Hónapok óta dúl a szerelem Tóth Gabi és új szerelme, a néptáncos Papp Máté Bence között. Azt azonban egészen eddig a pillanatig nem tudhattuk, hogy a férfinek mi is a civil foglalkozása.
A nemrég felbocsátott észak-koreai kémműhold felvételeket készített a Fehér Házról, a Pentagonról, valamint amerikai repülőgép-hordozókról a norfolki haditengerészeti támaszponton - jelentette a Kcna észak-koreai hírügynökség helyi idő szerint kedden.
Megkezdődött hétfőn Párizsban Olivier Dussopt francia munkaügyi, foglalkoztatási és integrációs miniszter pere korrupciós gyanú miatt. Egy hónapon belül ő a második francia kormánytag, aki bíróság elé áll.
Átadták a Junior Prima Díjakat a magyar tudomány kategóriában a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) épületében - tájékoztatta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) hétfőn az MTI-t.
A klímaváltozás, a Föld túlnépesedésének réme, az élelmiszerbiztonság egyre inkább ráirányítja a figyelmet a mezőgazdasági és élelmiszeripari szektor fejlesztésének fontosságára, melynek forráshiányos helyzetére már az ENSZ is rámutatott. Bár az átfogó hitelezési kedv fellendítésére egyre több ösztönző indul, a magyar agráriumra vonatkozó statiszti
Az idei év eddig az óriási hozamoké volt a nyugdíjpénztáraknál. 9 hónap alatt csaknem a tavalyi veszteség dupláját nyerték vissza, és még az inflációt is megelőzhetik.
Ciklon csapadékrendszere érkezett fölénk - közölte időjárás-jelentésében az Országos Meteorológiai Szolgálat. Előrejelzésük szerint északkeleten is fokozatosan zsugorodik a havazás területi kiterjedése, ott is egyre több helyen vegyes halmazállapotú csapadék, majd eső váltja fel a havat. Mutatjuk, mikor fog havazni, hol lesz hó Magyarországon, és m
A Revolut magyarországi népszerűsége megmozgatta a hazai bankokat is, amelyek az ügyfelek számára legvonzóbb szolgáltatásában, a kedvező árfolyamú és egy limitig díjmentes devizaváltásban kezdenek vele versenyezni
A magyar középiskolások 85 százaléka számolt be arról, hogy már zaklatták az iskolában, 66 százalékukat pedig rendszeresen érte vagy éri fizikai, lelki vagy verbális erőszak kortársaitól – derült ki az Unicef Magyarország tavalyi felméréséből. A szervezet 2023-ban indított #Nenézzfélre kampánya azonban nem őket, hanem környezetüket szólítja meg, mé
Míg a nézőből talán undort váltanak ki a csúszó-mászó ízeltlábúak, addig Szabó Mariann-nak, a Bogárétel Alapítvány létrehozójának a béke szigetét jelentették egy mérgező közegben, és az esélyt egy önállóbb, szabadabb életre.
Az izraeli látogatáson tartózkodó Elon Musk beleegyezett abba, hogy csak izraeli hatósági jóváhagyással teheti elérhetővé Starlink nevű mobiltávközlési szolgáltatását az országban, beleértve a Gázai övezetet. Slómó Karhi izraeli hírközlési miniszter közleménye szerint Musk Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel együtt ellátogatott Kfar Aza ki
A Star Wars karácsonyi különkiadása az elmúlt évtizedek egyik legfurcsább produkciója volt, ráadásul a Chewbacca család jelmezeivel is komoly problémák adódtak.
Egész Európa meglepetten figyelte múlt héten a holland választások eredményét, hiszen a közvélemény-kutatások négy párt fej-fej melletti eredményét jósolták. Aztán
A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) a magyar szakértői csapat jogi védekezésének elemzése után hétfőn azonnali hatállyal visszavonta a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) benyújtott fellebbezését Ilyés Laura junior Európa-bajnoki ezüstérmes válogatott úszó doppingügyében. A sportoló jogerősen nyert, a biológiai útlevele alapján megfogalm
A Mercedes Forma-1-es csapatát irányító Toto Wolf szerint nincs kétség afelől, hogy amennyiben jó autót tudnak adni Lewis Hamilton alá, az képes lesz megszerezni 8. világbajnoki címét a száguldó cirkuszban.
Hétfőn több tulajdonos is kapott a Webkincstár-fiókjában egy kérdőívet, melyben egy sor más kérdés mellett, a visszaváltási feltételeiről is érdeklődtek.
Előfordul, hogy nem tudunk elmenni a manikűröshöz, amikor már ideje lenni a géllakkot cserélni vagy levenni. Valójában azonban házilag is eltávolíthatjuk azt, de nem mindegy, hogyan.A ma az egyik legnépszerűbb manikűrnek számító géllakkot azért szeretik sokan, mert tartósabb, mint a hagyományos formulák, így nem kell néhány naponta bíbelődnünk a le
Mintegy 198 milliárd sékel (53 milliárd dollár) lehet a Hamasz elleni háború bruttó költsége Izrael számára, ennek nagyjából a felét a védelmi kiadások emelkedése jelenti – írja a Bloomberg. A jegybank hétfőn a várakozásoknak megfelelően szinten tartotta a kamatot, ezzel próbálják stabilizálni a piacot.
Előírnák, hogy a kifizetőhelynek az egészségbiztosítási pénzbeli ellátás vagy a baleseti táppénz iránti kérelem elbírálása során, a tényállás tisztázása érdekében meg kell keresnie az illetékes kormányhivatalt is.
Honvédelmi jellegű módosításokat kezdeményezett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az Alaptörvényben. A tizenkettedik változtatás értelmében "a hazai védelme nemzeti ügy". Emellett javaslat kiterjed a digitális állampolgárságra, a szuverenitásvédelemre és a bevándorlásra is.