A Bank of England kormányzója szerint aggodalomra ad okot a brit gazdaság gyenge növekedési potenciálja. Andrew Bailey az északkelet-angliai térségben tett látogatást. A Chronicle Live című regionális hírportálnak úgy fogalmazott: különösen aggasztónak találja a gazdaság kínálati oldali aktivitásának lassulását. Hozzátette: a brit gazdaság potenciá
A helyi körzeti megbízottak november 16-án akartak ellenőrizni a 76-os főúton, Sármellék közelében egy kisteherautót, de a sofőr a rendőröket meglátva továbbhajtott.
Egy hónapja sincs, hogy kirúgták a Nemzeti Múzeumból, most intézményi autonómiáról és művészi szabadságról beszélt az akadémiai székfoglalójában L. Simon László.
Vasárnap gyújtjuk meg az adventi koszorú első gyertyáját, ezzel elkezdődik az ünnepi készülődés, a várakozás időszaka. Ha azonban nem biztonságos koszorút veszünk vagy készítünk, esetleg nem megfelelő helyre tesszük az adventi díszt, könnyen bekövetkezhet a baj, amikor már csak a tűzoltók segíthetnek.
A hazai kkv-tulajdonosok mindössze 3 százaléka szeretne nemzetközi céget építeni. A nagyvállalattá növekedés is csupán 5 százalékuk céljai között szerepel. A magyar vállalkozók több mint kétharmada nem tűz ki ambiciózus üzleti célokat maga elé. Mindez aggodalomra adhat okot. Nagy ambíciók nélkül kevesebb lesz a hazai nagyvállalkozás. Ha kevesebb a
Az Opus arról tájékoztatta a piaci szereplőket, hogy a társaság konszolidációjába bevont Opus Tigáz Zrt. november 28.-án kötött adásvételi szerződés útján megszerezte az Opus E-line Kft. 5 százalékos üzletrészét.
A rómaiak és a honfoglalók is táboroztak errefelé, később mégis néptelen területként vásárolta meg egy hadvezér. A szőlői kipusztultak, mégis a borhoz kapcsolódik máig ez a budai városrész. Pesti mesék cikksorozatunk új részében Budafokra látogatunk.
Az egyelőre nem világos, hogy a részlegnek pontosan mit és mikorra kellene produkálnia ahhoz, hogy eredményesnek minősüljön a dél-koreai elektronikai óriás kísérlete.
Sok kultúrában az idegenekkel való beszélgetés a normális, és akár egy bimbózó barátsághoz is vezethet. De nem a svédeknél: ők ezt feleslegesnek tartják, mutatjuk, miért.
„Dicsértessék a Jézus Krisztus!” – így köszöntötte az utókort Kramp János eleki esperes-plébános abban az időkapszulába rejtett, 1901-ben írt levélben, amelyet nemrégiben találtak az eleki Sarlós Boldogasszony templom toronysüvegében. Hétfőn délelőtt, az eleki plébánián nyilvános sajtótájékoztatón mutatták be a 122 éves írást, mellette beszámolta
Úgy tűnik, hogy az Istenes Bence-Rácz Jenő összecsapásnak még közel sincs vége, annak ellenére, hogy az elődöntő mérkőzését lezártnak tekinthetjük. Az RTL Magyarország műsorvezetője újabb posztot publikált az Instagram oldalán, mutatjuk!
NAPI Kommentár. Különös figurája a hazai politikai életnek. Konzervatív közgazdászként, professzorként szolgálta az Orbán-kormányt, kinevezték a KSH elnökének, aztán fogta magát, és szembe fordult a jobboldallal.
A Duna House cégcsoport várakozása szerint 10-20 ezerrel több ingatlanpiaci adásvétel várható jövőre a januártól induló csok plusz hatására, a társaság közleménye szerint a konstrukció legnagyobb pozitívuma, hogy a lakáscélú támogatásnál a hitel kamata legfeljebb 3 százalék lehet, de még ennél kedvezőbb feltételeket is adhatnak a pénzintézetek a ve