Emberölésért és fegyveres terrorszervezet tagjaként körözték a hatóságok azt a 23 éves török férfit, akit társával embercsempészként fogtak el Magyarországon - közölte a Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Minden tereit az egyéni igényeinkhez szab a G-Green Interior már a helyiségek felmérésétől kezdve, a komplett projektmenedzsment során még a fenntarthatóságra is ügyelnek – nekünk csak álmodnunk kell.
Néhány héttel ezelőtt fordulat történt a német migrációs politikában: kormányzati szereplők már nyíltan beszélnek arról, hogy csökkenteni kell az illegális migrációt és az embercsempészek tevékenységét. Októberben határellenőrzést is elrendeltek a lengyel, a cseh és a svájci határszakaszokon, amelynek eredményeképpen már 40 százalékkal csökkent a N
Fotó: Hungaroring.hu Az eseményen Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója, Palkovics László, a Széchenyi István Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke, Filep Bálint, a Széchenyi István Egyetem elnöke és Friedler Ferenc, az egyetem rektora, tudományos elnökhelyettese látta el kézjegyével a dokumentumot. A megállapodás középpon
Átadta Olaszországban létesített új polisztirol hőszigetelőanyag gyártó üzemét a Masterplast. A vállalat így már öt országban folytat gyártási tevékenységet, és az utóbbi két év fejlesztései révén megháromszorozta a hőszigetelőanyag gyártási kapacitását. A társaság az európai piacok fellendülését prognosztizálja az EU energiahatékonysági célkitűzés
Nem született döntés a Fidesz-frakcióban a Mi Hazánk javaslatáról, a fővárosi listás választásról. “De vitára alkalmasnak tartják" - közölte a Fidesz-frakció az atv.hu kérdésére, miután csütörtökön már tárgyalja is a parlament, mert Kocsis Máté rendkívüli ülést kezdeményezett.
Szerda este a Vasas Óbuda női röplabdacsapata a bolgár Marica Plovdivot fogadja a Bajnokok Ligája csoportkörében. A magyar bajnoki címvédőnek pedig az előzetes esélyek alapján ez a legkomolyabb lehetősége, hogy megszerezze története első győzelmét a legrangosabb európai kupasorozat főtábláján.
Eredményes szezont zártak a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) szakmai koordinálásával működő turisztikai információs irodák, melyek négy évtizede állnak a turizmus és a turisták szolgálatában. Idén eddig már 1,7 millió alkalommal segítettek…
A helyi körzeti megbízottak november 16-án akartak ellenőrizni a 76-os főúton, Sármellék közelében egy kisteherautót, de a sofőr a rendőröket meglátva továbbhajtott.
Egy hónapja sincs, hogy kirúgták a Nemzeti Múzeumból, most intézményi autonómiáról és művészi szabadságról beszélt az akadémiai székfoglalójában L. Simon László.
Vasárnap gyújtjuk meg az adventi koszorú első gyertyáját, ezzel elkezdődik az ünnepi készülődés, a várakozás időszaka. Ha azonban nem biztonságos koszorút veszünk vagy készítünk, esetleg nem megfelelő helyre tesszük az adventi díszt, könnyen bekövetkezhet a baj, amikor már csak a tűzoltók segíthetnek.
Az Opus arról tájékoztatta a piaci szereplőket, hogy a társaság konszolidációjába bevont Opus Tigáz Zrt. november 28.-án kötött adásvételi szerződés útján megszerezte az Opus E-line Kft. 5 százalékos üzletrészét.
A rómaiak és a honfoglalók is táboroztak errefelé, később mégis néptelen területként vásárolta meg egy hadvezér. A szőlői kipusztultak, mégis a borhoz kapcsolódik máig ez a budai városrész. Pesti mesék cikksorozatunk új részében Budafokra látogatunk.
Az egyelőre nem világos, hogy a részlegnek pontosan mit és mikorra kellene produkálnia ahhoz, hogy eredményesnek minősüljön a dél-koreai elektronikai óriás kísérlete.
Sok kultúrában az idegenekkel való beszélgetés a normális, és akár egy bimbózó barátsághoz is vezethet. De nem a svédeknél: ők ezt feleslegesnek tartják, mutatjuk, miért.
„Dicsértessék a Jézus Krisztus!” – így köszöntötte az utókort Kramp János eleki esperes-plébános abban az időkapszulába rejtett, 1901-ben írt levélben, amelyet nemrégiben találtak az eleki Sarlós Boldogasszony templom toronysüvegében. Hétfőn délelőtt, az eleki plébánián nyilvános sajtótájékoztatón mutatták be a 122 éves írást, mellette beszámolta
Úgy tűnik, hogy az Istenes Bence-Rácz Jenő összecsapásnak még közel sincs vége, annak ellenére, hogy az elődöntő mérkőzését lezártnak tekinthetjük. Az RTL Magyarország műsorvezetője újabb posztot publikált az Instagram oldalán, mutatjuk!
NAPI Kommentár. Különös figurája a hazai politikai életnek. Konzervatív közgazdászként, professzorként szolgálta az Orbán-kormányt, kinevezték a KSH elnökének, aztán fogta magát, és szembe fordult a jobboldallal.