Akik igénybe akarják venni a Babaváró hitelt még az idei feltételekkel vagy a városi CSOK-ot, azoknak már csak egy hónapjuk maradt, hogy benyújtsák az igényléshez szükséges dokumentációt és szerződést kössenek.
Az év vége közeledtével felmerülhet a kérdés, hogy mi a teendő abban az esetben, ha a munkavállalónak elfogyott az éves szabadsága, vagy éppen abban az esetben, ha túl sok szabadsága halmozódna fel év végén. Nézzük, mit tehet a munkáltató!
Biztos mi is láttunk már olyan bőröndöket, amelyek tele voltak aggatva poggyászcímkével. Ilyenkor talán még el is gondolkodtunk, hogy mennyire szerencsés lehet az az ember, aki ennyit utazik. Pedig valójában nagy hibát követ el, aki nem szabadítja meg kofferjét ezektől a céduláktól. Hogy miért? Elmondjuk!
Alföldi Róbert vitathatatlanul a rendszerváltás utáni magyar színházi élet egyik legismertebb, megkerülhetetlen alakja, színészként és rendezőként is. November 22-én, az Átriumban – Alföldi utóbbi tíz évének ikonikus helyszínén – mutatták be Csáki Judit Alföldi ‒ Rajtam nem múlt című beszélgetőkönyvét. A szerző és alanya régi barátok, és emiatt tal
Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott veszélyjelzésükben azt írták, csütörtökön délnyugat felől egyre többfelé várható csapadék, a reggeli órákban a Dél-Dunántúlon előfordulhat gyenge ónos eső is, majd napközben az ország nagy részén eső lesz a jellemző. Az Északi-középhegység tágabb térségében, valamint a főváros környékén kezdetben mindenhol havazá
Itt a lehetőség, hogy úgy öltözz, mintha te is a királyi család tagja lennél.A rózsaszínű krepp selyem sifon blúz ugyanis, amelyet Diána hercegné 1981-es, Lord Snowdon által készített eljegyzési portréfotóján viselt, árverésre kerül − és 200 ezer dollárt (69 millió forintot) érhet.A blúz − az egykori Diána Spencer által viselt első magas színvonalú
Jelentősen csökkent hazánkban az antibiotikumok eladása az állategészségügyben, ugyanakkor bőven van még miből „lefaragni” – derült ki az Európai Gyógyszerügynökség által nemrég közzétett jelentésből.
Őszintén vallott Lewis Hamilton arról, hogy a két nyeretlen szezonja során már önmagában is kételkedni kezdett. Időközben úgy érzi, megtanulta jól kezelni a helyzetet – és az idei teljesítményét is értékelte.
A román-francia tömegmodellre is az SUV-k sötét árnyéka vetül, de ennek jól állnak majd a karcok, észszerű benzines, hibrid és gázüzemű motorokkal gyártják, és jutott rá bőven újrahasznosított műanyag is.
Akik igénybe akarják venni a Babaváró hitelt még az idei feltételekkel vagy a városi CSOK-ot, azoknak már csak egy hónapjuk maradt, hogy benyújtsák az igényléshez szükséges dokumentációt és szerződést kössenek.
Javult kissé a gazdasági hangulat novemberben, de még mindig alapvetően pesszimista várakozásokat tükröz az euróövezetben az Európai Bizottság Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóság (DG ECFIN) legfrissebb kimutatása alapján.
Egymásba rohant három tehergépkocsi az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán Soroksár közelében, ezért a sztrádát lezárták - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szerdán a police.hu oldalon.
Kétezernél is több alkalmi Mmikulásra számítanak a Budapest Sportiroda (BSI) vasárnapi futóversenyén: a rendezvény ideje alatt az autósoknak érdemes lesz elkerülni a helyszínt - a Fővám tér környékét -, ahol a reggeli óráktól egészen délutánig korlátozásokra és lezárásokra kell számítani.
Több mint ezren jutottak álláshoz a Csongrád-Csanád vármegyében 2,087 milliárd forintos európai uniós és hazai támogatás segítségével megvalósított hétéves foglalkoztatási program keretében - tájékoztatta a vármegyei önkormányzat az MTI-t.
Tulajdonképpen nincs sok új a nap alatt, ha az uránpiacról van szó: ezt az elemzést is olyan felütéssel tudjuk kezdeni, hogy már tizen-valahány éve nem látott csúcsra jutott az érc árupiaci jegyzése, most éppen 15 éves csúcsdöntés volt. A felütés és az apropó tehát nem új, a legfontosabb kérdés viszont talán aktuálisabb, mint valaha: érdemes befekt
A NAK céget alapít, hogy peres ügyekben átvállalja a gazdálkodók jogos vadkárköveteléseinek behajtását és az érintettek minél hamarabb hozzájussanak az őket megillető pénzhez - jelentette be szerdán a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Az infernális állapotokat hosszú közleményben taglalta a hivatal, valamint képekkel, sőt videóval is dokumentálta. Az üzem csak akkor nyithat újra ki, ha minden kifogásolt hiányosságot kijavítanak, és ezt újra teljes körűen ellenőrzik.
A blokklánc technológia gyors ütemben és folyamatosan változik, és távolodik el az alapötlettől. Ahogy a Chainlink decentralizált orákulum hálózata háttérbe