Gulyás Gergely a miniszteri meghallgatásán kijelentette: minden minket illető uniós forrás meg fog érkezni. Ennek csak “szolíd kis előszelét" érinti az a közel 1 milliárdos forrás, amiről a Bizottság a múlt héten már döntött.
Az ukrán hírszerzés vezetőjének, Kirilo Budanovnak a felesége mérgezéses tünetekkel került kórházba. Marianna Budanovát nehézfémmérgezéssel diagnosztizálták – számolt be róla a Babel ukrán hírportál.
Margaret Harris tragédiának nevezte a Gázai övezet északi részén található es-Sifá kórház összeomlását, és aggodalmát fejezte ki a kórház fogva tartott dolgozói miatt is.
Januárban átlagosan 11 százalékos béremelés volt az orvosoknál, jövő márciusban pedig a szakdolgozók, szakápolók bérrendezésének második üteme következik – mondta el az Országgyűlés népjóléti bizottságának mai ülésén a belügyminiszter.
A drágulás a gyártókat és termékeiket eltérő mértékben érinti, attól függően, hogy milyen anyagokat használnak a csomagoláshoz, és mekkora mennyiségben.
Timothy Olyphant (cikkünk galériájában) főszerepet kapott az FX készülő Alien című sorozatában, amely Ridley Scott filmes franchise-jának előzményeit meséli el.
A hazai cégek minden korábbinál nagyobb figyelemmel fordulnak a fenntarthatóság felé és egyre inkább érzik magukat is érintettnek – derül ki a K&H fenntarthatósági index hátteréül szolgáló kutatásból. A nagyvállalatok messze a legaktívabbak a környezeti lábnyom csökkenetése terén, ők húzzák maguk után a közepes méretű cégeket, amelyek kezdenek
Magyarországon az eutanázia nem engedélyezett és nem is kívánjuk legalizálni - tudatta egy az Emberi Jogok Európai Bírósága előtt folyó per kapcsán az Igazságügyi Minisztérium (IM) kedden közleményben az MTI-vel.
A műsorvezető megható sorokat címzett az egyik búcsúzófélben lévő kollégájának, Piernek, vagyis Herman Péternek, aki 25 év után hagyta el az RTL stábját. Balázs szívszorító sorokkal gondolt vissza a közösen töltött évekre.
13 évvel ezelőtt ezen a napon hunyt el Leslie Nielsen. A legendás színészre a legtöbben csak őszes hajjal emlékeznek rá, holott már fiatalon is rengeteg filmben feltűnt.
Ma már a társadalmi mobilitás egyre nagyobb arányban azt jelenti Magyarországon, hogy a gyermekek rosszabb társadalmi helyzetbe kerülnek a szüleikhez képest. Ez óriási változás az 1980-as évekhez viszonyítva, amikor ez a fogalom elsősorban még azt jelentette, hogy a gyermekek társadalmi pozícióban előre tudtak lépni – hangzott el a Munkaerőpiaci Tü
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) nemzetközi szinten lassú növekedésre, emiatt szigorúbb gazdaságpolitikára számít, a hitelezési dinamika visszaesését is ezzel magyarázták derült ki az erről szóló jegybanki közleményből. A bizonytalan kilátások miatt pedig azt tanácsolják a bankoknak, hogy tartalékoljanak a kiugró nyereségükből és ragaszkodjanak a vissza
Nemcsak nőtt, hanem minőségénen is jobb a zöldfelület mára a Ligetben - mondta Baán László az ATV Start című reggeli műsorában a budapesti főépítész azon kritikájára válaszolva, hogy a projekt óta kevesebb lett a zöld felület a Vásorsligetben.
Százötvenegy év után megszűnik a Popular Science, azaz "népszerű tudomány" című amerikai magazin. Három évvel a nyomtatott lapszámok kivezetése után már a digitális kiadványt is "meg kell haladniuk" a tulajdonos szerint.
Négy mérkőzéssel megkezdődik a skandináv rendezésű női kézilabda-világbajnokság, a Diósgyőr és a Győr mecsét is adjuk a női kosárlabda Euroligából és a BL-játéknap 18:45-ös idősávjából megmutatjuk a Galata-MU találkozót.
A politikus azzal kezdte, hogy az egyház "sui generis valóság", így nem az állami intézményrendszer valamely alrendszere, hanem az állammal azonos jogú valóság.
Az északi szektorban, az M2-es autóút csomópontjánál, az M3-as autópálya felé vezető oldalon egy daruskocsi defektet kapott, a rakománya pedig a burkolatra hullott - közölte honlapján az Útinform.
Az MVM Energetika Zrt. 309 milliárd forint osztalékelőleget fizet - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján hétfőn közzétett kibocsátói tájékoztatásban.
Átadták a Junior Prima Díjakat a magyar tudomány kategóriában a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) épületében - tájékoztatta a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) hétfőn az MTI-t.