Az ukrán oligarchák, akik egykor az ország politikai és gazdasági életének irányítói voltak, de a háború óta példátlan leszámolási hullám indult velük szemben. Az ukrajnai háború, a gazdasági visszaesés és a korrupcióellenes reformhullám együttesen csökkentette befolyásukat és vagyonukat. Sorra tartóztatják le az egykor befolyásos milliárdosokat, m
"Ugyanazzal a liberális-neomarxista vegyes házasságból született koszlidérccel küzdenek, amellyel a nyugati civilizáció többi, nemzeti elkötelezettségű politikai ereje is" – mutatott rá az Alapjogokért Központ főigazgatója.
Itt a tél. Tegnap reggelre virradóra már hópaplan borította be hazánk északi, északkeleti régióit. Mesés hópaplan alá bújtak a Mátra magasabb csúcsai is. Az MTI csodaszép drónos képsorozatot adott ki a tél szerelmeseinek. Nézze meg a fotókat:
A Duna House cégcsoport várakozása szerint 10-20 ezerrel több ingatlanpiaci adásvétel várható jövőre a januártól induló csok plusz hatására, a társaság közleménye szerint a konstrukció legnagyobb pozitívuma, hogy a lakáscélú támogatásnál a hitel kamata legfeljebb 3 százalék lehet, de még ennél kedvezőbb feltételeket is adhatnak a pénzintézetek a ve
A 2023. november 23-tól hatályba lépett új jogszabály célja az Európai Uniós higiéniai rendeletcsomag nyújtotta rugalmassági rendelkezések alkalmazása a kis mennyiségű, helyi, marginális élelmiszer-előállításra és -értékesítésre vonatkozóan.
Az idei kampányban a Suzuki, az Opel és a Volkswagen volt a három legnépszerűbb márka, ezekre a modellekre 25-29 ezer forintos éves díjjal lehetett új kötelezőt kötni.
Hakan Fidan török külügyminiszter azt mondta svéd kollégájának, hogy Törökország várhatóan heteken belül ratifikálni fogja Svédország NATO-csatlakozását - erről Tobias Billstöm svéd külügyminiszter beszélt szerdán Brüsszelben a NATO-tagországok külügyminisztereinek tanácskozására érkezve.
Pozitív a hangulat a tőzsdéken, a magas kamatok korszakának végét árazzák. Emiatt a Lehman-válság óta, 13 éve nem nyertek annyit állampapírokon a befektetők, mint idén novemberben. A magyar tőzsde alig emelkedik, a Mol visszahúzza. Két hatalmas tőzsdei kibocsátás is készül, elhunyt a második számú befektetési guru.
Az OECD azt tanácsolta a brit kormánynak, hogy a magas hitelfelvétel és adósság közepette szigorítson a költségvetési politikán és reformálja meg a nyugdíjrendszert – írja a Reuters.
Három fiútestvér, három nemzedék, egy zombianyu, és megannyi izgalmas sztori. Családtörténetek és tönkretett szerelmek, kommentárok és kontemplatív sorok. drMáriás számos őrült tanmeséje és az Állítsátok meg Terézanyut! szerzőjének legújabb regénye is itt van a 8 friss magyar prózakötet között, amiket jó szívvel ajánlunk karácsony előtt. Nyitókép:
Jobb ár-érték arányú, alacsonyabb költségmutatójú és visszásságok nélkül értékesített életbiztosításokat akar látni az MNB a magyar életbiztosítási piacon.
Idén komoly erőfeszítéseket tett a vízügy a Balatonban sokszor életveszélyessé váló víz alatti akadályok, horgászkarók begyűjtésére, valamint az illegális stégek, stégbejárók felszámolására – mondta - a hírbalaton.hu szerint - Csonki István a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője a Balatoni Szövetség közgyűlésén a napokban.
Rengeteg ember nem vállal felelősséget az érzéseiért és hitegeti magát, hogy holnap majd jobb lesz. Az állandó megalkuvás, kifogások keresése feszültséget okoz és megbetegít. Dr. Csernus Imre pszichiáternek azok a példaképei, akik bátrak élni, akik pedig csak mutatják, hogy élnek, azokat is példaképei közé sorolja, hogy milyen ne legyen. A professz
Borsodnádasdon csaknem 330 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével épült új bölcsőde - közölte a Nyugat-Borsodi Területfejlesztési Nonprofit Kft. az MTI-vel.
Idén komoly erőfeszítéseket tett a vízügy a Balatonban sokszor életveszélyessé váló víz alatti akadályok, horgászkarók begyűjtésére, valamint az illegális stégek, stégbejárók felszámolására – mondta - a hírbalaton.hu szerint - Csonki István a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője a Balatoni Szövetség közgyűlésén a napokban.
Már csak egy hónapig igényelhető a jelenlegi feltételekkel a babaváró hitel, így aki még ezekkel szeretné megkapni, hamar el kell indítani a folyamatot. A bankok túlnyomó többsége komoly jóváírásokkal készül az évvégi hajrára, a Bankmonitor gyűjtése szerint pénzintézettől függően 120 200 ezer forint visszatérítést kaphatnak jelenleg a párok. A jóvá
A gyenge teljesítményük miatt veszélyzónába kerültek, így párbajozniuk kellett. A saját bevallásuk szerint is taktika nélküli játék végül a kiesésükhöz vezetett.
Fényes nappal támadtak állítólagos adósukra és annak várandós párjára Bagon, válaszul a rendőrök ellepték a környező utcákat, majd a házkutatás során döbbenetes dolgokra bukkantak.
Decembertől egy éven át a budapesti agglomerációban és hat vidéki nagyvárosban tesztel hidrogén-üzemanyagcellás buszokat a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. – hívta fel legfrissebb Facebook-posztjában a figyelmet az Energiaügyi Minisztérium. Mindez azt jelenti, hogy a menetrend szerinti forgalomban próbálhatnak ki az utasok egy Sola
Az idei 0,6 százalékos visszaesés után 2024-től megint lendületet vehet a magyar gazdaság, mely 2,5 százalék körüli növekedési pályára állhat be – olvasható a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) szerdán megjelent friss előrejelzésében. A nemzetközi szervezet másokhoz hasonlóan úgy véli, hogy nem tartható a kormány költségvetési
Akik igénybe akarják venni a Babaváró hitelt még az idei feltételekkel vagy a városi CSOK-ot, azoknak már csak egy hónapjuk maradt, hogy benyújtsák az igényléshez szükséges dokumentációt és szerződést kössenek.
Az év vége közeledtével felmerülhet a kérdés, hogy mi a teendő abban az esetben, ha a munkavállalónak elfogyott az éves szabadsága, vagy éppen abban az esetben, ha túl sok szabadsága halmozódna fel év végén. Nézzük, mit tehet a munkáltató!
Biztos mi is láttunk már olyan bőröndöket, amelyek tele voltak aggatva poggyászcímkével. Ilyenkor talán még el is gondolkodtunk, hogy mennyire szerencsés lehet az az ember, aki ennyit utazik. Pedig valójában nagy hibát követ el, aki nem szabadítja meg kofferjét ezektől a céduláktól. Hogy miért? Elmondjuk!