba. Sussex hercege és Meghan Markel három éve mentek Kaliforniába a gyermekeikkel.
nov. 3
0:24
Bóka János: az uniós álláspont közeledik a magyarhoz a migrációt illetően (Infostart)
Egyértelmű eltolódás tapasztalható az Európai Unió irányvonalában a migrációt illetően, és sok tekintetben közelednek ahhoz, amit Magyarország egy évtizede mond már - jelentette ki az európai uniós ügyekért felelős miniszter A merész igazság Magyarországról (The Bold Truth About Hungary) című podcast csütörtökön megjelent adásában, amelyben Kovács
nov. 3
0:24
Tilalom és feloszlatás - szigorú német fellépés palesztin szervezetekkel szemben (Infostart)
A német kormány teljes tilalmat rendel el a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet összes tevékenységére, és feloszlatja a Samidoun palesztin szervezetet - jelentette be a német belügyminiszter, Nancy Faeser.
nov. 3
0:24
Márton Richárd 24 évesen lett magyar bajnok (Infostart)
Tizenöt hónappal azután sikerült aranyat nyernie ob-n, hogy Európa-bajnoki aranyat és ezüstöt szerzett Rómában. Nagyot ment Sárkány Zalán, akinek ezúttal sikerült leheletnyivel megelőznie Betlehem Dávidot 400 gyorson, a hölgyeknél Pádár Nikolett nyert, megdöntve Kapás Boglárka 2010 óta érintetlen ifjúsági rekordját.
nov. 3
0:24
Ragyogj az Északiban! - A Bringára váltva kiállítás záróhétvégéje (Metropol)
"Egyre rövidebbek a nappalok, ezért ünnepi fénybe öltöztetjük az Északi Járműjavítót és téged is!"
nov. 3
0:25
Emlékszel még a legendás New Kids on the Blockra? Mutatjuk, hogy néznek ki most a tagok (Life)
Az egykor nagysikerű amerikai fiúbanda, a New Kids on the Block tagjai még most is jóképűek.
nov. 3
0:25
Az OMV ultragyors elektromosautó-töltő hálózatot épít ki Magyarországon (Magyar Hírlap)
A beruházás része annak az OMV és az Európai Unió által közösen finanszírozott nagyobb projektnek, amely több mint 400 pont telepítésével járul hozzá az elektromos autók ultragyors töltését szolgáló regionális hálózat fejlesztéséhez.
nov. 3
0:25
Fényárba borult Bécs belvárosa az antiszemitizmus és terrorizmus elleni tüntetés jeleként (Mandiner)
"Itt nincs semmiféle szövegkörnyezet, a legkegyetlenebb bűncselekményekről volt szó" – fogalmazott Oskar Deutsch, a bécsi zsidó közösség elnöke.
nov. 3
0:25
Nagy István: Az élelmiszer-ellátás nemzetstratégiai kérdés (Magyar Nemzet)
A miniszter szerint az integráció a magyar mezőgazdaság jövőjének kulcsa.
nov. 3
0:25
Ön már látta Orbán Viktort kazah népviseletben szemből. Most megnézheti profilból (naphire.hu)
A magyar miniszterelnök egy hideg országba látogatott el, ahova már beköszöntött a tél.
nov. 3
0:28
Elemző: a budapesti ingatlanpiacot mozdította meg a csok plusz bejelentése (Infostart)
Októberben országszerte éves szinten éves szinten 17 százalékkal nőtt a lakáspiaci kereslet. A fővárosban 22 százalékkal több érdeklődés érkezett az eladó lakóingatlanokra. Mindez már a csok plusz bejelentésének a hatása – vélekedett az InfoRádióban Balogh László, az ingatlan.com vezető elemzője. A számok azt mutatják, az ingatlanpiacnak szüksége i
nov. 3
0:28
Októberben "roham" volt a legveszélyesebb migrációs útvonalon (Infostart)
Októberben több illegális bevándorló érkezett a Kanári-szigetekre, mint az év elejétől szeptemberig összesen - derült ki a spanyol belügyminisztérium kéthetente frissülő adatsorából.
nov. 3
0:28
Itt vannak a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének párosításai (Infostart)
A Ferencváros a Debreceni VSC vendége lesz a labdarúgó MOL Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.
nov. 3
0:29
Megrázó vallomást tett lánya haláláról Priscilla Presley: elviselhetetlen a fájdalom (Life)
Priscilla Presley-t elöntötték az érzelmek, amikor lánya, Lisa Marie Presley haláláról beszélt egy friss interjúban.
nov. 3
0:29
Orosz védelmi tárca: kilenc ukrán drónt fogtak el Enerhodarnál (Magyar Hírlap)
Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője csütörtökön kiadott állásfoglalása szerint az Enerhodar elleni ukrán dróntámadás megsértette a zaporizzsjai atomerőmű nukleáris és fizikai biztonságának elveit.
nov. 3
0:29
Franciaország újabb helikopterhordozót küld a Gázai övezet partvidékére (Mandiner)
Közben az izraeli és egyiptomi hatóságok együttműködve keresik a módját annak, hogy orvosi segítséget nyújtsanak az ott élő embereknek.
nov. 3
0:29
Az ukrán hatóságok elrendelték a gyermekes családok evakuálását Harkiv térségéből (Magyar Nemzet)
Az utóbbi hetekben az orosz csapatok súlyos tüzérségi és légicsapások mellett előretörtek a harkivi térség keleti részén az Oszkil folyó mentén.
nov. 3
0:29
18+ Brutális gyilkosság történt Budapesten (naphire.hu)
A Fővárosi Törvényszék elsőfokon életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte azt a férfit, akit előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel, kifosztással, információs rendszer felhasználásával elkövetett csalással és okirattal visszaélés vétségével vádoltak. A bíróság rendelkezett arról is, hogy a vádlo
nov. 3
0:30
Csősz Boglárka meggondolta magát a családalapításról, már szeretne gyereket (Blikk)
Csősz Boglárkától mindig távol állt a gyermekvállalás gondolata, ám most hatalmas fordulatot vett az élete, amióta újra szerelmes. Az üzletasszony teljesen kivirult, a barátai is alig ismernek rá.
nov. 3
0:30
Békási mozi esték: A titokzatos nő (Metropol)
Feliratos dél koreai filmdráma, thriller,138 perc, 2022.
nov. 3
0:32
Izrael: van módszerünk, meg fogjuk semmisíteni az összes Hamász-alagutat (Infostart)
Az izraeli hadsereg körülzárta Gáza várost - jelentette be Daniel Hagari katonai szóvivő csütörtök este. Beni Ganz tárca nélküli miniszter pedig kijelentette: "alapvetően meg akarjuk változtatni a valóságot az ország déli részén és az egész országban".
nov. 3
0:33
Meglepő és olcsó trükkel érhetjük el, hogy ne jegesedjen a szélvédő: a párásodástól is megvéd (Life)
Olcsó trükkel akadályozhatjuk meg, hogy párásodjon az autó ablaka: értékes időt spórolhatunk.
nov. 3
0:33
Vb-elődöntős a magyar minifutball válogatott (Magyar Hírlap)
A mieink csütörtökön 1-0-ra legyőzték Szlovákiát, ezzel bejutottak az elődöntőbe az egyesült arab emírségekbeli Rász el-Haimában zajló világbajnokságon.
nov. 3
0:33
Elon Musk: Soros gyűlöli az emberiséget (Mandiner)
Ugyanakkor okos embernek tartja a milliárdost, aki rájött, hová kell befektetni a pénzt, hogy uralhassa a politikát.
nov. 3
0:33
Magyar művész a Rising Stars legjobbjai között (Magyar Nemzet)
A Müpa jelöltje, Pusker Júlia hegedűművész is bekerült a tehetségkutatóba.
nov. 3
0:33
Török Gábor sokkoló bejelentése Orbán és Mészáros viszonyáról (naphire.hu)
Életinterjút készített a Partizán Török Gáborral, aki Orbán Viktorról és Mészáros Lőrincről is beszélt.
nov. 3
0:36
Csak "szállingóznak" a hajók - így megy alku híján az ukrajnai gabonaszállítás (Infostart)
Több mint hetven hajó futott be szeptember óta a fekete-tengeri ukrán kikötőkbe, dacára az ottani infrastruktúrára mért orosz légicsapásoknak - közölte csütörtökön Dmitro Pletencsuk, az ukrán haditengerészet sajtótitkára az ukrán televízió külföldi adásában.
nov. 3
0:37
Szakértők osztották meg, mi a haj két fő ellensége: a legtöbb samponban ott lapulnak (Life)
Ahogy a bőr- úgy a hajápolás terén is nap mint nap újabbnál újabb "csodaszerek" jönnek szembe veled a közösségi oldalak pörgetésekor. Sokan ki is próbálnak közülük többet, és gyakran azt tapasztalják, hogy a hajuk egyre rosszabb állapotba kerül. Szakértők árulták el, mitől lehet ez.

Keresés